Támadás érte a legfelsőbb bíróság épületét Venezuelában

2017. június 28. 08:22

Helikopterről dobott gránátokkal támadták meg a legfelsőbb bíróság épületet Venezuela fővárosában, Caracasban.

2017. június 28. 08:22

Nicolás Maduro terrorcselekménynek nevezte a kedden, egy rendőrségi helikopterről a legfelsőbb bíróság épülete ellen irányuló támadást – írja a bbc.com. Utólag kiderült, hogy egy magát Oscar Pereznek nevező katonatiszt vezette a helikoptert, aki korábban már nyilvánosságra hozta az interneten is kormányellenes álláspontját.

Az elmúlt két hónapban szinte mindennaposak voltak a kormányellenes tüntetések. Az elnök és a kormány lemondását követelik az elnyomó politikai rendszer és a súlyos gazdasági válság miatt. Maduro bejelentette: minden fegyveres erőt bevet a rend védelmében. Néhány órával korábban azzal fenyegetőzött, hogy fegyvert fognak, ha a régóta tüntető ellenzék megdöntené kormányát. Szerinte a béketeremtés egyetlen módja, ha összehívja a nemzetgyűlést. 

Maduro mindeközben azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy segíti a tüntetőket és nemzetközi összeesküvést is sejt a lázadások mögött. 
Az eddigi tüntetések áldozatai már meghaladják a hetven főt, a sebesültek pedig több százan lehetnek. 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
héttörpe
2017. június 28. 09:15
Attól félek, hogy előbb-utóbb itt nálunk is erre ragadtatja magát valamelyik hiszteroliberális. Ja nem, ők nem voltak katonák, nincs közöttük helikopterpilóta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!