Szlovák lap: Oda kell figyelni, ha egy politikus Orbán Viktort használja példaképként

2023. április 12. 09:20

Az Aktuality.sk felidézte, hogy Robert Fico is úgy beszélt Orbán Viktor pártjáról, mint modellről.

2023. április 12. 09:20
null

Az Aktuality.sk nemrég idézte Tomás Tarabát, a Zivot párt tagját, aki már januárban, amikor az SNS és a Život közötti együttműködés kezdett világosabb körvonalakat ölteni, elismerte, hogy „valami olyasmit akarunk létrehozni, mint a Fidesz Magyarországon”.

A lap hozzátette, hogy Andrej Danko az SNS-ből ugyancsak nyíltan beszélt erről. „Persze Danko és Taraba valószínűleg azt állítanák, hogy

A Fidesz 2005 óta állandó választási koalícióban van a Kereszténydemokrata Néppárttal” – ismertette az Aktuality.sk.

„A Fidesznek 13 éve van veszélytelen alkotmányos többsége”

A lap arra is rámutatott, hogy „az a tény, hogy míg Szlovákiát öt év alatt a negyedik, bizalom nélküli kisebbségi kormány irányítja, addig a Fidesznek 13 éve van veszélytelen alkotmányos többsége”.

Az Aktuality.sk arra is emlékeztetett, hogy nemcsak Danko, hanem

Robert Fico is úgy beszélt Orbán pártjáról, mint modellről februárban.

Fico a magyar állami televízióban azt mondta, hogy „Szlovákiának olyan stabil kormányra van szüksége, mint amilyet a Fidesz hozott létre”. Csakhogy mit is mondanak nekünk valójában az orbáni stabilitás hívei? „Orbán demokratikus úton került hatalomra, de a stabilitást, amelyre rajongói vágynak, csak a demokratikus pluralizmus célzott meggyengítésével érte el” – írta a lap.

Nyitókép: Facebook

***

 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. április 12. 19:35
Az un. populizmussal semmi baj nincs addig, amig a populisták be is tartják amit igérnek. És Orbán betartja, hacsak az unió nem tart be öneki. Persze, ha a körülmények megváltoznak, eölöfordulhat, hogy bizoynos igéreteket nem lehet betartani. Ilyen esetben otromba balgaság ezeket mégis számonkérni. Pár év múlva minden nyugati vezetö Orbán breviárumából fog kiokosodni, ebben biztos vagyok. Az ö jelentösége túlnö Magyarország keretein. Most ugyan látszólag vesztésre áll, - minden uniós pünkösdi király az ö pocskondiázásával akar karriert csinálni -, rá jár a rúd, de fordulni fog a kocka. Orbán erejét az is bizonyítja, hogy simán visszaveri az ocsmány, ellenséges gyurcsányista tábor minden ócska próbálkozását. Nincs Európában mégegy ilyen megveszekedett, az egész Nyugat által fizetett, mindenre elszánt belsö ellenség, mint Magyaroszágon. Orbán ember a gázon, állja a sarat, igazi hazafi, kiemelkedö államférfi. Támogatnunk kell. Orbán, - még ha követ is el hibákat, ki nem -, egy izig vérig magyar hazafi, akiben meg lehet bizni, akinek el lehet hinni, hogy a magyar érdekekért dolgozik. Gyurcsány viszont úgy emberileg mint politikailag egy silány akarnok, akinek csak a magyarok nemzeti vagyona kell, különben fütyül rájuk. Öbenne megbízni egy örültség lenne. Ö belsö ellenségünk. Orbán egy zseniális politikai vezetö, mellette hazaáruló csibészek nem jutnak labdához. Az ellenlábasait és ellenségeit ezért az unióban is, itthon is majd megeszi a frász, mert érzik, hogy ezt a hegyet nem fogják tudni megmászni. Ami pl. a nemzetellenes ballibsi magyar ellenzéket illeti, - akik már eszelös ámokfutókká lettek ettöl a belsö gyötrelemtöl -, ök még oxigén palackkal sem tudnák megmászni Orbán kukába dobott, elhasznált dorkóját. A gyurcsányista ellenzék annyira utálja a saját hazáját, a saját hopnfitársait, hogy ök a magyarok minden sikerét egy sorscsapásként élik meg. Az ellenzéket egyáltalán nem érdeklik se a választók, se az ország. Ök szentül meg vannak gyözödve továbbra is arról, hogy Orbánt az unió elöbb-utóbb valamilyen módszerrel megfúrja, lehetetlenné teszi, és akkor majd öket, mint engedelmes seggnyalókat emeli a hatalomba. De erröl hiába álmodoznak. Gyurcsányt két nap alatt elzavarnák a magyarok, ha szerencséje van. De az is lehet, hogy mégegyszer ilyen szárazon nem úszná meg. Gyurcsány Magyarországnak most már nyílt ellensége, akármit is hablatyol. Gyurcsánynak az lebeg a szeme elött, hogy a brüsszeli birodalom budapesti helytartója lesz, a többiek meg azt remélik, hogy öket a Szemkilövetö magával viszi, minthogy a saját csordáján kívül ö sem számíthat senki másra... A Fidesznél Magyarország számára még évtizedekig nem lesz jobb alternatíva. Elöbb ki kell halni a gyurcsányistáknak ahhoz, hogy egy valóban új, normális nemzedék szerephez juthasson.
Vakfolt
2023. április 12. 16:04
Orbánt nem adjuk, de egy esetleges szövetségben hagyhatjuk, hogy irányítson titeket is. Ilyen nagyon szimbolikus dologra gondolok, mondjuk nevezzük Magyar Királyságnak.
cutcopy
2023. április 12. 14:53
Na majd akkor figyeljetek oda Fico miniszterelnökötökre fél év múlva.. )
ericco
2023. április 12. 14:04
Azert az arulkodo, hogy pont azok a politikai erok tartjak Orban Viktor politikajat peldaertekunek, akik a legtobb kart okoztak a felvideki magyarsagnak. Az illiberalizmushoz ugyanis az is hozzatartozik, hogy leszarjuk, mi van a kisebbsegekkel, es a valasztoik is altalaban sovinisztabak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!