Idén nem lesz győzelem napi felvonulás a Vörös téren

2020. április 16. 22:29

A koronavírus járványra való tekintettel Putyin elhalasztja a 75. győzelem napi parádét

2020. április 16. 22:29

„Túl kockázatos lenne a szovjet Oroszország által a nácik fölött aratott győzelem 75. évfordulóját megünnepelni a jelen helyzetre való tekintettel” – fogalmazott Vlagyimir Putyin, majd hivatalosan is elhalasztotta a minden évben megrendezett győzelem napi felvonulást. A rendszerint május 9-én megtartott ünnepségre mindig nagy nemzetközi figyelem irányul, ugyanis itt lehet megcsodálni a legfrissebb orosz katonai fejlesztéseket élőben, valamint számos nemzetközi hatalom és környező ország vezetője is tiszteletét szokta tenni ilyenkor a moszkvai Vörös téren. Az orosz elnök elismerte, hogy „a koronavírus terhe alatt a rendezvény túl nagy kockázatot jelentene a közegészségügyre”. Putyin ugyanakkor hozzátette, nem „lefújni”, hanem pusztán „elhalasztani” kívánják az eseményeket, és már utasítást is adott a honvédelmi miniszternek és a helyi hatóságoknak, hogy találjanak új időpontot a nagyszabású rendezvény megtartására. „Minden bizonnyal megtartjuk a 2020. május 9-re tervezett eseményeket. A hadsereg és a Halhatatlan Ezred felvonulása meg fog történni, ugyanott, ahol szokott lenni, csak kicsit később a megszokottnál”

Az orosz elnök a járványhelyzetre való tekintettel már hamarabb elkezdte a szervezkedést az átalakítások irányába. A legfontosabb lépés a tradicionálisan felvonuló veteráncsoportok második világháborús hőseinek kérdésköre volt, melynek legtöbb tagja már több mint 90 éves.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoz
2020. április 19. 21:27
Valaki szóljon már Viktornak, hogy Most kellene bezezetni a vasárnapi boltzárat !
duzur
2020. április 17. 10:55
Melyik napon emlékeznek meg a Sztalinizmus áldozatairól ?
ZolieM
2020. április 17. 08:31
Javaslom szeptember 17-ét. Kivételesen ne azon a napon parádézzanak, amikor véget értek számukra az európai harcok, hanem amikor elkezdték.
illiberator
2020. április 17. 05:35
A parányi covid-19 simán elfoglalta egész Oroszországot, de Angliát is. Az egész világ rettegi nevét. Ami nem sikerült Napóleonnak, Hitlernek az most a vírusnak bejött. Pedig még atombombája sincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!