Létrejött a török-azeri szövetség: török konzulátus nyílik Hegyi-Karabahban

2021. június 15. 17:41

Recep Tayyip Erdogan török elnök és Ilham Aliyev azeri államfő az országaik közötti szövetségi viszonyról szóló egyezményt írt alá kedden a hegyi-karabahi Susa városában.

2021. június 15. 17:41
null

„A megkötött egyezménynek történelmi jelentősége van” – húzta alá Aliyev az aláírást követően újságíróknak nyilatkozva. Mint mondta, a megállapodás a két ország közti együttműködés minden szféráját érinti, így a védelmi kérdéseket is. Erdogan a ceremóniát követően tartott közös sajtótájékoztatón a Hegyi-Karabah újjáépítését szolgáló, hatoldalú együttműködés fokozását sürgette. „Mint tudják, javasoltunk egy hatoldalú platform keretében történő együttműködést Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán, Örményország, Georgia és Irán részvételével. Ennek alapján szeretnénk a régió felvirágzását elérni. Ennek megfelelő az elhatározásunk Aliyev elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz államfővel” – fűzte hozzá a török elnök.    

Erdogan bejelentette azt is, hogy hamarosan főkonzulátust nyitnak Susában

Mindemellett hozzátette, hogy Törökország igyekszik rendezni kapcsolatait Örményországgal.    

A török elnök méltatta azeri hivatali partnerének erőfeszítéseit Susa, illetve az azeri ellenőrzés alá került hegyi-karabahi városok újjáépítésében. Egyben Törökország segítségét ígérte ehhez. Felvetette egy régióbeli repülőtér felépítését is a térség turisztikai ágazatának erősítésére.    

A két politikus a nap folyamán személyesen egyeztetett Susában, amelyet Azerbajdzsán a közelmúltban foglalt vissza az örményektől a vitatott hovatartozású hegyi-karabahi régió ellenőrzéséért tavaly ősszel megvívott háborúban. 

Tavaly szeptember 27-e és november 9-e között Azerbajdzsán – Törökország hathatós segítségével – jelentős területeket szerzett meg a Hegyi-Karabahban vívott háborús konfliktusban.

Az Azerbajdzsántól 1991-ben egyoldalúan elszakadt, örmény többségű Hegyi-Karabah enklávé és a környező, örmények uralta azerbajdzsáni települések visszafoglalására indított offenzívában több mint hatezren vesztették életüket. A harcok háromoldalú, örmény-azeri-orosz tűzszüneti megállapodás aláírásával értek véget. Moszkva kétezer békefenntartót vezényelt a térségbe a tűzszünet fenntartására. Erdogan várhatóan szerdán az azeri parlamentben (Milli Medzslisz) is felszólal, illetve megtekinti majd az Európa-bajnokság keretében tartott török-walesi mérkőzést is Bakuban.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Török elnökség

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yanoo
2021. június 15. 20:05
Az azeriek törökök. A nyelvük, az írásuk is törökös. Voltam Bakuban, gyakorlatilag minden török, a buszok, stb. ( a metro nem, az olyan, mint nálunk.), mindenhol török zászló az utakon, autókon. A fiatalok nem beszélnek sem oroszul, németül, angolul, hanem csak törökül.Elég nehéz volt velük kommunikálni, az idősebbek viszont tökéletesen beszélik az oroszt. Velük lehetett beszélgetni, már amennyire a behatárolt orosz tudásunk engedte.
bolá
2021. június 15. 19:38
Ezt az orosz maci nagyon félre nézte. Jól a fenekébe durrantottak a sós puskával!
szabchen
2021. június 15. 19:17
2 tömeggyilkos
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!