Putyin: Undorító, hogy egy zsidó származású ember a nácizmus dicsőítését leplezi

2023. szeptember 05. 21:29

Putyin megjegyezte, hogy Zelenszkijt a nyugati országok állították elnöki pozícióba, leplezve a kijevi rezsim „emberellenes természetét”.

2023. szeptember 05. 21:29
PUTYIN, Vlagyimir

Vlagyimir Putyin kedden undorítónak nevezte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eltussolja a nácizmus dicsőítését – olvasható az Izvesztyija orosz napilap hasábjain.

Undorító, hogy egy zsidó származású ember a nácizmus dicsőítését leplezi” 

– mondta az elnök.

Putyin megjegyezte, hogy Zelenszkijt, aki zsidó származású, a nyugati országok állították elnöki pozícióba, leplezve a kijevi rezsim „emberellenes természetét”. Véleménye szerint ez teszi az egész helyzetet undorítóvá.

Ugyanezen a napon Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy 

az ukrajnai zsidókat többnyire nem a németek, hanem a banderisták irtották ki. 

Az elnök sürgette, hogy „húzzák elő és mutassák meg a véres gyilkosok dicsőítésének tényeit”. Szavai szerint „Oroszország nem az ukrán nép, hanem Sztepan Bandera ideológiájának követői ellen harcol a Donbasz védelmére indított különleges katonai művelet során”.

Június 16-án Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy 

zsidó barátai Vlagyimir Zelenszkijt a zsidó nép szégyenének tartják. 

Sztepan Bandera az ukrajnai nacionalizmus egyik ideológusa, az Oroszországban betiltott Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) vezetője.

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Gavriil Grigorov

 

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ultimax
2023. szeptember 06. 11:07
Azért azzal számolni kell, hogy Putyin már mindenkit náciz, aki a nemzeti egységet,és érdekeket előtérbe helyezi (lsd: 56-os forradalom), és mi - egyébként helyesen - pont ezt tesszük. A magyar érdekeket az EU, és a közös elé helyezzük. Ez másik oldalról már a Putyin által emlegetett nácizmus! Persze mi az ukrán nácizmus meg nem szeretjük.. hát ezt azért át kell gondolni. Ha mi a saját érdekeinket helyezzük előtérbe, számítani kell rá, hogy ezt más is megteheti velünk szemben, ergo erősebb kutya b..ik. Persze, az nem véd, ha mi nem így pozicionáljuk magunkat. Ilyenkor lehet egy hiú ábránd, hogy az EU egyesült államokat "erősítjük" egyfajta vattaállam, -nemzetként, de ők is csak addig jelentenek védőhálót, amíg nekik MEGÉRI. Tehát beolvadni sem megoldás. HABÁR: az orbáni békepártiság is ezt javasolja az ukriknak, nyugodtan olvadjatok be, mert legalább életben maradtok. És innen igaza van, csak akkor ezt másik oldalról, magunkra nézve is át kell gondolni.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. szeptember 06. 10:52
A náci zsidók miatt van 300 százalékos infláció a magyaroknál.
FeketeFehér
2023. szeptember 06. 10:45
Hát az, hogy a háborús agresszor Putyin mket hazudozik a saját népének, az oroszokat talán érdekelheti, mindenki más meg leszarja.
lesmiserables
2023. szeptember 06. 10:10
Sajnos ez nem egyedülálló a történelemben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!