Így vallott magyarságáról Szlovákia leendő miniszterelnöke, Ódor Lajos

2023. május 09. 10:03

Egyelőre etnikai alapon való szurkálódásnak nincs nyoma, egészen más hangnemben írnak a leendő, magyar nemzetiségű szlovák miniszterelnökről: a szlovákok például leginkább meg sem említik származását. Igaz, ő sem emelte ki ezt a dolgot.

2023. május 09. 10:03
null

Emlékezetes: miután Eduard Heger szlovák miniszterelnök kormánya roncsait hátrahagyva elhagyta a fedélzetet, Zuzana Čaputová köztársasági elnök Ódor Lajost, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét nevezte ki az ideiglenes kormány miniszterenökének.

Ódor Lajos neve viszonylag ritkán forgott közszájon korábban, mi utánajártunk kicsit annak, ki is a komáromi közgazdász, és mi várható tőle magyarság-fronton.

Összefoglaló cikkünkből pedig az is részletesen kiderül, mi történt az elmúlt napokban Szlovákiában, ami idáig vezetett.

De most lássuk, hogyan vélekedik róla, az első magyar nemzetiségű szlovák miniszterelnökről a szlovák sajtó!

Ódor Lajos saját honlapjának önéletrajz-rovatában azt írta magáról: a tudományos világ és a reálgazdaságpolitika között szeretne hidat verni, terapeutaként akarja kezelni a szlovák gazdaságot, és célja, hogy „az állampolgárok szélesebb rétegei, és különösen a fiatal generáció jobban megértse a gazdaság és a pénzügy világát”.

Többek között társszerzője vagy tanácsadója volt azoknak a gazdasági reformoknak, mint az egykulcsos adó, az államháztartási gazdálkodás reformja, az euró bevezetésének stratégiája, vagy éppen a rettegett nyugdíjreform, emellett régóta szorgalmazta az államháztartási hiány csökkentését is. Nemzetiségéről saját blogján nem ír,

Szlovák miniszterelnök, magyar gyökerek

„Tapasztalt, költségvetési felelősséget hirdető közgazdász áll az ország élén”kezdi cikkét a szlovák Pravda gazdasági rovatának szerzője. Ódor Lajos magyar származásáról egy szó sem esik a terjedelmes anyagban, arról annál inkább, hogy a közgazdászt „szakmai hitelessége segítette a kormány élére”. Emellett Čaputová azzal indokolta választását, hogy a szakértelem szempontja mellett „csak olyanok kerültek kiválasztásra, akik nem indulnak a közelgő választásokon”.

A konzervatívnak mondott Postoj nem különösebben bonyolódott portrécikk-írásba, az új szlovák kormányfő kapcsán azt hangsúlyozta: az elnökasszony szándéka szerint liberális és konzervatív személyek is lesznek a kormányban; annyit azért beleírtak, hogy komáromi születésű, ami legfeljebb halvány betájolásnak tűnhet, de talán még valami.

A SME hosszabb portrét írt róla, ők úgy méltatják, mint aki az „európai tigrisek közé vezette Szlovákiát”, s aki, bár a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki posztjára a Most-Híd vegyespárt jelölte, mindig megtalálta a hangot minden frakcióval a szakmai munkája során.

Az erőteljesen liberális Denníken is inkább méltatás jelent meg: „Ódor a legműveltebb személy, aki Szlovákiában vezette a kormányt”, továbbá „mérsékelt, száraz humorú, természetes éleslátású és rövid idő után összetéveszthetetlen intelligenciájú ember”.

Hogy magyar is? Arról nem esett szó.

Apropó, magyarság: ha a szlovák lapok nem is, a cseh Novinky.cz címben is így hozta Ódor kinevezéséről szóló cikkét, miszerint Ódor Lajos Szlovákia első magyar nemzetiségű miniszterelnöke. „Komárom szülötte kétségkívül a legsikeresebb magyar nemzetiségűek közé tartozik Szlovákiában”, írják; emlékeztetve, magyar miniszterek voltak, Bugár Béla pedig egészen kormányfő-helyettességig vitte, de szlovák kormányfő még nem volt magyar ember. Egyébként most megint úgy fest, lesz magyar miniszter is, Horváth Mihály személyében.

Így vallott magyarságáról a szlovákiai miniszterelnök 

Magyarságáról Ódor a Refresher.cz-nek, illetve annak szlovákiai lerakatának maga is vallott: általános és középiskolában magyarul tanult, vagyis tinédzserként csak passzívan tudott szlovákul.

„Körülbelül annyira tudtam szlovákul, ahogy egy szlovák tud angolul, amikor az angolt csak középiskolában és általános iskolában tanulják. Csak a főiskolán fejlesztettem a szlovák nyelvemet, és kezdtem folyékonyan beszélni szlovákul” – mondta el a közgazdász.

Ódor egyébként ebben a korábbi interjúban azt mondta: gyermekkorában soha nem találkozott diszkriminációval,

legfeljebb – nemzetiségi alapon – táborokra szakadva versengtek egymással magyarok és szlovákok. Ugyanakkor elismeri, a szlovákiai magyar nemzetiségűekre nehezebb karrierút vár, hiszen problémamentesen kell megtanulnia beszélnie szlovákul, de őt legfeljebb sörözésnél cukkolták az akcentusa miatt, sosem diszkriminálták.

Pontosabban: „megtörténhetett, hogy bizonyos pozíciókra más jelentkezőket részesítettek előnyben, de ezt soha nem tették hivalkodóan az én nemzetiségem miatt” – mondta. Ugyanakkor szerinte a társadalom az elmúlt évtizedben szerencsére előrelépett abban a tekintetben, hogy nemzetiségi alapon ítéljen meg embereket, hozzátéve: „korábban tudom, hogy kopasz, csupasznyakú alakokat tényleg zavart, ha valaki magyarul beszélt a villamoson”.

Magyar iskolásból is lehet szlovák kormányfő

Ódor Lajos magyarsága ilyen módon kissé felemás: egyrészt a Pozsonyi Magyar Szakkollégium jóvoltából pár héttel ezelőtt mindenki meggyőződhetett róla, hogy a mai napig hibátlanul, enyhe akcentus nélkül beszéli a magyart, és láthatóan vallott is róla korábban; a komáromi magyar alapiskola és a magyar gimnázium emléke sem múlt el nyomtalanul.

Másrészt paradox módon éppen az, hogy a lehető legmagasabb pozícióba került Ódor Lajos szlovák, pontosabban szlovákiai miniszterelnöki kinevezése csattanós válasz azoknak a felvidéki magyar szülőknek, akik attól tartanak, ha nem szlovák iskolába íratják gyermekeiket, nem fog tudni érvényesülni Szlovákiában.

Nyitókép: MTI/TASR/Pavel Neubauer

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. május 10. 05:19
".... pontosabban szlovákiai miniszterelnöki kinevezése csattanós válasz azoknak a felvidéki magyar szülőknek, akik attól tartanak, ha nem szlovák iskolába íratják gyermekeiket, nem fog tudni érvényesülni Szlovákiában." MÁRMINT EZT AZ ÓDOR LAJOS ESETE VALAMELYEST CÁFOLJA. Bár az Ő dr.Ödor is elismeri és mondja is: SOKKAL NEKEZEBB A FELVIDÉKEN EGY OTTANI MAGYARNAK KOMOLY KARRIERT ÉPITENIIE, MINT EGY SZLOVÁKNAK. REMÉLJÜK: A MAGYAR ISKOLAVÁLASZTÁS DOLGA VALÓBAN "IGY" VAN ÉS IGY IS MARAD. Tudniillik hogy igenis LEHET(!!!) ÉRVÉNYESÜLNI OTT AKKOR IS, HA AZ EMBERFIA VAGY LÁNYA OTTANI MAGYAR ISKOLÁKBAN TANULVA INDUL AZ ÉLETNEK...(CSAK NE NAGYON HANGSÚLYOZGASSA AZ ILLETŐ A MAGYARSÁGÁT--teszem hozzá némi keserű szájízzel)
Palatin
2023. május 09. 18:58
Magyarnak lenni nem genetikai kérdés, hanem lekliismereti, érzelmi. A magyar az inkább vallás, mint nemzetiség. Volt egy fekete ismerösöm, néhány évig a kollégám is. Egy tanult, intelligens afrikai, aki itt tanult az egytemen, és beleszeretett nem csak egy magyar lányba, hanem Magyrországba és föleg a magyar nyelvbe is. Tökéletesen beilleszkedett, látszott rajta, hogy magyar akar lenni. Az is lett, teljes értékü tagja lett a közösségnek, mindenben részt vett. Rendszeresen találkoztunk, piálgattunk beszélgettünk mindeféléröl. Egyszer éppen arról, hogy milyen zürös a világ, mennyi probléma van mindenhol. Egyszer csak megszólalt fekete barátunk teljes belsö öszinteséggel: "A lényeg az gyerekek, hogy mi magyarok tartsunk össze." Akkor éreztem igazán, hogy ez a fekete fiú Afrika közepéböl sokkal nagyobb, sokkal jobb, sokkal igazibb magyar, mint Gyurcsány a teljes DK-jával együtt.
silenceCZ
2023. május 09. 18:47
teljesen mindegy, hogy magyar vagy sem... soros embere, mint a kormány legtöbb tagja... pl. a leendő külügyér Globsec-es, Kácser elvtárs hű fegyverhordozója. Egyébként meg nincs hálózat.
fatman
2023. május 09. 16:45
hát, valószínű, h ha rendes, konzervatív magyar lenne, a soros-kurva nem nevezte volna ki...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!