„Magyar kézen” a piski csata helyszíne

2020. október 07. 21:51

Emlékparkot hoz létre Böjte Csaba új alapítványa.

2020. október 07. 21:51
null

Megvásárolta a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított Szent László Alapítvány a piski csata Déva közelében lévő helyszínét – tudta meg a kronikaonline.ro. A kedden Piskin megemlékező Csaba atya közölte, emlékhellyé kívánják alakítani a környéket. Minderről a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekmentő szolgálatot működtető alapítója számolt be:

Szeretettel megosztom örömünket! Sikerült megvásárolni a Sztrigy folyó partján a piski csatateret, a rajta ma is álló hajdani csárdát! 1849. február 9-én vívott ütközetben a császári csapatok itt alulmaradtak, és győztek a honvédek! A közel két hektáros telek földjében pihennek az elesett katonák hamvai. A véres, elkeseredett küzdelemben több mint 1500 katona esett el! Halottainkról megemlékezni, értük imádkozni, a sírjaikat gondozni keresztény kötelességünk, mi ennek a feladatnak szeretnénk eleget tenni, ezért akarjuk a hajdani csárdát és környezetét átalakítani történelmi emlékhellyé! Nagy munka, nagy feladat, de ha összefogunk a hősökért és a felnövekvő fiataljainkért, biztos, hogy sikerülni fog!

Kedden délben Piskin emlékeztek meg a hősökről. Böjte Csaba beszédében felidézte, még tavaly döntés született arról, hogy emlékhellyé kellene alakítani a piski csata helyszínét. Ennek érdekében egy új alapítványt hoztak létre, amelyet éppen 2020. június 4-én, a trianoni döntés századik évfordulóján jegyeztek be hivatalosan. A dévai ferences szerzetes a Szent László Alapítvány jelképes születésnapja kapcsán azt mondta: „nem a gyász, a harag, a bosszú a jó válasz, hanem a teremtés”.

Böjte Csaba beszámolt arról is, hogy a múlt hét folyamán megérkezett az engedély a telek vásárlására, s október 6-án a pénzátutalás is megtörtént. „Szeretettel hívom Erdély népét, ne valakik ellen, hanem hőseink emlékére Piskin hozzunk létre egy emlékparkot” – fogalmazott Csaba atya, megemlítve, hogy bár romos állapotban, de még áll ezen a területen az a csárda, ahonnan háromszor is kitessékelték az osztrákokat. 

Mint ismeretes, 1849. február 9-én vívták Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei a sorsdöntő piski csatát, ahol véres küzdelem árán a lengyel származású hadvezér csapatai győzedelmeskedtek. Az apró falucska Dévától nyolc kilométerre keletre, a Sztrigy folyó bal partján fekszik, ahol Bem csapatai már az ütközet előtti napon, február 8-án elfoglalták állásaikat. A Rubiconline egy korábbi írása szerint a lengyel származású fővezér feladata egyszerű és világos volt: meg kellett akadályoznia, hogy a császáriak elfoglalják a Sztrigy felett épült, mintegy negyven méter hosszú fahidat. Miként Bem is megállapította: „ha elvész a híd, elvész Erdély is”, így aztán a Piski melletti átkelő később a magyar hadtörténet egyik legjelentősebb hídjának bizonyult. A Sztrigy két partját összekötő híd a honvédek kezén maradt, a következő hónapokban pedig Erdély is újra magyar uralom alá került.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2020. október 08. 18:23
Ez jó hír, remélhetőleg a csárdát felújítják, és talán egy kis magyar emlékhellyé válhat. Gondolom, hogy magyar túrizmussal fenntarthatóvá válhat. Ilyenkor üröm az örömben az a tény, ha Ferenc Jóska nem folyamodik a sógorához segítségért, Magyarország már akkor felszabaadulhatott volna. Hiszen az osztrákok már legyőzettek, az oroszokat viszont majdnem lehetetlen volt legyőzni az adott körülmények között. Ha jól emlékszem, a cár később meg is bánta a beavatkozást...
libsimentes_övezet
2020. október 07. 22:11
"Halottainkról megemlékezni, értük imádkozni, a sírjaikat gondozni keresztény kötelességünk" Ilyen nincs a Bibliában, hogy halottakért imádkozzunk. Ellenkezőleg, hasztalan és Isten nem nézi jó szemmel. Nem hiszed? Akkor te nem olvasod a bibliát, ellenben ilyen Böjte-féle embereket követsz. Miért nem tudja ezt Böjte, hogy ilyen eretnek kijelentéseket kér? Perszepróbál jó dolgokat tenni világi szemmel, de a megbízása inkább arról szól, hogy a katolikusi antirkriti rendszer alá vigye vissza az embereket.
egripeti77
2020. október 07. 22:09
Köszönjük. Emblematikus csata volt. (Remélem Petőfi is meg lesz Fehéregyháza közelében és végre haza hozhatjuk...)
packó_
2020. október 07. 21:54
Nagyon jó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!