Palesztin emberi jogi aktivista: A Hamász egyedül felelős a gázai válságért

2023. november 07. 17:36

Bassem Eid szerint a terrorszervezet hatalmon hagyó tűzszünet rövid távon veszélyes a palesztinokra, hosszú távon pedig a világra nézve.

2023. november 07. 17:36
null

A Hamász valójában nem a palesztinok felszabadítója, hanem egy kleptokrata zsarnoki rezsim – írta a Newsweekben Bassem Eid, Ciszjordániában élő palesztin emberi jogi aktivista. A szerző szerint a Hamász mostani viselkedése egyértelműen azt jelzi, hogy erkölcsi csődbe jutott a szervezet, gyakorlatilag túszul ejtette azt a 2,2 millió palesztint, akik a Gázai övezetben élnek, és emberi pajzsként használja fel őket. 

Izraelieket akarnak megölni, és azt akarják, hogy az izraeliek megöljék a palesztinokat, és elveszítsék a globális támogatást.

Mindkettő győzelem számukra. Minden, amit a Hamász tesz, az terrorizmus bármilyen definíció szerint”.

Bassem azt írja, hogy minden politikus, aki most tűzszünetet követel, félre van vezetve. A Hamász hatalmon hagyása az általuk elkövetett szörnyű emberi jogi jogsértések után nem csak azért elképzelhetetlen, mert Izrael elrettentő ereje csorbulna, lakossága pedig katasztrofálisan védtelen maradna; ez rövid távon veszélyes a ciszjordániai palesztinokra, hosszú távon pedig a világra nézve.

A Hamász alatt az élet elviselhetetlen, akár a tálibok és az ISIS hasonló rendszerei alatt – tette hozzá. 

Ha a Hamász nem sértette volna meg Izrael határait, és nem mészárolt volna le 1400 izraelit, akkor ma nem lenne válság Gázában. Ha a terrorcsoport jóhiszeműen tárgyalt volna annak a 240 ártatlannak a szabadon bocsátásáról, akiket még mindig fogva tartanak Gázában, Izrael nem folytatna szárazföldi hadműveletet az övezet ellen – írta. 

A Hamász egyedül felelős a gázai válságért.

Bassem kijelentette, hogy a Hamász nem maradhat hatalmon. A palesztin nép egy dolgot kér Izraeltől, az Egyesült Államoktól és az egész világközösségtől, hogy távolítsák el a Hamászt a hatalomból, és győzzék le ezeket a gonosz terroristákat, akik fogva tartják a palesztinokat, ahogyan több mint 200 izraelit és más nemzetek civileit is. Csak akkor lesz esély a békére és a gyógyulásra, ha megszabadítják a palesztin népet ezektől a gonosztevőktől, véli a palesztin férfi.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alexandrosz-2
2023. november 08. 18:06
A zsisdóknak mindenhol vannak megvett, megzsarolt sameszaik. Sajnos még az arabok között is. A NER hemzseg tőlük.
vapepe
2023. november 08. 08:21
Vajon valami végzetes betegsége (pl. végstádiumú rák) van a nyilatkozónak és megunta a fizikai szenvedést, hogy ilyen bátorsággal elítéli a terroristákat, szemben az arab többséggel és a haladár nyugatiakkal?
szintetikus
2023. november 08. 07:47
Igy is van. Ezért is kell őket szorongatni, amíg élnek.
Uztu
2023. november 08. 07:44
Hamasz egy tünet nem az ok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!