Ódor Lajos válaszolt a „sorosozó” Ficónak

2023. május 11. 18:50

„Köszönöm Robert Ficónak, hogy a kormánya jelölt engem a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki posztjára” – mondta Szlovákia leendő miniszterelnöke.

2023. május 11. 18:50
null

Rendkívül élesen ment neki Robert Fico a leendő szlovák kormánynak és Zuzana Čaputová köztársasági elnöknek. „Čaputová az idegen érdekek köztársasági elnöke” – írta a Facebookra a Smer elnöke. Majd meg is nevezte, hogy kit ért az idegen érdekek alatt. „A hivatalnokkormány Ódor Lajossal az élén nem a köztársasági elnök javaslata, hanem Soros választása” – állítja Fico.

A Smer elnöke a Soros-ügynöközést többször is megismételte. „Tanít a bécsi CEU-n, és Soros-szervezetek környezetében dolgozott” – próbálta igazolni kijelentését Fico.

A TA3 hírtelevíziónak adott csütörtök délben interjút Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel közösen Ódor Lajos miniszterelnök-jelölt. Zuzana Čaputová még mindig nem árulta el a kormány összetételét – írta meg a Paraméter.

– mondta Ódor arra kérdésre, hogy mit gondol Fico „sorosozásáról”. A lap hozzátette, hogy Ódor 2018 februárjában lett a jegybank elnöke, ez pedig még Fico 2018-as leváltása előtt, a Smer-SNS-Híd kormány idején történt.

***

***

Nyitókép: Wikipedia, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium fotója

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Unknown
2023. május 11. 21:41
Okosan válaszolt Lajos. Ezt lássuk be. Ficó Robit meg ne nagyon ajnározzuk, amíg minimum vissza nem vonja a magyarok kettősállampolgársága ellen hozott törvényét, és nem kér bocsánatot Malina Hedvig meghurcolásáért.
írmag
2023. május 11. 20:58
Most Robert Fico helyesen lát és fogalmaz!
janisz108
2023. május 11. 20:23
Tuti a Soros embere,már félig nővé van műtve a csöcseiről ítélve!
Vekegős Lotyó
2023. május 11. 19:47
Szinte biztos vagyok benne, hogy működni fog a kémia a Lajos és a Viktor között. Ja, nem úgy volt még a múlt héten, hogy a hétpróbás magyargyűlölő Fico lesz a miniszterelnök? Ez most nem jött össze.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!