A Vértes véres harcainak emlékére

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

A háborús fotográfiáknak megvan az a sajátos tulajdonsága, hogy a dokumentumértéken túl nem egyszerűen a képeken látható eseményeket, valamint a rajtuk szereplő személyek cselekedeteit közvetítik, hanem univerzális módon a háború borzalmaira, katonákra és civilekre, győztesekre és legyőzöttekre, elhunytakra és életben maradottakra egyaránt emlékeztetnek. Nincs ez másképp az 1913-ban Friedmann Endreként Budapesten született, majd Robert Capaként az 1930-as évek Párizsában világhírig jutó haditudósító fotográfus életműve esetében sem, aki kivételes érzékenységgel és gyakorta felfoghatatlan vakmerőséggel rögzítette három háború történéseit. A belépőt a spanyol polgárháború jelentette, ahol sok más emblematikus felvétele mellett az egyik frontvonalon elkészítette A milicista halála című fotóját. 

A roham közben halálos lövést szenvedő férfi fényképe azonnal bejárta a világsajtót, az erőszakos halál pillanatának nyers ábrázolása pedig ma is megdöbbenti a nézőt, hiába tolódik ki ingerküszöbünk évről évre a médiából ránk ömlő nyers erőszak láttán. Robert Capa már az amerikai hadsereg kötelékében fotózta végig a második világháborús hadszíntereket Észak-Afrikától Olaszországon át Normandiáig, a francia és holland városok felszabadításától az ardenneki offenzíván át Németország szívéig. A D-napon az Omaha partszakaszon az első partraszálló alakulatokról készült fényképei jelentős része megsemmisült a Life magazin londoni laborjában, ám a fennmaradt tizenegy elmosódott felvétel – a The Magnificent Eleven – a modern kori háborús fotók achetípusának tekinthető. Bár Capa a háború után élhette volna az aranyifjak életét – Ingrid Bergmannal való gyengéd kapcsolata okán már Hollywoodban is megvetette a lábát –, 1947-ben inkább megalapította kollégáival a Magnum fotóügynökséget, a kortárs fotográfia ma is működő egyik legjelentősebb önszervező csoportosulását. 1954-ben a Magnum elnökeként fotózott az indokínai konfliktus kellős közepén, amikor elhagyta híres hadiszerencséje: a francia alakulat parancsnokának figyelmeztetése ellenére egy elaknásított területről akart néhány fényképet készíteni, robbanószerkezetre lépett, és nem sokkal később belehalt sérüléseibe. Élete utolsó felvétele, a pár perccel korábban exponált fotó számos helyen megtalálható a neten. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, mely éppen tíz éve jött létre, rendhagyó helyszínen, a Vérteskozmát Csákvárral összekötő út közelében található második világháborús huszáremlékmű közelében szervezett kiállítást a Vértes­erdő Zrt. és a Vértes Kozma Alapítvány közreműködésével. Közismert, hogy 1944–45 fordulóján véres harcok dúltak a Vértes térségében, melynek szemmel látható nyomait beforrt tájsebekként máig őrzi a természet. A közeli Kotló-hegyen nagy vérveszteségek árán harcolt az 1. huszárhadosztály alakulata, a magyar huszárság több száz éves történetének utolsó dokumentált harci cselekményét hajtva végre. Rájuk emlékezik a Kaszap-kúti emlékmű, mellyel Robert Capa háborús fotói most különös párbeszédbe kezdtek közel nyolc évtizeddel a vértesbeli harcok lecsendesedése után.