Fordulat a totális érzékenyítés után? A pápa lesz a Disney új műsorának főszereplője

2023. március 23. 06:00

Húsvét előtt láthatja az amerikai közönség azt a produkciót, amiben a Z-generáció tagjai szembesítik kérdéseikkel és balos narratívájukkal a katolikus egyházfőt.

2023. március 23. 06:00
null

Új dokumentumfilmet mutat be április 5-én a Disney. A pápa válaszai című produkciójukban Ferenc pápa beszélget fiatalokkal (egészen pontosan a Z-generáció tíz tagjával), az ő felvetéseikre és kérdéseikre válaszol, bemutatva az adott témakörben a katolikus tanítást. A film persze a tipikus progresszív-baloldali témákat dolgozza fel, így terítékre kerül az abortusz, az LMBTQ és a feminizmus témaköre is. 

A filmet Rómában forgatta két, baloldali értékrendű újságíró, Jordi Évole és Marius Sanchez. Spanyol nyelvű produkciójával a Disney az amerikai spanyolajkú közösséget célozza és a Hulu felületén jelentkezik majd húsvét ünnepe előtt néhány nappal. 

A politikai aktivitásáról is ismert Jordi Évole a Salvados (Megmentett) című spanyol nyelvű hírműsor házigazdája volt tizenegy éven keresztül, műsorában gyakran kritizálta a katolikus egyházat és ironikus, szatirikus hangon szólt a kereszténységről. Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápával dolgozik, korábban készített már interjút is a katolikus egyházfővel. 

A Disney műsorpolitikájában azonban mindezzel együtt is enyhülésnek számít, hogy teret ad például a katolikus véleménynek. A céget a közelmúltban számos kritika érte, amiért gyermekeknek szánt műsorait sorra teletűzdelte érzékenyítő tartalmakkal és egyre hangsúlyosabbá tette az LMBTQ-tematikát. 

Januárban már arról írtunk, hogy konzervatív értékvédők szerint a Disney kezdi belátni,

ami tapasztalatuk szerint nagy ellenállást váltott ki a szülőkből, akiktől a vállalat bevételének nagy része származik. 

A vállalat éléről menesztették a progresszív vonalat képviselő Bob Chapeket, aki csúcsra járatta az LMBTQ-propagandát, ám regnálása alatt mintegy 40 százalékkal csökkentette a cég értékét, és az a Robert Iger került vezető pozícióba, aki szerint káros a Disney számára, hogy ideológiai vitákba bocsátkozik és állást foglal ezekben a kérdésekben. 

A The Pope Answers című film előzetesét itt tekintheti meg (spanyol nyelven, angol felirattal): 


Nyitókép: The Pope Answers, forrás: Disney

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jebuzita
2023. március 30. 05:46
Akkor higgy a dizninek amikor beáll majd DeSantis kampányába és mutatják a republikánusoknak utalt finanszírozás igazolását.
Augustus1
2023. március 23. 13:32
A 45-48 közti koalíciós időkben volt olyan, egy szakszervezeti ülésről jelentkező rádióadás, amelyből az ülésen személyesen is részt vevő személy a szöges ellentétét hallotta annak, ami ott ténylegesen elhangzott. Csak vágás kérdése. Hát akkor a mai technikával...
Zalailáma
2023. március 23. 10:36
Abszolút passzol az eddigi forgatókönyvbe, a pápa az ő emberük. A Disney nem a katolikus álláspontra kívánvcsi, hanem az eretnek Bergoglio fogja elhúzni a mézes madzagot az amerikai latino katolikusok előtt. Báránybőrbe bújt farkas. Kíváncsi vagyok, átlátnak-e szitán. Ne legyenek illúzióink: a pápa nem azért jön ismét Magyarországra, mert annyira szeret minket. Ő is a háttérhatalom embere, a feladata, hogy elérjen valamit Orbánnál. Szerintem sub rosa a püspököket is eligazítja, úgyhogy leginkább azt kell majd figyelni, hogy viselkednek a látogatás után.
barkasfarkas
2023. március 23. 09:05
Örülök, hogy kezd lecsengeni, már éppen ideje volt. Most el lehet gondolkodni azon, hogy mi lesz a szélsőséges balosok új bunkósbotja, amivel ütlegelhetik az embertársaikat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!