Haza, szeretet

2016. március 19. 11:38

Schmidt Mária
Látószög blog
A tét az, hogy sikerül-e a birodalomhívő, nemzetállam-elleneseknek, akik nacionalizmussá akarják degradálni a hazaszeretetet, továbbra is megakadályozni bennünket abban, hogy nemzetünk erkölcsi tőkéjére támaszkodva írjuk végre újra az elmúlt évszázad történelmét.

„Nekünk a saját hőseinkre van szükségünk. Olyan példaképekre, akiket például állíthatunk magunk és utódaink elé. Azért van szükségünk rájuk, mert a hősök tisztelete önmagunk tiszteletére tanít bennünket. Mert legjobb arcunkra ismerhetünk bennük. És mert példaképek nélkül nincs jövőnk. Mindenki tudja, hogy a történetírás politikai csatatér, ahol az emberek szívéért és eszéért folyik a küzdelem. A tét az, hogy sikerül-e a birodalomhívő, nemzetállam-elleneseknek, akik nacionalizmussá akarják degradálni a hazaszeretetet, továbbra is megakadályozni bennünket abban, hogy nemzetünk erkölcsi tőkéjére támaszkodva írjuk végre újra az elmúlt évszázad történelmét. Hogy ne hagyjuk veszendőbe menni legjobbjaink, legbátrabbjaink példáját, áldozatát. Hogy megértethessük minden polgártársunkkal, hogy a nemzettudat és a hazaszeretet győzte le az osztálytudatot, döntötte meg a kommunizmust és szerezte vissza negyedszázaddal ezelőtt nemzeti függetlenségünket. Ne féljünk kimondani, hogy a »haza minden előtt«, hogy a szülőföld érdeke mindennél fontosabb. Hiszen, ahogy azt de Gaulle mondta: Aki nem szereti jobban a saját anyját az összes többi anyánál, a saját hazáját az összes többi hazánál, az nem szereti sem az anyját, sem a hazáját.

Hazánk nemcsak a közös terület, ahol élünk, amelyet határral kerítettünk körbe, nemcsak a szülőföld, hanem a közös történelem, a közös múlt is, amit átéltünk. Azok a közös tapasztalatok, amiket megszereztünk. Az az elbeszélés, ahogy ezeket a tapasztalatokat átörökítjük az utódainknak. Azok a mítoszok, amikből történelmünk összeáll. Ne hagyjuk ki belőlük továbbra is azokat, akiktől oly sokáig megtagadtuk az emlékezést, az elismerést, Sokkal tartozunk nekik. Értünk is helyettünk is harcoltak az idegen megszállók ellen Hazaszeretetre taníthatnak bennünket, vagyis saját magunk megbecsülésére és szeretetére. Annyi elhallgatás, eltagadás és fanyalgás után elérkezett végre a tiszteletadás ideje.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 119 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mégis miféle erkölxcsi tőkéje van egy olyan nemzetnek, amelyik hol a bolsevizmusnak, hol a fasizmusnak fekszik le?

A szégyen és megvetést a szülőket illeti aki alapjábavéve felelös a gyermeke egészséges neveléséért, és azért is, hogy a gyermek milyen képet kap saját hazájának történelméből hamár magyarországon született és anyanyelve magyar. Ez már predesztinálja a szülőfőldje iránti tiszteletére és szeretetére és történelem "piros betüs" napjainak büszkeségére. Ezt igazán csak a szülőház adhatja meg.

Ilyen esetek hallatán jut eszembe az az örökbecső mondás, hogy "magyarnak nem csak születik az ember, hanem azzá válhat is". Ezt pont a 48 as Forradalom bizonyitotta ékesen és szimbólumként az Aradi Hösök fémjelzik, de akár békeidőben számtalan példát lehetne felhozni.

Ennek egy kivételes példája épp a Habsburg ház szüllötje ad példát Otto von Habsburg aki nemcsak felszinesen érezte magát közelebb a magyarokhoz, hanem életével és halálával demonstrálta ezt, mikor végrendeletében a szivét szeretett magyarországon Pannonhalmán kivánta elhelyezni szimbolikus értelmével együtt. Ő jelképezi azt, hogy nem csak születni, hanem lehet szivvel lélekkel magyará válni.

Én csak sajnálni tudom a kislányt, de leginkább szüleit akik nem is fogják fel hogy mitől fosztják meg gyermeküket, a gyökereiktől, s csodálkoznak majd esetleg ha a gyermekből egy gyökértelen frusztrált felnőtt lesz, mert nem lesznek kapaszkodóik a világ tengerében csak hánykódik az éppen divatos árral.

Nem tudom, vállalna-e szerepet a kormányban Schmidt Mária.
Szerintem, ott a helye.
A történelemből pontosan annyi kell:
mindent bemutatni, semmit elhallgatni.
Pl.: ha valaki Hómannt nem tartja példaképnek, de elismeri, megköszöni, hogy anno zsidó emberek életét mentette.
Ez történelem.
És minden, ami nem így jár el - egyoldalú - az nem történelem, csak propaganda.

Feltételezem, h. ezt outsider1 is tudja.
Néha azon csodálkozom, h. abban a korban, mikor az olvasáson kívül nem volt sok szórakozás, milyen gyorsan jelentek meg a kor nagy regényei magyarul és milyen jó fordításokban és nyilván volt elég olvasó is, akik ezt igényelte.

Szerintem egyébként most sem vagyunk zártabbak.

Nincs az a pocsék kor, amiben ne lett volna pozitívum és nem is volt az olyan pocsék, csak persze a vég, csak azt tudnám feledni és a hatékony, széleskörű földreform hiányát, még az elején, ahhoz sajnos, nem volt szívük.

A legények udvarlása valami más.

Jelen esetben az a kérdés, hogy a ma ismert történelem tanítás a valódi történelmet tanítja, vagy pedig nem? Ha ezt sikerül eldönteni, minden egyszerűbbé válik.

Ezenfelül a jó történész azt is észreveszi, hol van hiányosság egy téma tárgyalásában és próbálja azt pótolni.
Ha pedig udvari történészek hada hanyagol el egy területet, akkor a pótlás az amatőr történészekre marad.

Haggyad, soha nem érti meg, mert nem akarja.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés