Kitüntette a német államfő Kónya Imre volt belügyminisztert

2017. december 09. 13:05

Frank-Walter Steinmeier szerint az MDF belügyminisztere nagyban hozzájárult a vasfüggöny leomlásához.

2017. december 09. 13:05

Adalbert-díjjal tüntette ki Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök Dr. Kónya Imre volt magyar belügyminisztert 2017. december 8-án a Bellevue Kastélyban.

Az államfő az esemény alkalmából Prágai Szent Adalbert személyéről beszélt, akiről kifejtette, megszemélyesíti mindazt, ami összeköt minket Közép-Európában. Ehhez kapcsolódva kijelentette: a németek nem felejtik el, milyen nagymértékben járultak hozzá a közép- és kelet-európai emberek a vasfüggöny leomlásához. Ugyanakkor hozzátette: „ez a közép-európai hozzájárulás néhány aktuális vita miatt gyakran túlságosan háttérbe szorul”, és ez így nincs rendjén.

Ezért üdvözölte a Bellevue-palotában az MDF belügyminiszterét Steinmeier, kijelentve, hogy Kónya „a Független Jogász Fórumban és később az Ellenzéki Kerekasztalnál tanúsított bátorsága, ügyessége és bölcsessége döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországról olyan impulzus indult el, amely messze túlmutatott hatásában országa határain”.

Steinmeier ugyanakkor az aktuálpolitikát sem hagyta szó nélkül. Kijelentette: jelenleg bizonyos, Magyarországgal kapcsolatos dolgok felkavarják, ugyanakkor dolgozni fog azon, hogy a magyarok és a németek közötti árkokat legyőzzék.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2017. december 10. 14:15
Esküdni mertem volna rá, hogy Kónya pár évvel ezelőtt meghalt. Valószínűleg azzal kevertem, hogy erkölcsi hulla.
Lolka-Bolka
2017. december 10. 09:33
az egesz mdf kormany egy megvezetet balfasz csapat volt... ezert tartunk itt .........................
cutcopy
2017. december 09. 20:35
Már mindenkit kitüntetnek aki úgy került az ügybe mint Pilátus a krédóba, Horn Gyula, Kónya.. Most már a valódi kulcsszereplők is kaphatnának valamit némethonból mint pl Magas László vagy Mészáros Ferenc, de vissza mehetnének Székely János határőr vezérezredesig is, aki már 1987-ben javasolta a vasfüggöny lebontását..
3M..
2017. december 09. 18:02
Mára kiderült hogy a vasfüggöny lebontása, Magyarország legnagyobb baklövése volt. A Mozgalom szimpatizánsai szükségesnek tartják a "vasfüggöny" újraállítását, 2200 kilométer hosszon, tehát körbe az országot. Csak így lehet megakadályozni a kötvényesek és a dezertőrök beszivárgását. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!