Már nincs kómában a terézvárosi házomlásban megsérült balerina

2022. június 30. 08:17

A fiatal táncművész felépüléséért a Budapesti Operettszínház imaláncot is indított.

2022. június 30. 08:17
null

Ahogy arról portálunk is beszámolt, hétfőn a terézvárosi Jókai utcában – feltehetően a nem megfelelő konstrukció miatt –  leomlott egy épület homlokzata. A balesetben súlyosan megsérült egy 26 éves balerina is, aki az Operettszínház felé tartott párjával egy táncpróbára. A nőt párja a por leülepedése után a törmelékek alatt, eszméletlenül találta meg.

Mint ismert, az Operett táncosát súlyos koponya- és gerincsérüléssel az intenzív osztályra szállították, ezt követően gépekre kötötték. Azonban jó hír is érkezett, a legfrissebb információk szerint kikerült a kómából – számolt be a Ripost.

A lap cikke kitért arra is, hogy a balerina párja könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A lapnak elmondta, hogy a barátnője fejsérülését stabilizálták, de a gerince is sérült, így az is lehet, hogy lebénul mind a két lába.

A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató kérésére hétfő délután imaláncot indított a Mária Rádióban, amelynek során minden nap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkoznak kollégájuk gyógyulásáért.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2022. július 01. 09:12
.....nagy nagy szerencsétlenség....ugyan mire gyógyul meg???.....ISTEN legyen vele...
690123Ug
2022. június 30. 11:27
Adjon erőt neki az Úr!
56október
2022. június 30. 10:19
Istennek hála! Jobbulást!
bambuci
2022. június 30. 10:09
Asszem az epitesi vallalkozo duplan imadkozhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!