Netanjahu: Eltávolítjuk a beszivárgott migránsokat

2017. november 19. 16:36

Izrael hónapokon belül bezárja Holot nevű menekülttáborát és deportálja a bevándorlókat. Benjámin Netanjahu kijelentette: előbb falat kellett építeni a bevándorlók megfékezésére, de most már a „beszivárgók” eltávolításuk a cél.

2017. november 19. 16:36

Izrael négy hónapon belül bezárja Holot nevű menekülttáborát, és az ott élő afrikai illegális bevándorlókat és menedékkérőket választásuk szerint börtönbe zárja, vagy Ruandába távozhatnak – jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A kormány vasárnapi ülésén egyhangúlag döntött a 2013-ban Beér-Sevától mintegy hatvan kilométerre, a Negev sivatagban létrehozott menekülttábor felszámolása mellett. A következő három hónapban megpróbálják rávenni az ott élő eritreai és szudáni illegális bevándorlókat és menedékkérőket, hogy távozzanak Ruandába, mert különben a Szaharonim nevű börtönbe zárják őket.

Három állomása van a beszivárgók elleni politikánknak” – jelentette be Benjámin Netanjahu miniszterelnök. „Az első szakasz a feltartóztatásuk, kerítést építettünk és törvényeket alkottunk, amelyek teljesen megakadályozzák beáramlásukat. Ma már nincsenek beszivárgók” – mondta. „A második szakasz eltávolításuk. Különböző intézkedésekkel húszezret költöztettünk el közülük” – tette hozzá. „A harmadik szakasz pedig eltávolításuk fokozása. A nemzetközi egyezmények lehetővé teszik, hogy a fennmaradó negyvenezer beszivárgót beleegyezésük nélkül költöztessük ki” – közölte a kormányfő.

2010-től kezdődően egyre nagyobb számú afrikai menekült lépett illegálisan izraeli területre az egyiptomi határ mentén. A hullám tetőpontján, 2012 elején havonta ezres nagyságrendről, akkor összesen ötvenötezer emberről számolt be a belügyminisztérium. Izrael a menekültáradat megfékezésére 2013 decemberére kerítést húzott fel az egyiptomi határ mentén, de addigra sok tízezer menedékkérő élt az országban. Megjelenésük súlyos társadalmi feszültséget okozott elsősorban Tel-Aviv déli, szegényebb negyedeiben, ahová tömegesen telepedtek le az olcsóbb lakhatási költségek miatt. 

(MTI)

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2017. november 20. 10:48
Na, látod Merkel Mutti !!! Ez a megoldás! És még kóser is.
Rugo
2017. november 20. 07:40
Védi a választott fajt - ennyi. Nekik lehet.
bispora
2017. november 20. 07:39
Hát akkor azt hiszem, innentől az EU-politikusai nem mondhatják, hogy a migránsinvázióra nincsen orvosság, meg a kerítés nem old meg semmit, meg a többi eszement lipsi nyafogás...
pitypang1125
2017. november 20. 06:24
jól teszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!