A tudomány oltárán

2011. május 22. 12:26

Mindig lesznek, akik külföldre mennek, de fontos, hogy itthon is legyen jövőképük, ha később tapasztalatokkal gazdagodva visszatérnek. Interjú.

2011. május 22. 12:26
Pálinkás József

„- A Lendület program az első ciklusának egyik nagy sikere, melyre összességében immár 1,1 milliárd forint jutott. Elég ez az agyelszívás megállítására?  

- Nem elég. Téved, aki azt gondolja, hogy Magyarország minden tekintetben felveheti a versenyt a nagy amerikai egyetemekkel, ahol nincs közalkalmazotti bértábla, és bármilyen műszert meg lehet venni közbeszerzés nélkül. A cél az, hogy megakadályozzuk, hogy egy tehetséges kutató minden esetben távozásra kényszerüljön, mert nem tudja biztosítani a családja megélhetését. A Lendület az egyetlen program, ahol egy 35 éves kutató akár 850 ezer forintot is kereshet, és úgy haladhat előre a pályáján, mint Berlinben. Mindig lesznek, akik külföldre mennek, de fontos, hogy itthon is legyen jövőképük, ha később tapasztalatokkal gazdagodva visszatérnek.  

- Lesz-e néhány tucat kiemelkedő kutató a jövőben, ha az iskolákban nem marad fizika- és kémiatanár?  

- A természettudományos tanárok hiánya nem azért baj, mert kevés fizikust fognak képezni. Annyi tehetséges tanuló mindig lesz, hogy a fizikus-utánpótlás biztosított legyen. Természettudományos ismeretek nélkül azonban elképzelhetetlen, hogy egy fiatalból jó mérnök vagy orvos legyen. Javasoltam, hogy emeljék fel a természettudományos tárgyat oktató tanárok fizetését. Régi szabály egy piacgazdaságban, hogy amiből hiány van, azért többet kell fizetni. Négy éve hangsúlyozom, hogy legyen kötelező az érettségi egy természettudományos tárgyból. Sajnálatos, hogy ez a javaslat most is elveszni látszik az oktatási koncepciók vitájában. Ez lenne az egyik módja annak, hogy a gyerekek már a tanulmányaik kezdetétől komolyan vegyék ezeket a tárgyakat. Ha egy középiskolás vegyészmérnök akar lenni, azt az érettségi előtt egy évvel késő eldönteni.”

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bz249
2011. május 23. 16:17
Palinkas szcientometriai profiljat kitargyalando itten elerheto az egesz http://w3.atomki.hu/p2/authors/aut00082.htm#Table A szerzoszammal normalt idezettsege/impaktja sem rossz, de mondjuk osszevetve az MTA-ATOMKI allomanyanak egyeb szenior kutatoival (terulettol fuggetlenul) azert nem is kiemelkedo. Ugyanakkor az ilyen CERN-es bulikba sok esetben ugy kerulnek bele emberek, hogy penzt adnak a CERN-nek es azert jar mondjuk 3 hely, amit az intezet tetszoleges nevekkel tolt fel.
dadóka
2011. május 23. 14:37
Érettségi csak akkor lehetne a természettudományos tárgyakból, ha lenne megfelelő képzés az általános iskola 7. osztályától kezdve. Sajnos nincsenek megfelelően felszerelt előadótermek és nyugdíjba vonult a régi tanári nemzedék. Új elhívatott pedagógus pedig kevés van. Én az idegen nyelv helyére tudnám elképzelni, ha azt minden felsőoktatásba jelentkezőtől megkövetelnék. Álom, álom.
istvami
2011. május 23. 14:20
A Parlamentben annyi a különböző szakértő, csak a tudományt nem képviseli senki... Vagy ott vannak, de hallgatnak mint hal a vízben. Vizy Sz vagy Pálinkás, vagy más akadémikus miért nem emelnek szót a tudomány érdekében amikor ennyi baj van? Vagy 4-szemközt beszélik meg a dolgokat úgy mint annakidején Horn az MTA elnökével, és utána csend, megvan a paktum... Ezért hangoztatják mindig az Akedémia függetlenségét hogy senki se dugja az orrát az akadémiai dolgokba? Hát nem, az elnök meztelen... Sürgős katarzis szükséges az Akadémián (is).
kukagyerek
2011. május 23. 14:15
mongya má meg valaki, ez a pályinkás gyerek mihez ért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!