Törvényileg engedélyezné a lengyel állam, hogy nácizmussal vádolják

2018. június 27. 11:12

Lengyelországban enyhítenék a törvényt, ami büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve államot a náci Harmadik Birodalom által elkövetett háborús bűntettekben való bűnrészességgel vádolják.

2018. június 27. 11:12

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő kezdeményezésére a szejm még szerdán megvitatja annak a törvénynek az enyhítését, amely büntethetővé teszi, ha a lengyel nemzetet, illetve a lengyel államot a náci Harmadik Birodalom által elkövetett háborús bűntettekben való bűnrészességgel vádolják.

Az előző napi kormányülésen megvitatott, a szejm honlapján szerdán közzétett módosítási javaslat szerint az év elején elfogadott, Izrael és az Egyesült Államok által kifogásolt törvényből kihúznák azt az előírást, amelynek alapján a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak azok ellen, akik – a törvény eddigi betűje szerint – a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a náci német birodalom bűntetteiben való, intézményes szintű bűnrészességgel vádolják. Polgári jogi eljárásokban viszont továbbra is bírság vagy három évig terjedő szabadságvesztés lenne kiszabható azokra, akik többek között a lengyel nemzetiségű, illetve lengyel állampolgárságú személyek ellen követtek el náci, valamint kommunista bűntetteket.

Varsó a jogszabállyal a „lengyel haláltáborok” vagy ahhoz hasonló kifejezések használatát akarta megakadályozni. Az eredeti törvényt Andrzej Duda lengyel elnök februárban aláírta, egyúttal azonban utólagos normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól, elsősorban a szólásszabadság kapcsán felmerült kétségei miatt. A lengyel alkotmánybíróság még nem döntött az ügyben. A jogszabály március elején lépett hatályba. Izrael egyebek között azért tiltakozott, mert úgy értelmezték a jogszabályt, hogy az túl tágan fogalmazza meg a kifogásolt cselekedeteket, így félő, hogy például a holokauszttúlélők is büntethetőek lennének, ha tanúvallomást tesznek.

A lengyel alsóház szerda délelőtt el is kezdte a módosításokról szóló vitát. Marek Kuchcinski házelnök a parlamenti ülés elején közölte: Morawiecki kérésére a szejm sürgős eljárásban tűzte napirendjére a módosítási javaslatot. Felidézte: a törvény kapcsán aggodalmakat fogalmazott meg a lengyel államfő, a főügyész, valamint az emberi jogi szóvivő is. 

Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője parlamenti felszólalásában aláhúzta: a kormány célja továbbra is a "történelmi igazság védelme", a törvényhozók szándékát viszont többen rosszul értelmezték, „sőt cinikusan elferdítették”. Szerinte a büntetőjogi felelősség nem lehet öncélú, ma a történelmi igazság hatékony védelme más eszközökkel is lehetséges. Nem kizárt, hogy a szejm még szerdán dönt a kormány előterjesztéséről.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pokerfacer
2018. június 27. 11:38
" Izrael egyebek között azért tiltakozott, mert úgy értelmezték a jogszabályt, hogy az túl tágan fogalmazza meg a kifogásolt cselekedeteket, így félő, hogy például a holokauszttúlélők is büntethetőek lennének, ha tanúvallomást tesznek. " :-))))))))))) De fasza lenne , istenem !!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!