Markó: Minden pártot meg kell hallgatni

2013. január 29. 08:56

Az RMDSZ volt elnöke szerint ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni. Markó Béla bírálta Tőkés Lászlót is: szerinte aki Erdélyben tartós jövőt akar a magyaroknak, az nem ideológiákról, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról „papol”, hanem megpróbál minél többeket a közös célok mellé állítani.

2013. január 29. 08:56

Kós Károly szellemi öröksége mindenkié, aki jót akar az erdélyi magyar népnek – reagált Markó Béla azokra a bírálatokra, amelyek a személyét és az általa vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványt érték azt követően, hogy Kolozsvárra hívta az MSZP elnökségét, és együttműködési szerződést kötött a párt Táncsics Mihály Alapítványával. A Markó Béla politikai esszéjét a maszol.ro portál közölte hétfőn.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt elnöke szerint „túl egyszerű lenne a magyar-magyar viszonyt arra redukálni, hogy jön az urna, megy az urna, hozzák a hamvakat, viszik a szavazatokat...”. Markó szerint képmutatás „pártot uszítani az RMDSZ-re”, „utána pedig értetlenkedni, hogy miért nem vagyunk hűségesek”. „Azok vagyunk. De nem a magyarországi politika lehangoló, presztízs-romboló zűrzavarához, nem a máris elkezdődött ottani választási kampányhoz, hanem közös nemzeti érdekeinkhez” – jelentette ki. Hozzátette, a nemzetnek csak akkor van lehetősége szellemiekben, anyagiakban gyarapodni, ha befogadó lesz, és nem kirekesztő.

Markó Béla nyomatékosította: ha egy párt felülvizsgálja eddigi határon túli politikáját, és ennek Kolozsváron akar nyomatékot adni, akkor azt meg kell hallgatni. Szerinte aki nem látja, hogy Magyarországon politikai szekértáborok akarják magukénak az erdélyi magyarságot, az semmit sem ért a Kárpát-medence jelenlegi állapotából. „Aki nem veszi észre, hogy nacionalista szlovákok, szerbek, ukránok, románok nevetnek a markukba megosztottságunk láttán, az nem ismeri a huszadik század balkáni és kelet-közép-európai történelmét” – fogalmazott.

A szenátor közölte, számára magától értetődőnek tűnt, hogy Kós Károly nevét viselje az az alapítvány, amelyet bejegyzésekor közéleti fórumként képzeltek el. Megállapította, Wass Albert vagy Nyirő József kultusza helyett sokkal inkább a transzszilván eszmeiséget megtestesítő Kós Károly kultuszára lenne szükség Erdélyben. Markó Béla hevesen bírálta Tőkés Lászlót, aki korábban nyilatkozatban foglalt állást az MSZP kolozsvári meghívása ellen. Leszögezte: Tőkés Lászlónak „több püspöki mandátummal a háta mögött sincsen fogalma arról, hogy mit jelent a tolerancia, de attól még nyakra-főre megmondja nekünk, hogy mi a nemzeti és mi a nemzetietlen”. Leszögezte, aki Erdélyben tartós jövőt akar a magyaroknak, az nem ideológiákról, nem nemzeti és nemzetietlen pártokról „papol”, hanem megpróbál minél többeket a közös célok mellé állítani.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2013. január 29. 10:37
Tőkés (akitől egyébként nem vagyok elragadtatva)nagyon b...sza a csőrét, mert őt a szeku figyelte és üldözte, ellentétben Markóval, akit fizet(ett).
hakos
2013. január 29. 09:53
Különösen komikus, amikor húsz évvel a redszerváltás után felfedezi Kós Károlyt, de őt is csak úgy tudja emlegetni, hogy szembeállítja Wassal és Nyírővel. Utána pedig megosztást, és ideológiát olvas mások fejére.
pimepime
2013. január 29. 09:48
KIváncsian várom a szívélyes találkozást Markó és Vona között!
hakos
2013. január 29. 09:43
Markónak húsz éve volt, hogy bizonyítson. Rendelkezésére állt minden. Hatalom, pénz, pozíció....És az eredmény? Úgyhogy a "papolás" abbahagyását valószínűleg saját magának kellene elkezdenie.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!