A HVG szerint „a DK árnyékkormánya nyílt hadüzenet az ellenzéknek”

2022. szeptember 19. 17:55

„A DK már nem látja értelmét az előválasztásnak” – idézi a lap Molnár Csabát.

2022. szeptember 19. 17:55
null

„A DK árnyékkormány-alakítása a szavazói bázis mozgósításán túl leginkább politikai erődemonstráció az ellenzék többi szereplője felé”:

– írja a HVG.

A HVG szerint Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökének szavaiból már kiderült, hogy azért is döntött árnyékkormány megalakításáról a DK, „mert ők a legerősebb ellenzéki párt, és az is kiderült, hogy a parlamenti választásra készült, hónapokon át finomított és kompromisszumokkal érlelt összellenzéki kormányprogramra még kiindulási alapként sem tekint a DK, Molnár magyarázata szerint azért, mert az ellenzéki program a végére a DK egyet nem értése mellett sok jobboldali vonást vett fel, mi pedig baloldali programot akarunk”.

„Annak ellenére is, hogy korábban a választásra közösen készült hat ellenzéki párt mindegyike, így a DK is hihetetlenül büszke volt az előválasztásra, és gyakorlatilag egy dologban értettek egyet a pártok és az elemzők, politológusok”:

– olvasható a cikkben.

A hírportál hozzátette: a DK már nem látja értelmét az előválasztásnak, se a 2024-es önkormányzati választáson – a külön listás indulás miatt az EP-választáson nyilván fel sem merül –, se a főpolgármester-választáson – magyarázta Molnár Csaba, hozzátéve:

Arra is utalt, hogy szerinte könnyen nevetségessé tenné magát egy, a DK-nél kisebb ellenzéki párt, ha most ő is árnyékkormányt hirdetne. 

„Azt, hogy az árnyékkormány-alakítás elsősorban az ellenzék többi szereplőjének szóló erődemonstráció a DK részéről, Molnár még egyértelműbbé tette azzal, hogy kijelentette”:

– írja a HVG.

Nyitókép: Facebook

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2022. szeptember 20. 10:06
A DK szimpatizánsainak száma évek óta 500-600 ezer fő körüli. Nem erősödnek és nem is fognak. Az ellenzék gyengült meg, ezért a DK csak látszólag erősödött az ellenzéken belül. Gyurcsány gyorsan kihasználja az ellenzék gyengülését és nyíltan átment pofátlanba.
Gáspár
2022. szeptember 20. 03:07
A kanca jobban tud nyeríteni mint a csődör?
Rocktoberi
2022. szeptember 20. 00:49
Egy Böszme mind felett.....
figyelő4322
2022. szeptember 19. 21:51
"Az előválasztás hatékony és alkalmas eszköz volt..." - Molnár szerint. De MENNYIRE! Amint ez Aprilisban ki is derült...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!