Lehet, hogy Önt is túl korán küldenék nyugdíjba?

2015. július 10. 04:04

Szinte mindenkinek van olyan ismerőse, akit csodálkozva figyel, mert az illető sokkal fiatalosabb a koránál. Persze előfordul ennek ellenkezője is. Ilyen esetekben valószínűsíthető, hogy a biológiai, vagyis a testi és szellemi állapotnak megfelelő életkor nem egyezik a kronológiai életkorral. E két paramétert hasonlította össze egy amerikai kutatócsoport egy kisebb minta alapján egy hosszú időt felölelő vizsgálatban-tájékoztatott az MTI.

2015. július 10. 04:04

A nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport egy új-zélandi város 1972-1973-ban született 954 lakóját követte nyomon. A kutatók 18 különböző, az életkorral változó paramétert – többek között a testsúlyt, vesefunkciót, a fogíny állapotát – vizsgálták meg a résztvevők 26, 32 és 38 éves korában.
 Az eredmények szerint 38 évesen a résztvevők biológiai életkora a késő húszas évektől egészen a majdnem hatvan éves kor körüli tartományig terjedt, vagyis néhányan szinte nem öregedtek a vizsgált időszakban, míg mások majdnem három biológiai évvel lettek idősebbek minden 12 hónap elteltével.
   Terrie Moffitt, az amerikai Duke Egyetem munkatársa szerint a biológiai életkoruk alapján majdnem nyugdíjasnak számító résztvevők külsőleg leharcoltnak, fáradtnak néztek ki, rosszabbul teljesítettek az agyfunkciókat mérő teszteken és a felfogóképességük is gyengébb volt.
 A többség esetében azonban csupán néhány év eltérés volt a biológiai és a valódi életkor között. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy a biológiai öregedés üteme miként változik az idő előre haladtával.
 Az élet minden olyan területén, amelyet jelenleg a kronológiai életkorunk alapján szabályozunk, igazságtalanul járunk el, ha azonban többet tudnánk a biológiai életkorról, akkor sokkal méltányosabbak lehetnénk, törekedhetnénk a nagyobb egyenlőségre" – hangsúlyozta a szakember, rámutatva, hogy a nyugdíjkorhatár például igazságtalan lehet azokkal szemben, akik „teljesítményük csúcsán" kényszerülnek visszavonulni.
 A kutatók nem számítottak arra, hogy már ilyen korai életkorban ekkora eltéréséket találnak. Mint hangsúlyozták, a mostani eredmények segíthetnek az öregedés ütemének lassítását célzó módszerek kidolgozásában és az orvostudományra is hatást gyakorolhatnak.
 „Ha valóban lassítani akarjuk az öregedés folyamatát annak érdekében, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását, akkor már egészen fiatal korban közbe kell lépnünk" – idézte a szakembert a BBC News.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!