Magyar adventi fesztivált tartanak New Yorkban

2018. december 09. 09:26

Advent alkalmából magyar örökség fesztivált tart szombat-vasárnap New Yorkban a Magyar Ház.

2018. december 09. 09:26

Nagy Ildikó, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fesztiválon, amelyet a Magyar Ház épületében, klubszobáiban rendeznek, gyermekeknek és felnőtteknek szóló ajándékkészítő műhelyekkel, interaktív kézműves foglalkozásokkal, adventi népzenei koncertekkel és néptáncos programokkal, karácsonyi kiállítással, Mikulás-járással, és ízletes karácsonyi ételekkel várják az érdeklődőket. 

A szentendrei szabadtéri múzeum közreműködésével összeállított kiállításon fotókkal és tárgyi emlékekkel a régi korok karácsonyait idézik meg, egy másik teremben a mézesbábos, hímző, nemezkészítő, szalma- és csuhéfonó népművészek munkáinak bemutatója a magyar népi kézművesség legszebb hagyományaiból ad ízelítőt. Az érdeklődők ajándékkészítő kisműhelyekben maguk is kipróbálhatják például a szalma-, és csuhéfonást vagy a nemezelést. 

Szakrális népi énekekből ad műsort a 2006-ban alakult Kobzos együttes, és mellettük bemutatkozik egy New York-i grúz kórus és egy szintén New York-i székhelyű ukrán együttes is. 

A látogatókat karácsonyi vásár is várja: kézműves portékákkal és karácsonyi díszekkel, valamint szaloncukorral, füstölt finomságokkal, kolbásszal, szalonnával, süteményekkel.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
janos88
2018. december 09. 17:20
----_-Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Skrci.Me/Lanyok
foton44
2018. december 09. 11:55
Boldog Karácsonyt a New-Yorkba vetődött honfitársainknak!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!