Ferenc pápa nem támogatja a cölibátus eltörlését

2022. február 17. 22:26

A bíborosok nyomása ellenére a pápa kitart amellett, hogy nem a cölibátus eltörlése a válasz a katolikus egyház tekintélyét megtépázó papi pedofíliára – írta meg az Euronews.

2022. február 17. 22:26
null

Ferenc pápa egy háromnapos vatikáni konferencián beszélt erről, amelytől számos egyházi vezető remélte, hogy sikerül lazítani a papi nőtlenség kötelezettségén – számolt be az Euronews. 

– mondta a katolikus egyházfő. „Istennek, illetve a híveknek, akik ránk bízták magukat. Megfeledkezni erről egyet jelent azzal, hogy utat engedünk a klerikalizmusnak minden következményével együtt. A klerikalizmus is perverzió” – tette hozzá Ferenc pápa.

A katolikus egyházon belüli papi pedofília olaszországi áldozatainak ügyvédei kampányt indítottak a hét elején a gyanúsítottak nyílt elszámoltatásáért, mert azt látják, hogy ezt a klérus minden szinten akadályozza. Abban bíznak, hogy a német, a francia, a spanyol és a portugál eljárásokhoz hasonlóan a katolikus egyház olaszországi levéltárai is megnyílnak a független szakértők előtt – tette hozzá az Euronews. 

Fotó:  Massimiliano Migliorato / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulszek
2022. február 19. 19:22
Nem támogatja? Sajnálom ezt mondani, de akkor ez a fajta ki fog halni. A katólikus egyház a humán erőforrásokkal külterjes módon gazdálkodik. Ami azt jelenti mint a bronzkorszakban: felégetünk néhány hektár erdőt, kihasználjuk néhány évig, aztán mikor már terméketlenné vált, tovább állunk. A hívek ha elválnak, akkor már nem kell nekik. A pap ha kiégett, kidobják. Nem sok hektár erdő maradt már, csak szólok....
ujujuj
2022. február 18. 20:17
Ezzel most nagyon nem értek egyet. A cölibátus nem Jézus rendelése, hanem emberi döntés. Ez az egyház hitelességi deficitjének felszámolásának az egyik legfontosabb lépése volna. Attól, mert valakinek az élete Jézus szolgálatának rendeletett, a szolgálat ugyanúgy teljes értékű akkor is, ha az ember házas. Más vegyértéket köt le a kettő.
gyaloggos
2022. február 18. 16:22
AZ is problem egyébként most a cölibátussal kapcsolatos vita kapcsán, hogy a közelmúltban az a HÍRHEDT német püspök is felvetette, ezt, és most sokan a személyéhez kötik, nem tőle függetlenül kezelik a kérdést.
gyaloggos
2022. február 18. 16:05
ÍRTAM lentebb egy pap barátomról, -sokkal idősebb volt, mint én- aki már meghalt, és női társa, felnőtt lánya volt, van . EGY másik példa. Őt nem mondhatom barátomnak, lényegesen idősebb is, mint én . ÚJSZÁSZON volt pap, Gy.V. KILÉPETT, családot alapított, és három gyereket felnevelt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!