Elfogták a bostoni merénylőt

2013. április 20. 11:29

Dzsohar Carnajevet rövid tűzharcot követően fogták el Boston egyik külvárosában. Egy hajóban bujkált.

2013. április 20. 11:29

Watertown lakói a rendőrséget éltetve ünnepeltek, miután a bostoni merénylettel gyanúsított, 19 éves csecsen származású férfit a rendőrök elfogták: egy hátsó kertben álló hajóban bujkált. Bátyja – aki a bostoni maratonon történt, 3 halálos áldozatot követelő robbantások másik gyanúsítottja – még a hajtóvadászat elején meghalt a rendőrökkel folytatott tűzharcban a massachusettsi egyetemnél.

A gyanúsítottat lakossági bejelentés alapján fogták el. A helyi lakos figyelt fel a vérnyomokra a kertjében. „Egy férfi kisétált a házából, miután – megfogadva a hatóságok tanácsát – egész nap bent tartózkodott. A hátsó kertben lévő csónakon vért látott. Benézett a ponyva alá, ahol egy vérző férfit látott, majd felhívott minket” – jelentette ki a bostoni rendőrparancsnok, Edward Davis.

Carnajev családjával együtt 2001-ben érkezett az USÁ-ba, tavaly szeptember 11-én az amerikai állampolgárságát is megkapta. Akkor sérülhetett meg, amikor a rendőrök a massachusettsi egyetemnél üldözőbe vették őt és a bátyját. A kiérkező rendőrök megadásra szólították fel a sérült Dzsohar Carnajevet, de a férfi tüzet nyitott rájuk, amit az egyenruhások viszonoztak. Elfogása után kórházba szállították. Indítékai egyelőre ismeretlenek.

Barack Obama amerikai elnök mindenre kiterjedő nyomozást ígért: „Meg fogjuk állapítani, mi történt. A terroristák teljes kapcsolatrendszerét ki fogjuk nyomozni és továbbra is mindent megteszünk polgáraink biztonságáért” – mondta Barack Obama.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2013. április 21. 11:55
Sajnos a liberális bevándorlás ezt eredményezte. Az FBI nagyon jól tudta, milyen náció, a csecsen. Lábon járó bombák,a kábitószer terjesztésben, is profik. A 19 éves, leendő agysebész (apja mondta)azért rakott fémgolyókat a kuktába, hogy majd segitsen kivenni. Biztosan gyakorolni akart, ez a kissrác, aki csak tv-ben látott fegyvert (apja szerint), jelenleg nem tud beszélni, de reméljük irni már megtanult!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!