Az IMF-hez küldené Ukrajnát az amerikai pénzügyminiszter

2014. február 20. 07:44

Jack Lew szerint Ukrajna alapvető problémája a gazdasági válság, amelyen szerinte leginkább egy IMF-program segíthetne. Közben az USA visszavonta 20 ukrán kormánytisztviselő vízumát, Kanada kijevi nagykövetsége pedig felfüggesztette tevékenységét. A NATO-főtitkár is a további erőszaktól való tartózkodásra szólított fel, miközben az ellenzék és Janukovics elvileg fegyvernyugvást hirdetett.

2014. február 20. 07:44

Ukrajna alapvető problémája a gazdasági válság, az országnak ezért segítségért kellene fordulnia a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) – jelentette ki szerdán Jack Lew amerikai pénzügyminiszter. „A középpontban a gazdasági válság áll náluk, amit kezelniük kell majd” – hangoztatta Lew egy washingtoni gazdasági konferencián. „A legjobb eljárás ehhez Ukrajna számára az lenne, ha eljönne az IMF-be, és lenne egy olyan programcsomagja, amelynek keretében gazdasági reformokat vezetne be, és megkapná a szükséges segítséget, cserébe a gazdaság helyreállításáért tett lépésekért” – tette hozzá.

Az amerikai külügyminisztérium egy magas rangú illetékese szerdán bejelentette, hogy az Egyesült Államok szerdán 20 ukrán kormánytisztviselő esetében vezetett be vízumtilalmat, akik felelősek azért, hogy Kijevben erőt alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. A döntés azt jelenti, hogy az érintettek amerikai beutazási engedélyre vonatkozó kérését el fogják utasítani, ha ilyenért folyamodnának. A nap folyamán korábban Geoffrey R. Pyatt kijevi amerikai nagykövet közölte, hogy az Egyesült Államok érvénytelenítette több, az erőszakcselekmények elrendelésében érintett ukrán tisztségviselő vízumát.

Kanadában azt jelentették be, hogy az ország kijevi nagykövetsége biztonsági okokra hivatkozva – a rendkívüli konzuli segítségnyújtás kivételével – kedden felfüggesztette tevékenységét. A misszió az elmúlt napokban menedéket adott több, a rohamrendőrök elől menekülő tüntetőnek. John Baird kanadai külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy kormánya diplomáciai lépések sorát mérlegeli annak érdekében, hogy „üzenetet küldjön” Viktor Janukovics ukrán elnök kormányának, beleértve a célzott szankciókat is. Több kanadai képviselő tiltakozott a Kijevben alkalmazott kormányzati erőszak miatt. Észak-Amerikában élő ukránok szerdán az egyesült államokbeli Pittsburghben és Chicagóban, valamint a kanadai Ottawában tartottak megmozdulásokat az erőszak ellen. Kanadában több mint egymillió ukrán származású ember él.

*

Korábban a NATO főtitkára is üzent Ukrajnának. Anders Fogh Rasmussen szerint súlyosan ártana a NATO és Ukrajna kapcsolatának az ukrán haderő bevetése a tiltakozók ellen. Közleményében erőteljesen felszólítja az ukrán kormányt, hogy tartózkodjon a további erőszaktól.

Pár órával korábban a NATO európai erőinek főparancsnoka, Phil Breedlove tábornok a Twitteren közzétett rövid üzeneteiben szintén arra szólította fel a „felelős vezetőket”, hogy kerüljék el a hadsereg bevetését az ukrán nép ellen. Breedlove egyúttal felszólította az ukrán haderő új vezetését, hogy kezdjen párbeszédet a NATO-val, hogy a kialakult helyzetet békésen rendezni lehessen.

Az ukrán elnöki hivatal Rasmussen közleménye előtt körülbelül egy órával, magyar idő szerint valamivel este tíz előtt tett közzé nyilatkozatot arról, hogy Viktor Janukovics találkozott az ellenzéki vezetőkkel, majd közösen fegyvernyugvást hirdettek. Bejelentették egyben, tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy véget érjen a vérontás, valamint, hogy a társadalmi béke érdekében stabilizálni lehessen az országban kialakult helyzetet.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2014. február 20. 10:09
Rothschild ül a terepasztal mellett tanácsadóival. Az okos bankár még elégségesnek tartotta volna, ha tovább finanszírozzák a "felkelőket" és az egészet a demokrácia mázával leöntött forgatókönyv szerint még az utcán játsszák tovább. Gondolta, hogy még izmosítani kell a demokráciára szomjazó ukránok tudatát, számát. Meg különben is, még nem állítottuk fel az új kormányt, nem választottuk ki azt az új védelmi minisztert, aki majd a varsói kormányhoz hasonlóan, az orosz fenyegetettség ellenében kérelmezni fogja amerikai Patriot rakéták telepítését az ukrán-orosz határra. A lengyel bankoknak ugyan már évek óta adtunk pénzt arra, hogy lengyel zászlóval nyissanak Ukrajnában bankokat, s készítsék elő a terepet a saját pénzintézeteink bevonulásához, de e téren még időre lenne szükségünk. Barroso és Ahston ugyan megígérte, hogy az EU fokozza a nyomást Janukovicsra, készek szankciókat is bevezetni, Párizsból hűséges szövetségesünk, Hollande is jelezte, hogy készek akár bombázni is Kijevet és más régiókat. Ami nem rossz ötlet, hiszen Líbiában is szépen megosztoztunk az újjáépítési bizniszen, s ilyen sikeresek voltunk a szerbiai Duna hidak bombázásával is, amiket végül amerikai cégeinkkel tudtunk újjáépíteni. Azt sem tisztáztuk még, hogy a németek és a franciák mellett mások, például az olaszok mire tartanak igényt Ukrajnában. Még nagyapám mesélte, hogy a sevresi béke idején, amikor Törökországot felosztottuk, a franciák és az olaszok milyen telhetetlenek voltak. De alapvető gondom, hogy miként szorítsuk ki a legveszélyesebb németeket ebből a kártya partiból. Már megszerezték az egész EU feletti ellenőrzést, s ha teret engedünk nekik Ukrajnában, majd a távlati célterületen, Oroszországban, akkor az számunkra életveszélyt jelent. Azt is tisztázni kellene még, hogy a nyugati ukrán területekre történelmi okokból igényt tartó lengyelek és litvánok mit akarnak tenni. Még egymással is összekülönbözhetnek a területi, befolyási igényeken. Az hála istennek jó hír, hogy Budapest a mi kottánkból játszik, ott nincsenek zavarok, erre garancia Martonyi személye. Arra is emlékszem a családi krónikából, hogy annak idején még a lengyeleknek kellett ösztökélni a magyarokat a kárpátaljai bevonulásra, s így lett közös lengyel-magyar határ. De volt valami féleszű magyar külügyminiszter, valami Jeszenszky is, aki főnökével, valami Antall nevezetűvel eltátotta a száját, amikor Kijev önként megvált volna a magyarok javára Kárpátaljától. A magyarokat most kézben tartja Martonyi barátunk. Még azt sem tudjuk biztosan, hogy a románok mit forgatnak a fejükben, a mi győzelmünk nem bátorítja-e fel őket arra, hogy azonnal követeljék Moldova és Románia egyesülését? S mi lesz akkor a gagauzokkal? A románokat egy kissé le kell hűteni, folyósítsunk nekik újabb IMF hiteleket. Uraim, én még vártam volna az IMF emlegetésével, nem is értem Lew hebehurgyaságát. Egy legutóbbi partin megbeszéltük, hogy a döntésem nélkül nem sietnek előre. Ez az Obama egyre kezelhetetlenebb, miután tudja, hogy már nem választható újra. Kedves kollégák, jól tudhatnák, hogy az IMF nevezetű fájdalomcsillapítót és narkótikumot csak akkor célszerű alkalmaznunk, amikor már demokratizáltunk egy országot, miként ez jól működik Egyiptom esetében is. A demokratizált ország, demokratikus vezetése kell, hogy hívjon bennünket, egy kicsit adjunk többet a külsőségekre. Jó, tudom, hogy Lew említette a magyarokat is. Valami Mesterházy nevezetű ellenzéki vele is találkozott. Lew mondta, hogy ez a magyar minden áron miniszterelnök akar lenni, s ennek érdekében kész az ukrán recepthez is nyúlni, hiszen ha már ott vagyunk a szomszédban, akkor ne végezzünk fél munkát. Mesterházy biztosította Lew barátomat, hogy amennyiben kormányra kerül, azonnal IMF hitelt kérnek, s felrúgják az oroszokkal az atom megállapodást is. Ezek számunkra fontos dolgok, kérem, hogy valaki a magyar helyzetről naponta referáljon számomra. Az, amit a külügyminiszterünk kap az lószar, nekem a magyarországi bankoktól érkező információk kellenek, azok alapján lehet értelmesen dönteni. Ha már így előre futottunk az IMF hitel belengetésével, akkor gyorsan tegyék le az asztalomra az új ukrán kormány névsorát, a pénzügyminisztert majd én választom ki, de különösen fontos, hogy találjanak egy olyan katonát, aki adott esetben nem zárkózik el ENSZ ellenőrök, de még jobb lenne, NATO katonák behívásától sem. Közben azért nézzük meg az orosz pénzügyi kintlévőségeket, ezek révén miként tudjuk visszafogni az oroszokat, amikor bevonulunk.
Berecskereki
2014. február 20. 10:09
Ami az elmúlt időben és ma zajlik Ukrajnában az nem más, mint politikai harc Oroszország és a fejlett nyugati államok között, beleértve az USA-t is és ez nyomja rá bélyegét az országban történtekre. Mindkét félnek szüksége van az ukrán gazdaságra, ennek megszerzésére befolyásolására. A 46 milliós Ukrajna geopolitikailag fontos ország mind orosz, mind a nyugati tőke szempontjából. A nyugati tőke szempontjából azért is, mert Oroszországot gazdasági tekintetben kényszerhelyzetbe hozná. A korábbi Szovjetunió élelmiszer-gazdaságának ¼-ét tette ki az ukrán agrárgazdaság és élelmiszer feldolgozó ipar. Az ipar privatizációja pedig még nem történt meg. Mindezt figyelembe véve súlyos hiba lenne, ha Ukrajna az IMF-től várna segítséget. Jól láthatjuk, hogy ahova az IMF betette a lábát, ott közép és hosszú távon fű nem nőt és az ország kiszolgáltatottá vált. Ezzel kapcsolatban érdemes meghallgatni Karen Hudes által mondottakat, aki korábban az IMF-nél dolgozott. http://www.youtube.com/watch?v=L3n9YV9Fcqc
egysegelem
2014. február 20. 09:38
Ha a piacrol nem tudjak magukat finanszorozni, mert a piac nem hiszi el, hogy a befektetett penzt visszakapja, akkor nemigen marad mas, mint az IMF, a nemzetek bankja. Putyin esetleg adhat, de ha a piac nem bizik Ukrajnaban, akkor Putyin is csak szigoru feltetelekkel fog adni, hiszen akkor o miert latna biztonsagban a megterulest? az IMF legalabb rendbeszedne az orsazgot, ahogy Mo-t is rendbe tette, kisegitette a nehez helyzetben tobbszor is a rendszervaltozas ota, szigoru koltsegvetesi fegyelemre kenyszeritette, ami helyes.
nyugalmazott tanár
2014. február 20. 09:34
Ha igaz a hír, hogy "Az IMF-hez küldené Ukrajnát az amerikai pénzügyminiszter" akkor ezzel lelepleződik, hogy miért kellett felkorbácsolni Ukrajnában a csőcseléket. Egy ilyen IMF segítséggel évtizedekre adóságláncra lehet majd fűzni Ukrajna lakosságát. Fog-e sikerülni? Vagy egy ébresztő fog akadályt vetni e terv elé?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!