Világhírű történész a Bloomberg vezércikkében: elfogy a Nyugat türelme Ukrajnával kapcsolatban

2023. szeptember 25. 08:23

Más stratégiát javasol az ukránoknak Niall Ferguson. A történész nem kertel, rendkívül erős kijelentéseket tesz Kijevvel kapcsolatban.

2023. szeptember 25. 08:23

A világhírű brit történész, Niall Ferguson  a Bloomberg hasábjain fejtegette, hogy a Nyugat türelme gyorsabban elfogy, mint az ukrajnai háború. Szerinte az Egyesült Államok támogatása is kezd csökkenni, és 

bár az európai kormányok tartanák a lépést, a polgárok kezdik elveszíteni a hitüket

– vélekedett. Hozzátette: „Annak az eufóriának vége, amelyet akkor éreztem, amikor egy éve Kijevben jártam, éppen a harkovi sikerek idején. Tehát 

az eufória elszállt, és átadta helyét a demonstratív kimerültségnek”.

Szerinte a frontról hazatérő katonák fáradtak, amit nem félnek bevallani, hiszen többet vártak a nyári ellentámadástól, mint amennyit el tudtak érni.

Ferguson úgy gondolja, hogy az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatás a következő évben „ellentmondásosabbá válik”. Fennáll a veszélye, hogy csökken a nyugati támogatás, valamint hogy Oroszországban történő hatalomváltás nélkül nem lehet kiűzni az orosz csapatokat Ukrajnából: Ferguson „bebetonozási” stratégiát javasol Ukrajna számára.

„Ahelyett, hogy egy elhúzódó háborút kockáztatnánk, melyhez a nyugati támogatás csökkenésének további kockázata járul, 

Ukrajnának inkább meg kell szilárdítania azt, amit már elért” 

hangsúlyozza.

Nyitókép: AFP

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2023. szeptember 25. 22:14
amit mar elert? mit? egy szetbombazott romot az orszaguk helyen?
masikhozzaszolo
2023. szeptember 25. 16:27
szeptember 25. Tényleg sehol sincsenek az oroszok. Ez az ágyú fél éve folyamatosan tüzel ezen a képen. Egy szuka sem tud ilyet.
Megtalálta
2023. szeptember 25. 15:41
Egy éve eufóriát érzett... ezek is világhírű zseni létükre egy évre előre nem tudnak tervezni.
survivor
2023. szeptember 25. 13:59
Wolfram004 Ha az a szántóföld még alkalmas lesz . Ha a rakétasilók nem váltanak ki atomcsapást Moszkva felől. A törlesztés nem számít, egyszerűen NEM fizetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!