Tőkés: A közönnyel önkéntes Trianont hajtunk végre

2015. június 04. 19:13

„Olyan önkéntes Trianont hajtunk végre sokszor magatartásunkkal, tétlenségünkkel, közönyünkkel, viszálykodásunkkal, tehetetlenségünkkel, amely csak tetézi a kívülről ránk szakadt nagy bajt” – jelentette ki Tőkés László Sepsiszentgyörgyön, majd hozzátette: „ez az öncsonkítás nagyobb kárt tesz”, mint mindenféle határmódosítás.

2015. június 04. 19:13

Az „önkéntes Trianon” ellen emelt szót a nemzeti összetartozás napján tartott sepsiszentgyörgyi rendezvényen Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

„Olyan önkéntes Trianont hajtunk végre sokszor magatartásunkkal, tétlenségünkkel, közönyünkkel, viszálykodásunkkal, tehetetlenségünkkel, amely csak tetézi a kívülről ránk szakadt nagy bajt” – jelentette ki a szakadó esőben is kitartó mintegy kétszáz fős hallgatósága előtt Tőkés László.

A volt püspök szerint nem segíti Isten azt a népet, amelyik maga adja fel a küzdelmet. Für Lajos volt minisztert idézve jelentette ki, hogy „öncsonkítást végez a nemzet”, amikor házastársak milliói nem vállalnak gyermeket, vagy csak egyetlen gyermeket vállalnak. Hozzátette: „ez az öncsonkítás nagyobb kárt tesz”, mint mindenféle határmódosítás. 

„Azt énekeljük könnyes szemmel, hogy »itt élned, halnod kell«, és közben népünk tízezrei hagyják itt szülőföldjüket. Azt imádkozzuk, »ne hagyd elveszni Erdélyt istenünk«, és közben mi magunk hagyjuk elveszni Erdélyt” – sorolta az önfeladás példáit. „Meg kell tennünk a magunkét, mert egyébként kiüresedik a lelkünk, és kiüresednek az erdélyi sorsmetafórák, és kiüresedik maga Erdély is” – jelentette ki. Hozzátette: nincs helye a nagyot mondásnak, „a magyarkodásnak és a székelykedésnek”

„Megálljt kell parancsolnunk az elvándorlásnak, haza kell hívnunk, és haza kell segítenünk elvándorolt erdélyi testvéreinket, csatasorba kell állítanunk az itthon lévőket, véget kell vetnünk a demográfiai humánkatasztrófával fenyegető népességfogyásnak, fel kel vennünk a harcot az asszimilációval, a mesterséges beolvasztó politikával. A meghaladás, a gyógyítás olyan stratégiáját kell kidolgoznunk, és életbe léptetnünk, amely nemzeti összetartozás tudatával és testvéri szeretetével, valamint a nemzeti önrendelkezés, az autonómia erkölcsi és politikai igényével és akaratával oda vezet, hogy saját kezünkbe vesszük, és saját kezünkben tartjuk sorsunkat” – jelentette ki Tőkés László. 

Sepsiszentgyörgyön immár 11. alkalommal szerveztek köztéri megemlékezést a trianoni évfordulón az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén. A megemlékezést szervező Magyar Polgári Párt (MPP) hagyományosan valamennyi magyar párt és politikai szervezet helyi vezetőinek felszólalási lehetőséget biztosít a rendezvényen.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyetmondok
2015. június 05. 08:07
Azért egy jó kis - inkább jó nagy - határmódosítás szerintem összehozná a magyarságot. Erről kellene nyíltan beszélni,nem elpíszízni a politikai közbeszédet.
Tintamin
2015. június 05. 01:35
Amíg a székely csökönyösség nem enyhül, és nem látják be, hogy bizony Trianon nem visszafordítható, addig az elvándorlást választják a fiatalok:(
Forsz
2015. június 05. 01:11
Hogy mennyire igaza van Tőkésnek, mi sem bizonyítja jobban, mint ez az öt vélemény. Míg a teljesen elborult gondolkodású, magyargyűlölő Bauer Tamást per pillanat 141-en kommentelik, addig ezt a tőkési gondolatmenetet öten! Pedig Tőkés pontosan a mai magyar mentalitásra világít rá. Arra a közönyre, amely itt ma a Kárpátok körül csak a magyarságot jellemzi. Pedig azzal, hogy elhajtjuk a feladatot, mivel kellemetlen, ezért nem törődünk vele, ez maga az önfeladás. A két vesztes világháború a magyarság lelkét megroppantotta. A huszadik századi traumáink pedig csak fokozzák ezt. Tőkést sokan még ma is egy püspöknek tekintik, aki szövegel, holott ő már régen kilépett ebből az elszigeteltségből, Tőkés mára már politikussá lett. Ő az egyik legelszántabb azok közül, akik a magyar sorskérdéssel foglalkozva, azt tekintik életcéljuknak, hogy a magyarságot kirázzák ebből a döbbenetes önsorsrontó közönyből, hogy felrázzon bennünket, hogy rádöbbenjünk, hogy amit művelünk, az tragikus. Élj a mának, ne törődj a jövővel, add fel a jövőbe vetett hitedet, hiszen nincs értelme hinni a magyarság feltámadásában. Ezt sugallják, és a gyengék, a fásultak hajlanak is ezt elfogadni. Tőkés László ez ellen a közöny ellen emelt ez esetben szót és elkeserítő, hogy ez a mai magyar társadalomban mennyire visszhangtalan. Pedig még egyetlen nép sem kapta meg a sorstól, hogy a szájába repüljön a sült galamb. Nehéz, de csak az egyetlen út, a jövő építése. És azt hiszem, valóban kevés az, hogy ezt a feladatunkat letudjuk a magyarkodásnak nevezett pillanatnyi fellángolásokkal. Nincs ellenemre, de ki merem jelenteni, hogy ez kevés!! Ennél sokkal többre van szükség. Ha magunktól nem megy, menjünk a szomszédba és tanuljunk azoktól, akik ezt jól csinálták és ma is jól csinálják.
Catullus
2015. június 04. 20:16
Talán nincs egyetértés a székelyek és a magukat magyarnak mondók között? nem lenne csoda, "két magyar=három párt"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!