Barangolás a nemzeti panteonban

Pest város vezetése 1847-ben úgy döntött, hogy tehermentesíti a meglévő temetőket, és új sírkertet alakít ki Józsefvárosban. Nem reprezentatív emlékhelyet akart létrehozni, csupán egy köztemetőt a Kerepesi út mellett.

A sírkert a neoabszolutizmus időszakában lett szimbolikusan is fontos. Vörösmarty Mihály 1855-ös temetése az önkényuralommal szembeni tüntetéssé vált, az 1860. március 15-ei tüntetések alatt halálos sebet kapó Forinyák Géza joghallgató szertartása pedig Pest-Buda lakosságának nagyjából felét a temetőbe vonzotta.

A kiegyezés után, Széchenyi 1843-as felvetését megvalósítva, elkezdték nemzeti panteonná alakítani a sírkertet. Ennek jegyében épült fel az újratemetett Batthyány Lajos mauzóleuma 1874-re. Később Deák Ferencet és Kossuth Lajost is itt helyezték örök nyugalomra, mindkettejük előtt monumentális síremlékkel tisztelegve. A mauzóleumok mellett a századfordulón árkádsorok övezték a temető főútját, majd a két háború között „művészparcellát” is kialakítottak a kultúra nagyjainak.

A Fiumei úti sírkert nemzeti jellegét a második világháború alatt Budapesten eleső szovjet katonák sírhelyei törték meg először, majd az ötvenes évek elején elhanyagolt és feledésbe merült temetőt az 1956-os forradalom napjaiban nyitották meg újra. A forradalom leverése után a kádári konszolidáció a saját szolgálatába állította a sírkertet: megalkották a munkásmozgalmi panteont.
A nemzet temetőjében nyugszanak jakobinusok, ’48-asok, ’56-osok és kommunisták is. Ha ideológiailag nehezen férnének is meg egymás mellett, fizikailag mégis ugyanaz az arborétum fogadja be őket.

A temető főkapuján belépve ha jobbra fordulunk, a reform­kor és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nagyjai vesznek bennünket körül minden oldalról. Pulszky Ferenc sírjától indulva Vörösmarty Mihály és Arany János nyughelye között vezet az út egyenesen Ganz Ábrahám mauzóleumáig. A téglakerítés mellett álló, reneszánsz templomokat idéző épületet Ybl Miklós tervezte nyughelyül a magyar nehézipar megteremtőjének. Ganz öntödéje a szabadságharc alatt ágyúkat és ágyúgolyókat gyártott a honvédség részére. A megtorlástól svájci állampolgársága mentette meg. A vasgyáros 1867-ben öngyilkos lett, a sírkert délnyugati sarkát felesége vásárolta meg a család számára.