A szívünk ezer darabban – Matt Damon remekel a Stillwaterben
|Farkas Anita|
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Matt Damon-rajongó leszek. Már a Ben Affleckkel közös filmjük, a Good Will Hunting – amivel örök belépőt nyertek Hollywoodba – körüli hájpot sem értettem, Damon legjobb főszereplői Oscar-jelölését pláne nem; és azóta sem győzött meg igazán, hogy színészként a legnagyobbak között van a helye. Ezért is ért akkora meglepetésként, hogy a Stillwaterben az első pillanattól az utolsóig, szinte eszköztelenül is milyen elképesztően meggyőző: a szűkszavú, faarcú, exalkoholista oklahomai olajmunkás, Bill Baker szerepét mintha egyenesen rá öntötték volna. Ehhez persze az is kellett, hogy a Spotlightot is jegyző Tom McCarthy rendezte, 2021-es, most a Netflixre is felkerült filmdráma sokkal több legyen, mint egy jól sikerült, de már ezerszer látott példázat a hátsó-Amerika reménytelenségéről.
A sztori nagy része eleve Európában játszódik, méghozzá Marseille-ben. Ennek nemcsak azért van jelentősége, mert így eltávolodunk a forgatókönyvet ihlető valós eseményektől – az amerikai diáklány Amanda Knox több évet lehúzott egy olasz börtönben lakótársa meggyilkolásáért, mire új bizonyítékok merültek fel, és szabadon engedték –, hanem azért is, mert a helyszín maga üzenet: nesze nektek, lehet szépen elmerülni az igazi multikultiban. Baker ezt meg is teszi a francia kikötővárosban raboskodó lánya ártatlanságát bizonyítandó, és amíg az egyik oldalon a pokol, a másikon a mennyország várja; a kislányát egyedül nevelő francia színésznő előbb csak tolmácsol neki, aztán befogadja, majd szép lassan kialakul köztük a szerelem is. Éppen olyan lassan, mint amilyen lassan új színekkel telik meg az elcseszett életét és az elveszett lehetőségeit addig jobbára csak tudomásul vevő, magányos férfi lelke – a Stillwater egyszerre apa- és fejlődéstörténet, akciófilm és okosan csomagolt Amerika-kritika, amely rétegek ráadásul külön-külön is egész jól működnek. És ami talán még ennél is fontosabb, az egész egyben valahogy végig megmarad igaznak és fájóan szépnek; giccs nélkül esik tőle szét a szívünk ezer apró darabra.
(Stillwater – A lányom védelmében. Rendezte Tom McCarthy. Netflix)
Meg Trump. Ugyanis mindkét ország attól tart, hogy a világ dolgaiba való belecsendőrködéssel szakító új amerikai kormány nem védi meg őket, muszáj tehát szövetségeseket keresniük.
Az utóbbi harminc évben nem sok lehetőség jutott a hazai zöldségtermesztés és a gyümölcsösök modernizálására, Magyarország így is megtartotta vezető szerepét. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjú Rodrigo Ballesterrel, a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping kínai államfőt fogadja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren május 8-án. A kínai elnök három napot tartózkodott Magyarországon állami látogatáson a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóján. A tárgyalások eredményéről Közélet rovatunkban olvashatnak részletesen.
Varga Ádám kiválóan teljesített a Magyar Kupában, óriási érdemei voltak abban, hogy a döntőbe jutott a csapata. Beszél igazságtalanságról, Szappanos Péterről, csapategységről, arról, mit vált ki belőle a kudarc, és mit szól ahhoz, hogy a Fradi szurkolók túlnyomó többsége kivonult a lelátókról.