Terjeszkedik a „jezsuita 8-as” mise

2015. január 09. 09:51

A Mária utcai Pesti Jézus Szíve templomban tartott „jezsuita 8-as” mise közönségében egyre erősebb a közösség kiépítésének igénye, ezért mostantól nem csak vasárnap esténként, de kéthetente szombatonként is várják az érdeklődőket. A Párbeszéd Háza nagykápolnájában tartott mise előtt közös énekgyakorlás, utána agapé lesz.

2015. január 09. 09:51

Kéthetente szombat esténként is lesz „jezsuita 8-as” mise a Párbeszéd Házának nagykápolnájában – írja a Párbeszéd Háza honlapja. A bejegyzés szerint egyre népszerűbb a Mária utcai Pesti Jézus Szíve templomban tartott, fiataloknak meghirdetett „jezsuita 8-as” mise, a közönségnek pedig igénye van a közösségépítésre. Ennek ad most teret a Párbeszéd Háza.

A szombati misén taizéi énekeket is énekelnek a hívők, ennek közös gyakorlására fél nyolctól van lehetőség, a mise után pedig agapét tartanak. Januárban a „rendes”, Mária utcai Pesti Jézus Szíve templomban tartott vasárnapi „jezsuita 8-as” mellet január 10-én és január 24-én várják az érdeklődőket a Horánszky utcai Párbeszéd Háza nagykápolnájába.

A „jezsuita 8-as” miséről korábban itt írtunk.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!