Kelemen: Nem lehet a tömbmagyarság érdekeit a szórvány ellen érvényesíteni

2013. november 15. 16:13

Kelemen Hunor szerint nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, a Magyar Szórvány Napjának RMDSZ-es csúcsrendezvényén tartott ünnepi beszédet pénteken.

2013. november 15. 16:13

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Magyar Szórvány Napjának rendezvényén arról beszélt, hogy vannak olyan vélekedések, amelyek szerint a tömbben élő magyarság törekvései gyengítik a szórványt, a szórvány törekvései pedig túlságosan enyhék a tömbben élők vágyaihoz képest. „Állítom, hogy semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között. A kettő kiegészíti egymást” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke természetesnek tartotta, hogy más kihívások előtt állnak a tömbben és a szórványban élők, de hozzátette, hogy „a cél közös, hogy mi magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekben”. 

Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy a szövetségük tevékenységével folyamatosan az összetartozás, az egymásrautaltság érzését igyekeztek erősíteni. Azt is kiemelte beszédében Kelemen, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját, november 15-ét az RMDSZ nyilvánította a Magyar Szórvány Napjává. A szövetség kezdeményezését terjesztette ki a Magyar Állandó Értekezlet az egész Kárpát-medencére.

Az idei évet Bethlen Gábor és Kós Károly évnek jelöltük meg magunk számára, mert úgy véljük, szükséges a nagy transzilván örökséget újra elővenni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, a közösségi munkában hasznosítani” – mutatott rá az elnök.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára beszédében arra figyelmeztetett, hogy divattá vált a szórványt félteni, de kevesen tesznek is a szórványban élő magyar közösségekért. E kevesek közé sorolta az RMDSZ-t. Úgy vélte, a szövetségben az év 364 napján dolgoznak a szórványért, hogy a 365. napon megünnepelhessék a szórvány napját. A nagyenyedi szórványkonferencián többek között a Székelyföld-szórvány partnerségről, és a Fogadj örökbe egy műemléket programról hangzanak el előadások.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!