Putyin meg akarja menteni Aszadot

2015. szeptember 25. 10:16

Putyin orosz elnök szerint csak úgy lehet elkerülni, hogy Szíriában is megismétlődjön a líbiai forgatókönyv, ha Aszad elnök hatalmon marad.

2015. szeptember 25. 10:16

Arra a riporteri felvetésre, hogy esetleg nem elsősorban az Iszlám Állam elleni harc, hanem az Aszad rezsim megmentése lehet Oroszország szíriai katonai szerepvállalásának a célja, Vlagyimir Putyin azt mondta: „Ez így van. Meggyőződésem, hogy a legitim kormány megdöntésére tett kísérletek olyan helyzetet fognak eredményezni Szíriában, ami már előállt a térség más államaiban: például Líbiában, ahol teljesen szétbomlasztották az állami intézményeket. Hasonló helyzetet látunk Irakban is. A szíriai krízist csak úgy lehet megoldani, hogy megerősítjük a hatékony kormányzati struktúrákat, így fel tudják majd venni a harcot a terrorizmussal. Eközben persze arra is kell ösztönözni a kormányt, hogy párbeszédet folytasson a mérsékelt ellenzékkel és reformot vigyen véghez.

A CBS-nek adott interjúrészletben az orosz elnök azt is leszögezte: egyedül a szíriai emberek joga eldönteni, hogy ki és hogyan kormányozza az országukat.

A teljes interjút vasárnap sugározzák majd.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
digó
2015. szeptember 26. 14:55
Soha nem gondoltam volna hogy valaha az oroszoknak fogok szurkolni az amerikaikkal szemben
Területvédő
2015. szeptember 26. 14:44
Komoly, bátor, megfontolt és hazafi. Egyértelműen korunk Európájának legkitűnőbb elnöke. Őt elég sokkal lemaradva követi Robert Fico,aki még elfogadható országvezető, utána pedig nincs senki, aki értékelhető lenne.
jubelux
2015. szeptember 26. 14:40
Ne feledkezzünk meg az amcsik Európai háborúzó csőcseléke bűnösségéről sem. Surmógyurkanorvégzsoldos köztörvényes bandája külön méltatást érdemel.
Morgen
2015. szeptember 25. 19:37
"A CBS-nek adott interjúrészletben az orosz elnök azt is leszögezte: egyedül a szíriai emberek joga eldönteni, hogy ki és hogyan kormányozza az országukat." Józan észre vall.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!