A Sátánista Egyház elérte, hogy ne kelljen ultrahang az abortuszhoz

2018. január 31. 17:46

Persze nem itthon, hanem Missouri államban.

2018. január 31. 17:46

Nem lesz szükség ultrahangos vizsgálatra az abortusz végrehajtásához Missouriben, miután a Sátánista Egyház nevű politikai aktivistacsoport beperelte az állam kormányzóját és államügyészét egyik tagja „vallási jogainak” megsértéséért – írja a The Blaze.

A Sátánista Egyház még 2015-ben nyújtott be keresetet. A per mögött álló történet szerint a csoport egyik tagja három órán át vezetett Missouri egyetlen abortuszklinikájához, ahol aztán 72 órán át váratták, mielőtt az ultrahangos vizsgálatra, majd az abortuszra sor került volna. Akkor ugyanis a Missouri államban hatályos abortusztörvényt úgy értelmezték, mintha a beavatkozás előtt szükség lenne ultrahangra.

Az eset idején az abortuszt igénylő nő hivatalos felmentést is felmutatott az ultrahangvizsgálat alól, annak alapján, hogy „a Sátánista Egyház a testi autonómiát egyik fő alapelvének tekinti”. Az igazolást azonban akkor nem fogadták el, ezért a sátánisták úgy tekintik, megsértették tagjuk vallási szabadságát.

Múlt héten a missouri államügyész is tanúsította, az abortuszhoz folyamodó nőket csak arról kell megkérdezni, hallják-e a magzat szívverését. Azonban ultrahangos vizsgálatra mindaddig nincsen szükség, amíg az orvosilag nem szükséges.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2018. február 01. 09:31
Az abortusz gyilkosság, és mint ilyen, a legaljasabb, leggonoszabb bűnök egyike. Ezért van, hogy a Sátán Egyháza küzd azért, hogy a nők minél szabadabban ölethessék meg gyermekeiket...
Zokni
2018. február 01. 09:18
Nem értem, mi ez a "Stánista Egyházozás"? Egy ilyen művelet során minden orvosilag indokolt vizsgálatot el kell végezni. De nem látom be, hogy a NEM indokoltakat minek megcsinálni? És mit gondolnak kedves eftársak, vajon miért nem a kötelező széklet- és vizeletmintát írták elő Missouri államban? (Egyébként sanda, vagy értetlen félrefordítás lehet az, hogy "az abortuszhoz folyamodó nőket csak arról kell megkérdezni, hallják-e a magzat szívverését."? Biztos, hogy ezt írták? És ha nem (bár inkább igen), akkor biztos, hogy ez a "kérdés" helyénvaló-e?)
Akitlosz
2018. január 31. 20:13
Miért sérti a testi autonómiát az ultrahangos vizsgálat és miért nem sérti az abortusz?
Bolond Istók
2018. január 31. 19:12
A liberalizmus nevű rendkívül kártékony irtani való gyomnővény egyik hajtása a sátánista egyház. https://youtu.be/hopeFgwApCM Lassan jönnie kell az új kertésznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!