A francia versenyhatóság 500 millió euróra büntette a Google-t

2021. július 13. 11:02

A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát.

2021. július 13. 11:02
null

A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, akiknek az anyagait újra publikálta. A hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát.

Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta  900 ezer euróval emelkedik.    

A Google szóvivője útján súlyos csalódottságát fejezte ki a büntetés miatt, és azt hangoztatta, hogy jóhiszeműen járt el az egész eljárás során. A cég szerint a büntetés mértéke nem veszi figyelembe a megegyezés érdekében kifejtett erőfeszítéseit és azt „a realitást sem, ahogyan a hírek működnek a Google platformjain”.    

A francia versenyhivatal egy hónappal ezelőtt már egy más ügyben 220 millió eurós bírságot szabott ki a Google amerikai vállalatra az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget.    

A Google akkor jelezte: megállapodott a versenyhivatallal többféle megoldásról, amely hozzájárulhat az online reklámpiaci működésének javításához. A francia versenyhivatal három sajtócsoport, a francia Le Figaro, a belga Rossel és globális médiaóriás, a News Corp megkeresésére foglalkozott az üggyel.

(MTI)

Fotó: Lionel BONAVENTURE / AFP

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JOHAN
2021. július 15. 14:49
..
ördögűző
2021. július 13. 16:12
Mi ez ha nem diktatúra? Mi ez ha nem orwelli világ ? Közben az EP szép csendben jóváhagyta a magánkommunikáció megfigyelését Forrás: https://kuruc.info/r/4/230954/?
Welszibard
2021. július 13. 13:44
Bezzeg a Google úgy gondolja, hogy neki ki lehet szerveznie az USÁ-ból az adózását olyan adóparadicsomokba, ahol gátlástalanul növelheti a vagyonát.
Vasalo
2021. július 13. 13:38
Az EU meg suttyomban lemondort arrol, hogy ezeket az elektronikus gigantokak megadozza ( inkabb a mi cégeinkre szeretne 15% fix adot kironni). Remek erröl aljasan hallgatnak a EP képviselök.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!