Elhunyt Török József professzor

2020. január 24. 11:17

Nyugodjék békében!

2020. január 24. 11:17

A Székesfehérvári Egyházmegye és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy Török József egyháztörténész, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, pápai prelátus, címzetes prépost, az Ecclesia Szövetkezet elnöke életének 74., papságának 45. évében, 2020. január 24-én elhunyt. Temetését február 4-én, kedden tartják Makón.

A Magyar Kurír az egyháztörténész rövid életrajzával emlékezik.

Török József Makón született 1946. augusztus 30-án. Tanulmányait szülővárosában végezte; 1964-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a makói József Attila Gimnáziumban. Politikai okokból évekig segédmunkásként dolgozott, majd felvételt nyert a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémiára, tanulmányait 1974-ben végezte itt. Ekkor írta doktori értekezését a pálos rend liturgiájának eredetéről és történetéről.

1975-ben szentelték a Székesfehérvári Egyházmegye papjává. 1975 és 1978 között káplánként szolgált Csepel-Belváros római katolikus plébániáján.

Történelmi tanulmányokat folytatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Mezey László vezetésével, majd a Magyar Tudományos Akadémia középkori kódextöredék-kutató munkacsoportjának lett tagja, közreműködött a töredékkatalógus első kötetének elkészítésében. 1976-ban teológiai doktorátust szerzett Budapesten.

1978-ban elnyerte a francia állam ösztöndíját, két évet tölthetett történelem-, valamint az egyháztudomány segédtudományai szakos hallgatóként a Sorbonne-on, az Institut Catholique és a Collége de France nevű intézményekben. Teológiai doktori disszertációját is franciául írta a Pray-kódex liturgikus részeiről.

A Sorbonne-on végzett felsőbb tanulmányok után 1980-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (akkori nevén a Hittudományi Akadémiának) címzetes rendkívüli tanára volt 1980-tól, nyilvános rendkívüli tanára 1983-tól, nyilvános rendes tanára 1986-tól. Egyetemi feladatai mellett a Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese volt 1986–1987-ben.

Az Ecclesia Szövetkezet elnöki tisztét 1993-tól látta el.

Török József 2000-től a Máltai Lovagrend magisztrális káplán, 2010-tól tiszteletbeli konventuális káplánja volt. Többször kísérte a Máltai Lovagrend éves zarándoklatát Lourdes-ba. 2003-ban meghatározó dolgozatot írt a rend magyarországi történetéről.

2017-ben nyugállományba vonult. Kisegítő lelkészként működött Makkosmárián, illetve Alsó-Krisztinavárosban.

Munkásságát 1991-ben címzetes préposti méltósággal, 1998-ban pápai prelátusi címmel ismerték el.
 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2020. január 24. 14:41
Nagyszerű, igazi konzervatív pap volt. Hiányozni fog Krisztinavárosból is.
Paskai
2020. január 24. 14:00
Becsületes ember volt, ritka tulajdonság ez papban.
Sulammit
2020. január 24. 12:24
Nagyon szerettem az előadásait, könyveit. Igaz ember volt, hiteles pap, hiteles tanító- professzor! „Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem, légy jóságos bírám, engedj haza országodba engem.”
péterx
2020. január 24. 12:13
Tanárom volt. Közvetlen stílusa volt, nem "professzoros" hűvösséggel, hanem barátságos tekintéllyel bánt velünk. Finom humorral kezelte a nem szokványos helyzeteket. A tanári karon belül konzervatívnak számított, ami azt jelentette, hogy tudott ellenállni a kérészéletű teológiai divatoknak. Igényesen, de ha kellett, irgalmasan vizsgáztatott. Már régen nem beszéltem vele személyesen, pár napja értesültem arról, hogy haldoklik. Szentmisét mutattam be, hogy megkapja a jó halál kegyelmét. Mostantól már az örökkévalóságból támogatja a hívő közösséget, amelyért itt a Földön oly sokat tett! Isten veled Professzor Úr!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!