Izraeli halálosztókat vethetnek be az ukrán harcmezőkön? Szakértőt kérdeztünk!

2023. június 20. 05:30

Jeruzsálem eddig semleges álláspontot képviselt az orosz-ukrán háborúban. Most viszont arról lehet olvasni, hogy Merkava típusú harckocsikat adhatnak el Kijevnek és Varsónak. Somkuti Bálint nem tartja valószínűnek, hogy megkötik az üzletet.

2023. június 20. 05:30
null
Nagy Gábor

Izraeli, Merkava (magyarul: harci szekér – a szerk.) típusú harckocsikhoz juthat hozzá Ukrajna, illetve Lengyelország – olvasható több izraeli médium felületén.

A Walla azt írta, olyan Merkava Mk.2, Mk.3-as tankokról van szó, amiket már leselejteztek. Az izraeli védelmi minisztérium több mint 200 ilyen harceszköz eladásáról tárgyal a lap szerint, amely azt is állította, Jeruzsálem a washingtoni kormány nyomására adná el a Merkavákat. Ezek az egyeztetések pedig állítólag előrehaladott állapotban vannak már.

A szakértő szerint egyáltalán nem biztos, hogy lesz deal

Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója szerint viszont egyáltalán nem biztos, hogy létrejöhet egy deal az izraeli és az ukrán/lengyel fél között.

„Nagyon érdekes, hogy ez az esetleges adás-vétel most merült fel. Izrael eddig kifejezetten semleges álláspontot vállalt, képviselt az orosz-ukrán konfliktus kapcsán. És különösen meglepő, hogy Benjámín Netanjáhú jobboldali kormánya folyamodna fegyvereladáshoz” – fogalmazott a Mandiner.hu-nak a biztonságpolitikai szakértő, mivel egyes vádak szerint a Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat próbálta megbuktatni a jelenlegi jobboldali kabinetet;

vagyis ebben a környezetben én nem tartom valószínűnek, hogy ez az üzlet megvalósul”.

Miért? „Mert az izraeli katonai elemzők tisztában vannak azzal, hogy szomszédjukban, Szíriában ott van Oroszország. Ahhoz, hogy azokat az iráni (kötődésű) célpontok elleni légitámadásokat – amelyek rendszeressé váltak az elmúlt időszakban, érintik Szíria területét – végre tudják hajtani az izraeliek, úgy tudja elérni Jeruzsálem, hogy az oroszok nem lépnek fel helyben ellenük” – mutatott rá Somkuti Bálint, hangsúlyozva, hogy abban a pillanatban, ha ez megváltozna – hiszen Izrael részesévé válna az orosz-ukrán konfliktusnak –, azt

Moszkva nyilvánvalóan rossz néven fogja venni és a megfelelő ellenlépéseket meg fogják hozni”.

A Merkava egy közel-keleti viszonyokra kifejlesztett tank

A biztonságpolitikai szakértőt – természetesen – kérdeztük a Merkavákról is, amelyek bizonyították már a szovjet haditechnika ellen a Közel-Keleten.

Somkuti Bálint szerint kettő dolgot kell figyelembe venni az izraeli harckocsikkal kapcsolatban. Az egyik, hogy ezidáig nemigen exportálták ezeket az eszközöket az izraeliek. (Csupán Kolumbiának tudtak eladni 2014-ben pár darabot, illetve a Fülöp-szigetek vásárolt tavaly néhány, Merkava-alvázra épített, hídvető páncélost – a szerk.) „Ennek javarészt az lehet az indoka, hogy számos olyan alkatrész található ezekben a harckocsikban – beleértve a páncél felépítését –, amik minősített katonai információknak számítanak; az izraeli fél nyilvánvalóan nem akarta, hogy ezek az adatok kikerüljenek.”

A másik – folytatta az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója –, hogy a Merkavák kifejezetten az izraeli elvárásoknak lettek kifejlesztve. Ez azt jelenti, hogy a harckocsik-kal szemben támasztott hármas szempontrendszert – tűzerő, védettség, mobilitás – az izraeli tervezők összevonták; utóbbi kettőt egy tényezőnek tekintették. Ebből adódik, hogy egy rendkívül jól védett, védhető harckocsiról beszélünk, azonban a mozgékonysága nem a legjobb. Ráadásul a harceszköz kifejezetten a közel-keleti viszonyokhoz lett adaptálva, tehát saras, havas környezetben – mint ami egyébiránt Ukrajnára jellemző – nem igazán lett letesztelve. „Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fog működni, hanem azt, hogy a közel-keleti viszonyokra kifejlesztett harcjárműnek ismeretlenek a képességei olyan körülmények között, mint ami Ukrajnában – netalántán – Lengyelországban tapasztalható.”

Mint mondta, a konkrét eszközök (Merkava Mk.2 és Mk.3) a nyolcvanas, kilencvenes évek termékei, fejlesztései, ami nem jelenti azt, hogy elavult harckocsikról lenne szó.

Nem a minőség, inkább a mennyiség számít a harcmezőkön

Csakhogy az már többszörösen bebizonyosodott az orosz-ukrán háború nyomán is, hogy a csatamezőn nem az számít, ki, milyen modern eszközállománnyal bír, hanem az, hogy hány darab áll a rendelkezésére az adott félnek.

Ennek a szempontnak tökéletesen megfelelnek az izraeli harckocsik – több száz darabos tranzakcióról cikkeznek –, elérhetőek, kiemelkedő páncélvédettséggel rendelkeznek, de eddig nemigen volt szó exportról” – húzta alá a biztonságpolitikai szakértő.

Vannak azért különbségek

Az Mk.2-es ágyúja régi, 105 milliméteres, huzagolt csövű, amelyet a brit Royal Ordnance licence alapján gyártottak Izraelben.

Az Mk.3-at viszont már új, 120 milliméteres, sima csövű löveggel látták el, a licence a német Rheinmetall vállalattól érkezett.

Videók:

 

 

 

 

Nyitókép: AFP

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ehetős Odó
2023. július 12. 20:09
Leselejtezett tankok? Ögyes.
Atti bá
2023. június 20. 19:10
Megint egy vakmerő próbálkozás, de a német után a zsidó tank is égni fog. Nem nekik találták ki azt a területet.
nempolitizálok
2023. június 20. 12:24
A Leopárdok is igazi halálosztók, aztán egymással versenyezve lövik ki ezeket az oroszok. Az ukránok már nem mernek Leopárdokkal támadni, mert az oroszok azonnal rájukmásznak.
MayorAnna 03
2023. június 20. 11:05
"... olyan Merkava Mk.2, Mk.3-as tankokról van szó, amiket már leselejteztek." Leselejtezett(!) árut piacra dobni...jutna-e eszébe egy gojnak? Minden esetre, a rabbi okkal büszke rájuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!