Megkéseltek öt embert egy rabbi otthonában New York államban

2019. december 29. 09:18

A sebesültek mindannyian kórházba kerültek, kettejük állapota válságos. Legfrissebb hírek szerint a támadót már elfogták.

2019. december 29. 09:18

Egy álarcos támadó megkéselt öt embert New York államban egy rabbi otthonában szombat késő este, majd elmenekült – közölte a rendőrség és egy zsidó szervezet. A házban több tucatnyian ünnepelték a hanukkát. A gyanúsítottat elfogták.

A sebesültek mindannyian kórházba kerültek, kettejük állapota válságos – tudatta az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa. Később az AP hírügynökség azt írta, hogy nem tudni, milyen állapotban vannak a sebesültek.

A támadás Monsey-ben, New York városától ötven kilométerre északra történt. Egy rendőrkapitány egy-két órával később közölte, hogy a rendőrség talált egy gyanús járművet, és köröznek egy embert, akit a támadás elkövetésével gyanúsít. Legfrissebb hírek szerint a támadót már elfogták, és jelenleg rendőrségi fogdában van.

A CNN hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi szóvivőre hivatkozva közölte, hogy a gyanúsított – név szerint Thomas Grafton – csupa vér volt, amikor rendőrkézre került. A New York-i George Washington hídon haladt gépkocsijával, amikor a rendőrök a rendszámtábla alapján azonosították a járművét. A rendőrség helyi idő szerint éjfél után fogta el, incidens nélkül.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy bármit tudnának a támadás okáról. Andrew Cuomo New York-i kormányzó és Leticia James, az állam főügyésze közleményben ítélte el a támadást.

„Belföldi terrorizmus”

Cuomo később kijelentette, hogy a hanukka ünnepén elkövetett támadást „belföldi terrorizmusnak” kell tekinteni, és el is várja a hatóságoktól, hogy így kezeljék az esetet. „Nevezzük a nevén ezt: ezek az emberek belföldi terroristák” – szögezte le a kormányzó egy haszidi zsidó közösségnél tett látogatásakor a New Yorktól 40 kilométerre északra fekvő Rockland megyében. Cuomo szerint semmi kétség afelől, hogy a bűncselekmény gyűlöletből történt.

„Ez egy intoleráns időszak az országunkban. (...) Haragot látunk, látjuk, amint robban a gyűlölet” – mondta Cuomo, aki szerint a gyűlölet az ország rákfenéje.

Az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa a Twitteren közölte, hogy az eset egy haszidi zsidó rabbi házában történt, aki legalább száz vendégével hanukkát ünnepelt éppen, a nyolcnapos ünnep hetedik estéjét. Több más forrás zsinagógaként azonosította az épületet, igaz, a rabbi háza egy zsinagóga mellett van. 

Egyre több az antiszemita támadás a térségben

Monsey a Hudson-folyó völgyében fekszik, és a völgyben több olyan város is van, amelybe az utóbbi években sok haszidi zsidó költözött – jegyezte meg az AP. New York város rendőrsége az eset hatására bejelentette, hogy intenzívebbé teszik a járőrözést a zsidók lakta kerületekben.

New York város tágabb térségében (New York és New Jersey államokban) az utóbbi időben több erőszakos antiszemita támadás történt.

(MTI)

Összesen 179 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2019. december 30. 11:06
Ennek az ikertestvérét, Cseka Tika botmixernek alkalmazza, EU-pénzen: https://newyork.cbslocal.com/2019/12/29/monsey-new-york-synagogue-attack-suspect-arrested-harlem/
flesh ripper
2019. december 30. 10:54
Ott nem szokás kikockázni a gyilkosok arcát: https://matzav.com/evil-identified-forshay-monsey-attacker-idd-as-grafton-thomas/
catalina9
2019. december 30. 08:15
hát ahogy elnézem ez tettes néger, vagy arab lehet, de semmiképpen sem tipikus szőke, kékszemű rasszista árja...bár azért az nem kizárt, hogy párnája alatt "megtalálják" a Mein Kampfot...vagy egy Fidesz párttagsági könyvet..
Skankhunt42
2019. december 30. 02:22
Nem kell beszarni, bőröndöket vissza lehet tenni az ágy alá rettegőéknél. Elkapták az elkövetőt. Egy benga négert a George Washingtonon autókázott haza csatak véresen Bronxba a fajtik közé. Szokásos nigger rablás a felhajtás csak azért van mert nem a megfelelő gojt próbálta kirabolni. Igy biztos jár valami extra kártérítés a rabbinak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!