Schmidt Máriáról

2016. július 27. 8:10

Tamás Gáspár Miklós
Népszabadság
Schmidt Mária a jelenlegi kormányrendszer állami ideológiájának igaz és hazug közhelyeit egyaránt szentségtörő és képromboló szenvedéllyel hirdeti.

A mai magyarországi jobboldal nagyjából ezt gondolja: »Jó-jó, hát csomó zsidó elpusztult a második világháború alatt. Mások is odavesztek. Mind meghalunk. Minek ez a sok siránkozás és vádaskodás?« Schmidt Mária nem ezt érzi. Őt idegesíti, irritálja a humanista-antifasiszta konszenzus a Vatikántól a trockista IV. Internacio­náléig. Ő nem az antiszemiták antiszemitája. Ő a filoszemiták antiszemitája. Mindennek a lelki rugóiról nem tudok semmit, s ha tudnék, se tartoznának rám.

Schmidt Mária a mai Magyarországon fontos ember. Annál inkább, mert elkötelezettsége önkéntes. Ő nem szorul rá az állami apanázsra, mindezt a kormányzati hierarchián kívül is megtehetné, hivatalos szerepvállalása szabad döntés következménye. Nem beszél hivatalnokként. Ennek ellenére esete nem volna lényeges, ha nem lenne annyira jellemző.

A jobboldali nihilizmus, amelynek ő az egyik legtehetségesebb és legértelmesebb képviselője, pontosan azt teszi, amivel ellenfeleit vádolja rosszkedvében: mindenre nemet mond vakon, amivel – megokoltan vagy se – a szemben állókat gyanúsítja. (Persze az ellenzékben is vannak olyanok bőven, akik mindent szeretnek, amit Orbán Viktor miniszterelnök gyűlöl, világnézetük szolgaian Orbán-centrikus, csak negatívan.) A konzervatívok – éppen azért, mert nem fanatikusok és dogmatikusok, hanem szkeptikusok – tudnak és szoktak lassan alkalmazkodni: ma már nem ellenzik például az etnikumok, társadalmi nemek és szexuális orientációk közötti egyenjogúságot; a rasszizmus, az antifeminizmus és a homofóbia nem tartozik a mai európai konzervatizmus témái közé. Ebben közeledés történt a világnézeti áramlatok között, ha nem is mindig őszinte. (Angela Merkel ilyen európai konzervatív – akit mindez azért nem feszélyezett a görög baloldali kísérlet elleni brutális és katasztrofális föllépésben.)

Ám a nihilista reakciósság épp e tartalmatlan gyűlölködés következtében sodródik a radikális szélsőjobboldal indulatformái és világnézeti modora felé. És ez a modor nem éppen úrias. Nem éppen választékos. Nem éppen hagyománytisztelő. Sőt.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hruscsov elvtárs 1938. június 13-án:

A sajtónak pedig arra kell nevelnie az embereket, hogy izzó gyűlölet éljen a szívükben az ellenséggel szemben.
„Forrjon mindenkinek a vére a munkásosztály ellenségeivel szemben, hogy minden ukrán, minden orosz, a Szovjetunió minden polgára a munkásosztály, a Szovjetunió, bolsevik pártunk ellenségeivel szembeni gyűlöletet szívja magába. [...]
„Nem hagyjuk lélegezni sem az árulókat, akik eladnák szocialista hazánkat. Meg lesznek semmisítve, mind egy szálig”. (viharos taps)

Mero szemelyeskedes - ennyi maradt a szurke allomanybol, vagy puloverbol?

Tisztelt TGM! Van, amiben egyetértek önnel. Például abban, hogy a rasszizmus, az antifeminizmus és a homofóbia nem tartozik a konzervativizmus témái közé. Olyannyira nem, hogy határozottan a liberalizmus kedvenc témái. Ha ők nem tartanák fenn ezeket, hovatovább beszélni sem tudnának miről. Tudniillik olyan bagatell kérdések tekintetében, mint biztonságpolitika, demográfia, gazdasági teljesítőképesség vagy éppen családpolitika bizony értelmezhető, vitaképes álláspontjuk nincs.

A többiek lent maradtak a hullahegyek lábánál. De azért ott vannak lesben.

"Kötelező lenne véleményt mondani Schmidt Máriáról" - na hiszen, de szép kis beismerés! - és még ti hadováltok itt diktatúráról! Kötelező, igen?
(Csak azért nem ixelem ki a sok másvéleményűt, mert fájóan szép a sok magát nagy és igaz demokratának képzelő, egyigaztoleráns önmagát leleplező irományát olvasni. Két lábon jár a kognitív disszonancia is!)

Hányinger ez a cikk - akárhogy és akárhányszor is olvasom el.

Schmidt Mária nem csak fontos, de nagyon okos ember.
Nyilván meg fog válaszolni neked, érdemeid szerint.
Ha ketten lennétek, kenterbe verne a válaszaival, történelem tudásával, ismereteivel, logikus gondolkodásával.
Tanulhatnál tőle. Tisztességet is.

Várom Schmidt Mária méltó válaszát. Vagyis egy elemzést T.G.M.-ről.

Te ugye Juhász Péter vagy álnéven?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában