Akcióban a rendőrség, sokak számítását keresztül húzta a gigarazzia (VIDEÓ)
Több mint két tucat személyt elfogtak vagy előállítotak, és még egy illegális gyorsulási versenyt is meghiúsítottak.
Egy félbemaradt kőbányai plázaépítkezés munkagödrében négy év alatt komplett tó keletkezett, amelyet kezdenek birtokba venni az állatok – olvasható az Index riportjában.
A kőbányai Mázsa téren 2005-ben kellett volna megnyitni a Mázsa Plázát. A beruházó kiásott egy gödröt, az ideiglenes megoldás azonban több évig úgy maradt, a gödör idővel megtelt esővízzel és talajvízzel, egy szabályos tó keletkezett a telken, ami már a Google Maps-en is látható – olvasható az Indexen.
A két építtető, a két tulajdonos és az önkormányzat közötti jogvita és a gazdasági válság miatt az egész Mázsa téren leálltak a munkálatok. A kőbányai önkormányzat most a gödör ügyének rendezését várja a terület tulajdonosától a további károsodások, balesetek elkerülése érdekében.
A portál riportja szerint a tiszta vizű tóban lakik egy vadkacsa pár, mellette nyest, de láttak már a vízben ezüstkárászt (más néven kínai kárászt vagy jövevénypontyot) is.