Zsidó intézményekre támadtak az USA-ban, halottak is vannak

2014. április 14. 09:00

Három ember életét vesztette Kansas City egyik elővárosában, Overland Parkban vasárnap délután, miután egy fegyveres lövéseket adott le két zsidó közösségi intézményben. A férfi egy tizenéveseknek tartott tehetségkutató énekversenyen és egy nyugdíjasotthonban lövöldözött.

2014. április 14. 09:00

A CNN amerikai hírtelevízió értesülései szerint rasszista támadás történhetett, mert a támadó, egy hetvenes éveiben járó fehér férfi megkérdezte az áldozataitól, hogy zsidók-e, és lőtt, amikor azok igennel válaszoltak. Letartóztatásakor az egykori náci Németországban használatos „Heil Hitler” köszöntést kiáltozta. A rendőrség a rasszista támadásra vonatkozó információkat nem erősítette meg, de nem is cáfolta. 

A kansasi hatóságok azonosították az elkövetőt, akit Frazier Glenn Crossnak hívnak, 73 éves. A Southern Poverty Law Center (SPLC) elnevezésű jogvédő központ szerint ugyanakkor a tettes neve: Frazier Glenn Miller, aki sokáig a Ku-Klux-Klan fajgyűlölő szervezet karolinai csoportjának parancsnoka (nagy sárkánya) volt.

A férfi először egy közösségi központot támadott meg, ahol egy tizenévesek számára tartott tehetségkutató énekverseny zajlott, majd több utcányira onnan, egy nyugdíjasotthonban lövöldözött. Két ember az első, egy pedig a második helyszínen esett a támadás áldozatául.

A támadó, aki a nyomozók szerint nem helybéli, összesen öt emberre adott le lövéseket. Két esetben azonban célt tévesztett. A nyomozás jelenlegi szakaszában semmi sem utal arra, hogy a férfi ismerte volna áldozatait.

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2014. április 14. 18:01
Lehet a cionista politikával egyet nem érteni, de ha megölnek egy zsidó gyereket, akkor nem kéne örömködni. Emberek haltak meg. Lehet utálni Kertészt, Hellert, Konrádot, Lendvait és az összes chartás gyűlölködő faszfejet, de aki a vétlenek halálán örömködve továbblép ugyanolyan gyűlölködő pöcs.
S0ma
2014. április 14. 17:38
Mint tudjuk, az őrület és a provokáció közötti különbség nagy dilemma elé állítja a valóságot.
mantelman
2014. április 14. 15:53
CNN: Suspect described as 'anti-Semite' *** Én meg azt hittem, hogy gyilkos. De ezek szerint antiszemita.
files32
2014. április 14. 15:46
Ábrahámhoz tértek áldott Kánaánban Lakoznak örökké Jahve árnyékában Ők biza hárman már nem esznek több sót, De a baj inkább,hogy nem ők az utolsók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!