Kormányváltás vesztes nélkül

2023. október 18. 21:44

Akkor ennyit a „hibrid rezsimről” és társairól: a lapzártánkig beérkező eredmények alapján úgy tűnik, Lengyelország normálisan működő demokrácia, ahol leváltható a kormánypárt. Akár annak ellenére is, hogy zsinórban harmadszor nyerte meg a választást.

2023. október 18. 21:44
null
Kohán Mátyás
Kohán Mátyás

Ez történt ugyanis múlt vasárnap Lengyelországban: a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság (PiS) a vele egy listán induló koalíciós partnereivel együtt egyértelműen megnyerte a választást, a szavazatok 35,4 százalékával 194 mandátumot szerzett. 30,7 százalékkal liheg a nyakában a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció (KO), amely 157 székre tarthat igényt. A Kaczyński–Tusk-dichotómia meghaladására létrejött, de minden valószínűség szerint utóbbival szövetkező Harmadik Út (TD) pártszövetség 14,4 százalékkal 65 honatyát küldhet majd a parlament alsóházába, a 8,6 százalékos Baloldal 26-ot, a jobboldali Konföderáció pedig a vártnál gyengébb, 7,2 százalékos eredménye nyomán 18-at. A végeredmény szinte tökéletesen vonalban van az előző hetek előrejelzéseivel, így az azokra rácáfoló magyar és szlovák választás után legalább Lengyelország megmentette a közép-európai közvélemény-kutatók becsületét.

Mindenképpen elhúzódó kormányalakításra kell számítani”

Kaczyńskiékat viszont ez nem vigasztalja. Őket is utolérte az, ami Csehországban Andrej Babišt – hiába nyerték meg a választást, ha egyszer nincsenek potenciális koalíciós partnereik, megmaradnak az ország legnagyobb kisebbségének. Kisebbségből pedig köztudomásúan nem lehet kormányozni, a PiS nyolcéves vezetésének tehát valamiféle politikai csoda híján egy bő hónapon belül vége szakad – egyelőre. Az elméletben elképzelhető PiS–Konföderáció-koalíció 212 mandátumával másfél tucat honatyányira van a többségtől. Elvi lehetőségként felmerült még, hogy a TD-t a PiS „félbevágja”, kihasználva, hogy egyik fele, a Lengyelország Koalíció (KP) kereszténydemokrata erőnek inkább felé van szabad identitáspolitikai vegyértéke – ezt az opciót azonban Władysław Kosiniak-Kamysz, a KP alelnöke és frakció­vezetője kizárta, így a PiS-nek nem látszik út a többség felé, hacsak fel nem lázadnak e döntés ellen a KP képviselői. A jelenlegi ellenzék csak KO–TD–Baloldal-konstellációban tudna kormányra kerülni, úgy viszont kényelmes, 248 fős többsége lenne.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dryanwolf
2023. október 19. 22:53
...ahol (nem) leváltható a kormánypárt. "...a kétharmados többség (baltáspindúr) akaratának nem állhat útjába semmi, maga az alkotmány sem." (S. L.) Akkor ennyit a 'hibrid rezsimről', drága Matild.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!