Újabb magyar győzelem Úzvölgye ügyében: el kell távolítani a román betonkereszteket a temetőből

2023. február 11. 10:42

Csíkszentmárton polgármesteri hivatala valószínűleg végrehajtókhoz folyamodik a keresztek elbontása ügyében.

2023. február 11. 10:42
null

Helyben hagyta a Bákó Megyei Táblabíróság pénteken az egy éve hozott alapfokú ítéletet, amely érvénytelenítette az úzvölgyi temető román parcellájának az építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el – írja a Krónika és a Főtér. Ezek szerint törvénytelenül állítottak fel ötven betonkeresztet és emlékművet az „állítólagos román katonák emlékére” az úzvölgyi katonatemetőben mintegy négy évvel ezelőtt. 

Az engedélyt kiadó dormánfalvi városi önkormányzat megfellebbezte az ítéletet, de a Bákói Táblabíróság pénteken elutasította a fellebbezést. Mindez azt jelenti, hogy

az alapfokú ítélet jogerőssé vált, a kereszteket pedig el kell távolítani.

A pert Csíkszentmárton önkormányzata indította, miután a temetőben megjelentek a keresztek és az emlékmű – idézte fel a lap.

A Krónika Online-nak Benkő Erika, az RMDSZ politikusa azt nyilatkozta, hogy a jogerős bírósági döntés után a csíkszentmártoni polgármesteri hivatal valószínűleg végrehajtókhoz folyamodik a betonkeresztek elbontása ügyében.

A jogvédelmi szolgálat vezetője a lapnak elmondta: az alapfokú bírósági döntés Dormánfalvát bízta meg az ítélet végrehajtásával, és ez valószínűleg a mostani ítéletben sem fog változni. A további lépésekhez meg kell várják az ítélet végleges indoklását.

Januárban a Moinești-i Bíróság is elmarasztaló ítéletet hozott az úzvölgyi temetőfoglalás egyik, rongálás vádjával indított perében. A Bákó megyei város bírósága alapfokú ítéletében pénzbírságra és kártérítésre kötelezte a 2019 júniusában végrehajtott úzvölgyi temetőfoglalás egyik román résztvevőjét, aki megrongálta az MTVA csíkszeredai operatőrének a kameráját.

Román nacionalista temetőfoglalás

A Hargita és Bákó megye határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye falu a törvények értelmében a Hargita megyei Csíkszentmárton község része. Az első világháborúban az itt elesett magyar katonák számára alakítottak ki temetőt, amelybe a háború után a román hadisírgondozó hatóságok más nemzetiségű katonák maradványait is eltemették. A Csíkszentmárton önkormányzata által felújított és gondozott sírkertet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala 2018-ban saját közvagyonaként telekkönyveztette, és 2019 áprilisában Csíkszentmárton értesítése nélkül román parcellát hozott létre, és emlékművet állított a temetőben.

2019. június hatodikára Dormánfalva önkormányzata

román nacionalista szervezetek felvonulását és koszorúzását engedélyezte a temetőben.

A temető előtt elhaladó útra pedig Hargita megye önkormányzata engedélyezte a Kovászna megyei önkormányzat magyar képviselőinek kihelyezett rendkívüli ülését, melyre Székelyföld településeit is meghívták. A székelyföldiek élőláncot vontak a temető elé, hogy a koszorúzás leple alatt ne lehessen egyházi szertartással felavatni a román parcellát. Futballhuligánok csoportjai azonban a magyar élőláncot megkerülve elfoglalták a temetőt, kitépték a sírkert kapuját, és a székelyföldi tüntetőket, újságírókat bántalmazva utat nyitottak a román parcellát felavató papoknak és a román koszorúzóknak.

A 2019 június 6-i események miatt a csendőrség csupán Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére, és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére rótt ki bírságot, azonban mindkét büntetést érvénytelenítette a bíróság. Erdélyi magyar szervezetek feljelentése nyomán a moinești ügyészség vizsgálta az erőszakos temetőfoglalás ügyét, és megütközést keltett azzal, hogy nem tekintette például gyűlöletre vagy diszkriminációra uszításnak a temetőnél skandált „Kifele a magyarokkal az országból!” jelmondatot.

2022-ben született az alapfokú ítélet

A Moinești-i Bíróság tavaly márciusban

úgy ítélkezett, hogy törölni kell a telekkönyvből Dormánfalva városnak az úzvölgyi temető fölötti tulajdonjogát.

Az ítélet azt követően született, hogy a Bákói Táblabíróság 2021 októberében jogerősen érvénytelenítette Dormánfalva város önkormányzati testületének azt a 2019 márciusában hozott határozatát, mellyel a város közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt. A táblabíróság akkor megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva város és a dormánfalvi városi tanács fellebbezését az önkormányzati határozatot érvénytelenítő első fokú ítélet ellen.

Az utóbbi években a román nacionalisták, főleg A Nemzet Útja (Calea Neamului) elnevezésű szervezet több alkalommal is rendezvényeket szervezett a katonatemetőben.

Főtér/Krónika/MTI

Nyitókép: MTI/Veres Nándor

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. február 12. 09:02
Ha ezt is úgy állítják helyre, ahogy autópályát építenek, akkor pár évtizedig fennállhat ez a jogsértő állapot. Ahogy az is, hogy Erdély Románia része.
APESZ72
2023. február 11. 16:41
oláhok
MyOp
2023. február 11. 13:41
Elég egyértelmű volt a helyzet, a tényeket figyelembe kellett vennie a bíróságnak is. Román mértékkel még az ítélet is elég gyorsan megszületett.
káli
2023. február 11. 13:41
Újabb magyar győzelem, ettől beindul a gazdaság!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!