Szobor készül Apponyi Albertről

2020. július 30. 17:10

Apponyi Albertről, a trianoni békekonferencián járt magyar delegáció vezetőjéről készít szobrot Megyeri János szobrászművész.

2020. július 30. 17:10
null
Sal Endre
Sal Endre

Egy péceli civil szervezet kereste meg a szobor ötletével, ő pedig felajánlotta, hogy ingyen elkészíti az alkotást. Ingyen, mert Apponyi Albert személye számára is nagyon fontos.

„Apponyi Albert egy igazi hazafi volt, államférfi, akit szerencsére az utóbbi években felfedezett az emlékezet. Megérdemli, hiszen egy egyenes, sziklaszilárd jellemű ember volt, akinek nagyon sokat köszönhetünk” – mondja Megyeri János szobrászművész, aki kulisszatitokba is beavatta a Mandinert.

„Az életét ismertem, de mikor felkértek a szobor elkészítésére, történészekkel is hosszan értekeztem róla. Azt hiszem, sikerült visszaadnom azt, hogy milyen ember volt. Arra törekedtem, hogy a tekintetében benne legyen mindaz, amit Trianon okozott az országnak. Egyébként pont a Mandiner címlapján láttam egy fotót Apponyiról, ahol a tekintetében mindez benne volt. A fájdalom, a reményvesztettség, ugyanakkor kitartás és egyenesség. Ez a fotó is inspirált a szobor elkészítésénél”

Apponyi Albert szobrát a tervek szerint augusztus 20-án, a szobrászművész jelenlétében leplezik le Pécelen.
 

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. július 31. 18:37
Bocs a BETŰHIBÁKÉRT...
Hellminth
2020. július 31. 11:54
Jellemileg nagyra tartom a grófot. De nem lenne szabad elfelejteni, hogy a lex Apponyi jelentős érv volt a nemzetiségek kezében a magyarok ellen. Tehát bár nagyszerű ember volt, előbb emelnék szobrot Bethlennek, Telekynek mint Apponyinak. Több területünk maradhatott volna, ha az osztrákokhoz hasonló stratégiat követünk bár ezt utólag nem tudhatjuk hisz bármi áron szét akarták verni a Magyar Királyságot. De akkor is Apponyi akaratán kívül hozzájárult ehhez, illetve szimbolikus h milyen rövidláto volt a magyar elit, hogy a külföldön egyik legnépszerűtlenebb politikusát küldte ki.
formás
2020. július 30. 21:53
Tisztelettel, de egyenesen: ez egy újabb amatőr minőségű portrészobor. A nagyon karakteres modellre emlékeztet ugyan, de szakmailag komolyanvehetetlen. Bosszantó, mert már megint, egy kiemelt felületen, külsős számára talán szinvonalasnak ható szakbarbárság, ízlésrontás. Még ma is van alapos akadémikus képzés, ilyen feladatra, videódemonstrációrara hozzáértő vállalkozzon. Kedves János! Többször találkoztunk, szimpatikus, segítőkész, szerény embernek tűntél, te is elismered, hogy lelkes autodidakta vagy. Értem a karrierlehetőséget, de az ilyet hagyjuk meg egy Gálhidy Péternek, Solti Andrásnak, Engler Bandinak... vannak páran! Kitartó munkát, fejlődést, sikereket kívánok!
Tokaji Milliard
2020. július 30. 21:23
Nem baj, majd jonnek a momentumosok es ledontik az importalt rabszolgaik segitsegevel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!