Bajban a shanghaji bankok

2013. június 21. 12:28

Az első félév során jelentősen megnőtt több bank sanghaji ágának nem teljesítő hitelállománya – írja bennfentes forrásokra hivatkozva a South China Morning Post hongkongi napilap.

2013. június 21. 12:28

Az újság több közepes nagyságú pénzintézetet említ a rosszul teljesítők között. A lapnak név nélkül nyilatkozó banki szakemberek szerint általános trendről van szó, amelynek oka elsősorban a gazdaság lassulása és a nehéz helyzetbe került vállalkozások számának emelkedése. A kínai gazdaság lassulása tavaly a harmadik negyedévétől érezhetően felerősödött, különösképpen a Jangce-folyó deltájának iparvidékén székelő, korábban hitelt felvett cégek fizetésképtelensége miatt, de ez a sanghaji vagy a szomszédos Csöcsiang és Csiangszu tartományokban is jellemző.

Egyes bankok shanghaji részlegénél 4–5 százalékos a nem teljesítő hitelek részaránya, amely jelentős mértékben meghaladja az egy százalék körüli nemzeti átlagot.

A helyzet súlyát mutatja az is, hogy a Kínai Banki Szabályozó Bizottság (CBRC) a múlt héten arra szólította fel a kelet-kínai metropolisz pénzintézeteit, vegyék komolyabban rosszhitel-állományuk változásának kérdését. A CBRC azt is felajánlotta, segít a bajba került bankoknak a visszafizetendő hitelek átütemezéséről folytatott tárgyalásaikban. A sanghaji bankszövetség legutóbbi ülésén szintén foglalkozott a kérdéssel, és arra kérte tagjait, segítsék egymást a rossz hitelek növekedésének megállításában, kezelésében.

 

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2013. június 21. 18:39
Ne adj Isten, Lehman-csőd-2?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!