Tovább gördül Elon Musk zsidóügyi botránya, „termonukleáris perrel” fenyeget

2023. november 18. 13:19

Az Apple, a Disney és az IBM is felfüggesztette hirdetéseit az ex-Twitter X-en, miután Elon Musk zsidó témájú vitákba keveredett.

2023. november 18. 13:19

Mint arról lapunk is beszámolt, egy random X-felhasználó posztja alatt kommentelt a saját tulajdonában lévő platformon Elon Musk – a téma a zsidóság és annak befolyása volt.

A „The Artist Formerly Known as Eric” nevű szerző által írt szerdai X-posztban az szerepelt: „A zsidó közösségek pont azt a fehérek elleni dialektikus gyűlöletet terjesztették, ami szerintük ellenük is irányul és amit le szeretnének állítani”. Továbbá kifejtette: őt nagyon nem érdeklik („le se szarom”, fogalmaz) azok a nyugati zsidók, akiknek most esik le, hogy a „beáradó kisebbségek hordái” nem igazán szeretik őket. „Az igazat akarod az arcodba, akkor tessék” – zárul a poszt.

A poszthoz maga Elon Musk, a platform tulajdonosa is hozzászólt: „A konkrét igazságot mondtad el” – írta előbb röviden, majd további okfejtésekbe is kezdett.

Szerinte az nem igaz, hogy minden zsidó közösség utálja a fehéreket, de azt állítja, hogy a Rágalmazásellenes Liga (ADF) nevű szervezet „igazságtalanul támadja a nyugati többséget úgy, hogy a Nyugat többsége támogatja a zsidóságot és Izraelt. Ez azért van, mert nem kritizálhatják azokat a kisebbségeket, akik az elsődleges veszélyt jelentik számukra.”

Ezt is ajánljuk a témában

Válaszul a Muskkal már korábban vitába keveredő ADF antiszemita hergeléssel vádolta meg a világ leggazdagabb emberét.

A botrány pedig tovább is gördült, most már arról szól a történet, hogy 

óriásvállalatok sora függeszti fel hirdetéseit az X platformon 

Elon Musk kijelentései után. A felfüggesztés mellett döntött többek között az Apple, a Disney és az IBM.

Megszólalt maga a Fehér Ház is: az amerikai elnök hivatal azt közölte, „a leghatározottabban elítéljük az antiszemita és rasszista gyűlölet felháborító terjesztését”.

Elon Musk viszont szintén a leghatározottabban kikérte magának, hogy posztja antiszemita lenne; emellett pedig perrel fenyegette meg az X hirdetési politikáját kritizáló, baloldali Media Matters for America szervezetet. 

Musk azt közölte: „termonukleáris pert” indít 

a Media Matters ellen „abban a pillanatban, ahogy hétfőn kinyit a bíróság”. Szerinte a csoport félrevezetően mutatja be az X felhasználói élményét, hogy azzal „aláássa a szólásszabadságot és félrevezesse a hirdetőket”.

Eközben a Muskkal vitában álló Rágalmazásellenes Liga dicséretben is részesítette a tech gurut, miután Musk azt közölte: mindenkit fel fognak függeszteni, aki az X-en a palesztinok által kedvelt, Izrael elpusztítására utaló „folyótól a tengerig” kifejezést használja a felületen.

 

Fotó: Alain JOCARD / AFP

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. február 09. 13:45
A baj ha ellenük vagy, az is baj, hogy ha nem vagy eléggé velük, illetve az is baj, ha velük vagy. Szóval nem egyszerű.
Nyugatellenes
2023. november 18. 22:07
Lebuktatják magukat a legaljasabb-és hogyhogynem zsidó! - vállalatok, szervezetek. Fèrgek!
figyelő4322
2023. november 18. 18:15
"Musk azt közölte: 'termonukleáris pert' indít a Media Matters ellen..." Nem lep meg, hogy nem tetszenek egymásnak, (Musk és a Media Matter.) Ez a szervezet ugyanis egy sunyi, SZÉLSŐSÉGESen ballibbant, woke ostobaság, amely szerint (komolyan, csaknem szó szerint), aki egy lépéssel jobbra áll a Brandontól és Kalányos Maris alenöktől - az már nácónak számít! Így már nem is meglepő, hogy ezer szállal kötődik a mi saját, rendkívül tisztelt Dollár papánkhoz...
nempolitizalok-0
2023. november 18. 17:01
Ugyan már, ezeket az zavarja, hogy Musk nem nekik csinál egy vérlibsi felületet, ahol kiirtat mindent ami nem felel meg a libsik katekizmusának. Ezeket a cégeket bojkottálni kell és kész. Az EU-ból pedig ki kell szavazni a libsiket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!