Hallott már a kabardokról és balkárokról? – Most összecsaptak

2018. szeptember 19. 22:46

Nemzetiségi összetűzés tört ki a kabardok és balkárok között az oroszországi Észak-Kaukázusban.

2018. szeptember 19. 22:46

Összetűzés tört ki az oroszországi Kabard-Balkár Köztársaság Kengyelen elnevezésű községében egy 310 évvel ezelőtt lezajlott csatáról való megemlékezés miatt – jelentették szerdán orosz hírügynökségek.

A falu balkár nemzetiségű lakói megakadályozták, hogy a kabardok lovas menetben vonuljanak át a településen a Kanzsál hegyre az ott 1708-ban lezajlott csata évfordulóján. Az emlékezők végül hétfőn kerülő úton jutottak fel a csúcsra, de egy részük, visszafelé – máshonnan érkezett, nemzeti lobogókkal felszerelkezett aktivistákkal megerősítve – mégis megpróbált keresztülmenni a falun, ezúttal rendőri kísérettel.

A helyi balkárok úttorlaszokat emeltek, dulakodás tört ki, lövések dördültek el. Az orosz média halálos áldozatokról nem számolt be, de sebesültekről igen. A zavargások szerdán átterjedtek a köztársaság falvaira is. A székváros, Nalcsik és Tirnauz közötti autópályát lezárták. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) az ügyben vizsgálatot indított.

A kabardok, akik a mintegy 860 ezres köztársaság lakosságának valamivel több mint felét adják, a cserkesz (adige) népcsoport  12 törzsének legnépesebbikét alkotják, az északnyugat-kaukázusi adige nyelvet beszélik. A balkár a türk nyelvcsoporthoz tartozó nép, amely Kabard- és Balkárföld lakosságának mintegy 12 százalékát adja. Mindkét etnikum szunnita muszlim vallású.

A 18. századi kanzsáli csatában a cserkeszek Kurgoko Atazsukin herceg vezetésével legyőzték Kaplan Gerai krími kánt. Történészek szerint az ütközetnek fontos szerepe volt a kabard, a balkár és az oszét történelemben. A kabard lovasokat 2008-ban sem engedték át Kengyelenen.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. szeptember 22. 22:38
Közelebb is van (volt) hasonló....A protestánsok több, mint 300 éve legyőzték Belfast mellett a katolikus íreket, amit azóta is minden évfordulón megünnepelnek. Ezt az utóbbiak provokációnak tartják, különösen, ha átvonulnak a katolikus városrészen is, és még 2005-ben is komoly összeütközések, lövöldözés volt.
még fokozza
2018. szeptember 20. 21:02
Első leütésre a kabardok a kabarok a balkárok a türk bolgárok.
Peter8811
2018. szeptember 20. 11:18
Vagy a Gréczy Zsolt.
röviden
2018. szeptember 20. 10:37
Tegnap még az Orániai Rend felvonulása sem volt konfliktusmentes Belfastban. Pedig az nem a Kaukázus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!