Csak keményen: rózsafűzér imádkozásáért tartóztattak le embereket Spanyolországban
Komoly pénzbírságokat szabtak ki.
Ennek az összegnek köszönhetően az Egészségügyi Világszervezet 47 afrikai országnak tudott teszteket szállítani.
Az új koronavírus járványa elleni küzdelemre március 25-én kért kétmilliárd dollárnak az egyötöde gyűlt össze már – közölte szerdán António Guterres, az ENSZ főtitkára egy videokonferencián, amelyet ötven afrikai ENSZ-tagállam vezetőivel folytatott.
Ennek az összegnek is köszönhetően az Egészségügyi Világszervezet 47 afrikai országnak tudott teszteket szállítani a SARS-CoV-2 vírus kimutatására – tette hozzá.
Guterres kijelentette: a világ majd csak akkor érezheti újra, hogy „normálisan” működik, ha sikerül kifejleszteni a vírus elleni hatékony vakcinát – lehetőleg még az idén –, és azt mindenki számára elérhetővé teszik a Földön. Ez az oltóanyag többmillió emberéletet és sokmilliárd dollárt mentene meg az emberiség számára – mondta.
(MTI)