Kínai Kommunista Párt: Ragaszkodjatok Marx és Lenin tanaihoz

2019. február 27. 13:37

Felszólította tagjait a Kínai Kommunista Párt, hogy ne spirituális tevékenységekre szenteljék idejüket, inkább ragaszkodjanak a marxizmushoz.

2019. február 27. 13:37

A Kínai Kommunista Párt (KKP) szerdán a Hszinhua állami hírügynökséghez is eljuttatott közleményében figyelmeztette tagjait, hogy ragaszkodjanak Marx és Lenin tanaihoz, és ne higgyenek „szellemekben és kísértetekben”.

Kína papíron biztosítja a szabad vallásgyakorláshoz való jogot minden nagyobb vallás, mint például a kereszténység, az iszlám és a buddhizmus követőinek, a párttagoktól azonban elvárják az ateizmust, és nem veszik tőlük jónéven, ha részt vesznek bármilyen jellegű spirituális tevékenységben, amelyet a közlemény egységesen babonaságnak nevez. Az elmúlt években több vezető pártfuncionáriust vádoltak azzal, hogy babonás szokásoknak hódol. A közlemény, amely a pénz szeretetét egyébként az istenhittel egy kalap alatt említi, hangsúlyozza, hogy a párt és az ország hivatalos irányvonala a marxizmus.

Tavaly Hszi Csin-ping elnök Karl Marx születésének kétszázadik évfordulója alkalmából tett nyilatkozatában leszögezte: a német filozófus tanaihoz való ragaszkodás a legteljesebb mértékben helyes.

A kommunista Kína első vezetője, Mao Ce-tung a KKP 1949-es hatalomra kerülése után betiltotta a jövendőmondást és más ehhez hasonló tevékenységeket, számos okkult szertartás azonban visszaszivárgott a társadalomba a hetvenes évek végével induló gazdasági nyitást követően.

2016-ban a bíróság életfogytiglanra ítélte a belbiztonságot felügyelő Csou Jung-kangot, mert korrupciós vádak mellett a többi közt abban is bűnösnek találta, hogy szigorúan bizalmas államtitkokat fedett fel egy jövendőmondónak.

(MTI)

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mystes
2019. február 28. 11:31
komoly problémát látok abban, hogy egy olyan hatalmas országnak, mint kína, egy német filozófus mondja meg a tutit. ez kínára nézve elég gáz!
zakar zoltán béla
2019. február 27. 18:28
kim dzsong lúg ?
Tatulus
2019. február 27. 15:19
Én valahogy ebből azt szűröm le, hogy kezd megrendülni a kommunista hatalom szerkezete. Sokáig húzták, de elképzelhetőnek tartom, hogy 10-15 vagy akár kevesebb éven belül a rendszer összeomlik! Nem tudom, forradalommal, katonai puccsal, vagy békésebb úton (ami a komcsik tőkéssé válását jelentené - akárcsak nálunk), de valami történni fog!
cutcopy
2019. február 27. 15:13
Ugyan kit érdekel már Marx és Lenin, manapság Soros és Juncker tanai a főirány..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!