A svéd király leplezte a Wallenberg-érem tervét

2013. május 10. 10:07

XVI. Károly Gusztáv Szilvia királyné jelenlétében leplezte le csütörtökön Washingtonban Jack Lew amerikai pénzügyminiszterrel a holokauszt idején magyar zsidók tömegét megmentő svéd diplomata Kongresszusi Aranyérmének tervét.

2013. május 10. 10:07

A terv alapján elkészítendő Kongresszusi Aranyérmet, az amerikai szövetségi törvényhozás által adományozható legmagasabb elismerést, egy későbbi időpontban fogják ünnepélyesen átadni a Capitoliumban megrendezendő szertartás keretében.

A Jack Lew az általa vezetett minisztériumban megrendezett ünnepségen rámutatott, hogy az Egyesült Államok egyik legmagasabb, 1792-ben alapított polgári kitüntetését, amelyet elsőként George Washington vehetett át, eddig mindössze 31 külföldi állampolgár kapta meg. A pénzügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a módos családban született Wallenberg választhatta volna a biztonságot is, ehelyett élete kockáztatásával megmentette 100 ezer magyar zsidó életét.

Az amerikai pénzügyminiszter emlékeztetett rá, hogy Wallenberg az Egyesült Államok Háborús Menekültek Bizottságának megbízásából cselekedett az üldözöttek védelmében. A bizottság létrehozását Lew egykori hivatali elődje, Henry Morgenthau kezdeményezte.

Az eseményen jelen voltak a Wallenberg család képviselői, Annette Lantos, a néhai Tom Lantos képviselő özvegye (Lantost, az amerikai kongresszusba beválasztott egyetlen holokauszttúlélőt a svéd diplomata mentette meg a biztos haláltól), továbbá a Wallenberg kitüntetését a törvényhozásban kezdeményező Gregory Meeks képviselő, valamint Kirsten Gillibrand, Mark Kirk és Carl Levin szenátorok. Magyarországot Szapáry György washingtoni nagykövet képviselte.

Raoul Wallenberg 1981-ben Lantos kezdeményezésére kapta meg Ronald Reagantől az amerikai állampolgárságot. Addig ebben az elismerésben csak a II. világháború alatt hivatalban lévő brit miniszterelnök, Winston Churchill részesült.

Az érem egyik oldalán a Hősök hőse (Hero of heroes) felirat olvasható Wallenberg arcmása alatt, a másik oldal pedig éppen menlevelek osztása közben ábrázolja a svéd diplomatát, magyar zsidók között, Örökké él az általa megmentettek révén (He lives on forever through those he saved) és Egyetlen ember is sokat tehet (One person can make a difference) felirattal.

Az éremterv Don Everhart és Phebe Hemphill alkotása.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
perszekutor
2013. május 10. 12:44
==A svéd király leplezte a Wallenberg-érem tervét== Miért kellett leplezni? Feketén készítették? Ez az "aligkirály" máris kétes ügyekbe keveredik!
sellafield1957
2013. május 10. 11:36
azt azért nem árt tudni hogy hitler eleinte támogatta a zsidók kivándorlását , csakhát a szabad és büszke humanista stb nemzetek nemigen fogadták be őket , (a zsidó tudósokat leszámítva) pl amerikába kubába (ld st louis ) is mentek volna ha vissza nem zavarják őket vissza a hitleri európába ...és ezek tények az az ócska hajbókoltatás amit a szegény hülye zsidók elvárnak, csak újratermeli az antiszemitizmus és ráadásul , a tényeket vagyis a zsidó áldozatokat is súlyosan lealázzák , mert velük nem az történt hogy a baráti amerika, stb nyitott kikötőkkel várta őket , hanem éppen az hogy hitlernek alárendelt részeken maradásra ... vagyis pusztulásra lettek ítélve, és amerika, anglia stb ebben hitler szövetségese és bűntársa volt.
pofon
2013. május 10. 11:32
Ennyit Obamáékról...
Sovereign
2013. május 10. 11:11
Balog miniszter levélben tájékoztatta a Mazsihisz elnökét arról, mire jutottak a tanterv zsidó szájíz szerinti átalakításában. Mármint az újabb átalakításban, legalább egyszer ugyanis már megtörtént a körülmetélés, lásd a korábbi cikkünket: Zsidó-kereszténység, Imre Kertész és még több holokauszt - átíratta az alaptantervet a Mazsihisz. Most már "csak" a hátralévő "problémás kérdéseket" szeretnék megoldatni a kormánynak parancsoló választottak. Mindegyik fejezet azonban mégsem szólhat a zsidókról meg a holokauszt nevű esti meséjükről, az túl átlátszó lenne, ezért Balog szomorúan említi a levele elején, hogy Wass Albert, Szabó Dezső és Nyirő József sajnos még mindig része a nemzeti alaptantervnek (de csak a nem kötelező részben - Feldmájerék viszont még ezt sem engednék, ahogy ők fogalmaznak honlapjukon: "A Mazsihisz vezetői elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar ifjúság oktatásának ezek az írók szerves részét képezzék"). Utána pedig hosszasan ecseteli, milyen sok helyre kerülnek be újabb zsidós részek a tankönyvekbe. Érdemes összevetni a "továbbra is problémás" részeket felsoroló szakaszt az "örömhírről" szólóval... Íme a cigány- és zsidóimádás-ügyi miniszter levele: További részletek: http://kuruc.info/r/2/111919/#ixzz2SsZvv4Oa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!