Újra izzik a Kaukázus – de lesz-e tűz?

Az aktuálisan vörösre festett hajú Kim Kardashian West egy aranyszínű ruhában guggol az Instagramon: „Bárcsak viselnék valami világoskéket, akkor én lehetnék az örmény zászló!” – írja. A világ jelenleg kétségtelenül legismertebb diaszpóra-örménye a saját kozmetikai termékein kívül néha-néha a kaukázusi őshazának is reklámot csinál a médiában, ha úgy látja szükségesnek: tavaly októberben Ecsmiadzinban, az örmény apostoli egyház központjában keresztelkedett meg, most pedig Örményország támogatására szólít fel – az Azerbajdzsánnal szembeni legújabb konfliktus során. 

Pokoli szomszédok

Hosszú története során

A hárommilliós Örményországot nyugatról határoló Törökország elődje, az Oszmán Birodalom az ifjútörökök irányítása alatt örmények százezreit irtotta ki az első világháború idején (és azt követően is), Ankara pedig – Bakuval karöltve – ma is viszonylag hatékonyan tartja relatív nemzetközi elszigeteltségben Jerevánt. A történelmi sérelmek sora török-örmény viszonylatban gyakorlatilag végtelen, a tüskék egy része – például az, hogy az örmények szent hegye, az Ararát, ma Törökországban található – egészen szimbolikus, és valószínűleg soha nem is jön ki a kapcsolat szövetéből. 

Azért az örményeket sem kell félteni: ők a törökök és azeriek nagy ellenségével, Iránnal ápolnak bensőséges kapcsolatot. A két ország között intenzíven folyik a kereskedelem, Örményország számíthat az iráni energiára – hiszen szárazföldi országként semmi sem jutott neki a mesés Kaszpi-tengeri földgázvagyonból, amiből például Azerbajdzsán szépen gazdagodik –, Teheránnak pedig pont jó helyen van a kis kaukázusi ország a Fekete-tenger felé vezető úton.

Örményország nem mellesleg villamosenergiát exportál Iránba, amit az iszlám köztársaság ellen hozott embargós szabályok értelmében egyébként nem lenne szabad. Innen sejthető, hogy Jereván egyebek mellett a régiós amerikai befolyás gyengítésében is hajlandó volt segíteni Teheránnak – legalábbis egy ideig. 

a legfontosabb kérdés pedig természetesen az, hogy kié legyen Hegyi-Karabah. Az örményül Arcahnak nevezett területet Jereván és Baku is magának vindikálja, többségében pedig ma is örmények lakják, de az 1920-as években mégis az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársasághoz csapták. A szovjet birodalom összeomlásakor újra kiéleződtek a nemzetiségi ellentétek az országban, az azeri-örmény konfliktus pedig hamarosan háborúba torkollott. Az ellentét ma úgynevezett elhúzódó konfliktusként (protracted conflict) él tovább, vagyis azóta sincs béke Azerbajdzsán és Örményország között, a konfliktus viszont epizódszerű fellángolásoktól eltekintve nagyon alacsony intenzitással zajlik.

Nikol Pasinján beavatása

A július közepén kezdődő határvillongásokat nehéz nem a meglévő konfliktus egyfajta folytatásaként értelmezni, még ha azok nem is Hegyi-Karabah környékén, hanem az Örményország északkeleti részén található Tavus tartományban kezdődtek. A jereváni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint július 12-én azerbajdzsáni katonák megsértették az országhatárt, amire az örmény fél figyelmeztető lövésekkel válaszolt.

Az azerbajdzsáni narratíva szerint viszont éppen az örmények voltak azok, akik a két fél között fennálló tűzszüneti megállapodást megsértve lövöldözni kezdtek, ami két azerbajdzsáni katona halálához vezetett. Azerbajdzsáni források szerint ugyanezen a napon este az örmény fél a Nahicsevánban található Dzsulfa és Sahbuz kerületeket is lőni kezdte, de a támadást sikerült visszaverni. 

Az azeri-örmény konfliktus az elmúlt néhány évben nem folyt túl intenzíven, sőt:

Akkor még más szelek fújtak a régióban. Nem is annyira Azerbajdzsánban, hiszen az már évtizedek óta az Alijevek irányítása alatt áll – Hejdar Alijev még a Szovjetunióban kezdte karrierjét, majd a függetlenedés után is hatalomban maradt, utóbb pedig fia, a ’90-es évek végén dollármilliókat elkaszinózó Ilham került az ország élére –, hanem inkább Örményországban, ahol akkoriban még az a Szerzs Szargszján volt az elnök, akit 2018-ban napokig tartó tüntetéseket követően űzött el a hatalomból az örmény bársonyos forradalom. Az ország miniszterelnöke azóta Nikol Pasinján, akinek a vezetése alatt eddig még nem volt komolyabb konfrontáció Örményország és Azerbajdzsán között, az ország gazdasága pedig a korábbiakhoz képest látványos fejlődésnek indult. 

Pasinjánnak ez afféle beavatás is, hiszen amióta hatalmon van, Azerbajdzsán és Örményország kapcsolata aránylag békés volt. Sőt, az örmény miniszterelnök tavaly még Alijevvel is találkozott a davosi világgazdasági fórumon, ahol megvitatták a karabahi békefolyamat állását. A közreadott képek tanúsága szerint egyik politikus sem élvezte különösebben a találkozót, az elmúlt néhány napban tett nyilatkozatai alapján pedig úgy tűnik,

Az azeri politikus szerint az örmény katonák civileket ölnek, ami „ismét bebizonyítja, hogy Örményország egy fasiszta állam.” „Ha akarnánk, egy nap alatt elfoglalnánk Örményországnak azt a régióját” – tette hozzá fenyegetőleg Ilham Alijev, aki egyben megköszönte Törökország és Erdogan elnök támogatását is. 

Pasinján szerint Azerbajdzsán tévúton jár, ha azt gondolja, hogy a karabahi kérdés megoldható „a régióban jelenlévő feszültségek szításával”, Baku pedig „nem törheti meg népünk elhatározottságát, és nem kényszeríthet bennünket egyoldalú engedményekre a hegyi-karabahi konfliktus megoldásáért”. Bár az örmény miniszterelnök szerint a legfontosabb az lenne, hogy higgadtan próbálják elrendezni a mostani konfliktust, a halottak száma egyre csak nő. Az örmény hadsereg tíznél is több azerbajdzsáni katonát ölt meg eddig, köztük magas rangú tiszteket is. Azerbajdzsán eközben azzal vádolja Örményországot, hogy civileket ölnek, az örmények szerint pedig épp az azerbajdzsáni fegyveres erők használják élő pajzsnak a környékbeli lakosságot. 

Az energiakártya

Közben megszólalt a Kreml is: Dimitrij Peszkov kormányszóvivő útján felszólították a feleket, hogy tartózkodjanak a további lövöldözéstől, illetve felajánlották az orosz közvetítés lehetőségét a felek között. Oroszország továbbra is közvetlen befolyási övezeteként tekint a kaukázusi térségre – a 2008-as grúziai konfliktus jó példa erre –, Jereván pedig régi szövetségese Moszkvának a régióban. A Kreml azonban nem csak emiatt szólt most közbe: a konfliktus ugyanis kézzel fogható gazdasági károkat okoz néhány prominens orosz vállalatnak. 

A TASZSZ július 14-én jelentette, hogy az azerbajdzsáni határ közelében megrongálódtak a Gazprom örmény leányvállalatának gázvezetékei, ami miatt megszakadt néhány, Tavus tartományban található tárolólétesítmény földgázellátása. Bár Örményország a közelmúltban is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több forrásból jusson szénhidrogénekhez, egy ilyen támadás mindig bebizonyítja, milyen törékeny is azoknak az országoknak az energiabiztonsága, akik maguk nem rendelkeznek szénhidrogén-forrásokkal.

a Kaukázus egyetlen ilyen létesítményét, ami Örményország áramtermelésének majdnem a feléért felel. Pasinján szerint Alijev fenyegetőzése bűncselekmény, aminek nemzetközi visszhangot kellene kapnia. A bakui védelmi minisztérium szóvivője szerint örmény oldalról szóba kerülhetett az azerbajdzsáni Mingacseviri-viztározó megtámadása is, amit Jereván természetesen tagadott. Ez Azerbajdzsán legnagyobb tava, amely rendkívül fontos szerepet játszik az ország ivóvízellátásának biztosításában.

Drónok és átprogramozott routerek

Az erőméregetés tehát intenzíven zajlik a két fél között, egyelőre viszont úgy tűnik, hogy még egy kósza földrengésnek is nagyobb esélye van romba dönteni a mecamori atomerőművet, mint az azerbajdzsáni hadseregnek – főleg abból a szempontból, hogy a létesítmény tervezésekor mintha figyelmen kívül hagyták volna, hogy Örményországban elég gyakoriak az intenzív földmozgások.

Amit az azeriek sikeresen megtámadtak, az néhány örmény harcállás mellett például a kormány és Pasinján honlapja volt. A weboldalakon olyasféle szlogeneket helyeztek el, hogy „Karabah Azerbajdzsáné”, illetve néhány képet is mellékeltek Ilham Alijevről.

Ezekkel az akciókkal ugyan legfeljebb kellemetlenségeket sikerült okozni, semmint károkat, de azt viszont jól példázzák, hogy bizonyos mértékig Örményország és Azerbajdzsán is képes nemkonvencionális hadviselésre. 

A konfliktus egyelőre nagyobb vérveszteségek nélkül zajlik, noha a halottak tényleges számáról mind Baku, mind pedig Jereván intenzíven ködösít. Az örmény média híradásai alapján a legkomolyabb siker Jereván részéről néhány azeri drón megsemmisítése volt – szerintük a Hermes 900-as típust még senkinek sem sikerült lelőnie –, Baku pedig „nagyjából” száz örmény katona megölésével büszkélkedik, és persze folyamatosan vádolja Jerevánt, amiért az gyáván letagadja veszteségeit. Az azeri vezetés azt is bejelentette, hogy nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni Pasinjánékkal, 

Lesz-e forró nyár a Kaukázusban? Ha a hőmérsékleteket tekintjük, igen – nem véletlenül hívták Grúziát, Örményországot és Azerbajdzsánt annak idején a „szovjet Floridának”. Ha a konfliktust tekintjük, valószínűleg nem. Az elhúzódó konfliktusok természetüknél fogva fellángolnak alkalmanként, az örmény-azeri konfliktusban pedig 2016 óta nem volt megfigyelhető a mostanihoz hasonló eszkaláció. Az alighanem Bakuban is világos, hogy nem ezen a nyáron fogják felszabadítani Hegyi-Karabahot az örmény megszállás alól, mint ahogy Jerevánban is egyértelmű, hogy néhány drón megsemmisítésén kívül ezzel az alkalommal sem fognak nagy károkat okozni az egyre gazdagodó tengerparti szomszédnak. 

A legvalószínűbb, hogy rövidesen mindkét fél visszatér a jóval égetőbb belföldi válsághelyzet – jelesül a koronavírus-járvány – kezeléséhez, amiben egyelőre egyik ország sem jeleskedik.  

A nyitóképen: örmény katonák Tovus tartományban 2020 júliusában. Fotó: MTI/AP/Pan Photo