„Függetlennek látszik s mégis egészében a kormányé” – Magyar sajtó a krími háború idején

2015. december 16. 15:39

Az 1848-ban felélénkült közéletre a szabadságharc bukása és a rebellis régió alávetése csend telepedett. A pezsgő sajtóélet résztvevői külföldre menekültek, vagy belföldön bujdostak. Bécsben azonban tudták, hogy szükség lesz napisajtóra Magyarországon, ezért igyekeztek azt ők megteremteni. Négy magyar lap történetét vizsgáljuk a krími háború alatt.

1848-49-ben Magyarországon rohamosan felpezsdült a sajtóélet: boldog-boldogtalan sietett a nyomdába kinyomtatni véleményét. A világosi fegyverletétel után azonban néma csend telepedett az országra. Vida Károly már vizsgált Figyelmezője után egyre több lap jelent meg Magyarországon, amelyet így vagy úgy, de a kormány szubvencionált: sikeres azonban csak az a lap lehetett, amely ha finoman is, de ellenzéki álláspontot foglalt el vezércikkeiben. Kik írták a magyar lapokat a krími háború alatt?

Magyar Hirlap, Budapesti Hirlap (1849-1856)

Geringer nem akarta magyar politikai hírlap nélkül hagyni Magyarországot” – írja Angyal Dávid a korszak sajtóviszonyait bemutató művében, melyet Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél 1926-ban kiadott elkobzott levelezése elé mintegy előszóként írt. 1849 augusztusában, mikor a Figyelmező ismét szünetelt, Karl Geringer egy magyar néplap indításán gondolkodott. Fel is kérte egy ilyen lapról szóló tervezet elkészítésére Szilágyi Ferencet. Szilágyi ekkor ötvenkét éves író, aki hírnevét egy történelmi zsebkönyvsorozattal szerezte (Klió). 1841-től a Kolozsvárott megjelenő, kormány által támogatott, és így kormánypárti Múlt és Jelen szerkesztője volt, ráadásul a szubvención felül 1847-től még fizetést is kapott, évi ezer forintot.

1848-ban Bécsbe menekült, majd Pestre visszaköltözve júliustól szeptemberig a Wiener Zeitung levelezője lett. Angyal szerint munkássága könnyen befolyásolható ember képét mutatja: álnéven írt leveleiben eleinte nem éppen elítélően, inkább lelkesedéssel beszél a forradalomról. Az események alakulásával később ismét megváltoztatta az álláspontját. Buzinkay Géza szerint „ügyes önzésével, személyi kapcsolatrendszerével és párját ritkító erőszakosságával az 1850-es évek egyik legkártékonyabb figurája is volt”.

A Budapesti Hirlap címlapja, 1856

A kormány mindenesetre megbízhatónak tartotta Szilágyit, viszont Magyar Népbarát című néplap tervezetét végül elvetette. Szilágyi egy olyan lapot tervezett, melyben le akart számolni a Kossuth-kultusszal. Geringernek tetszett a terv, azonban Szentiványi Vince egy memorandumban kifejtette, hogy miért nem érdemes néplapot alapítani. Szerinte veszedelmes „a tanulatlan népet oly fogalmakra oktatni, amelyeknek értelmét nem bírja felfogni”. 

Szentiványi inkább úgy gondolta, hogy egy hivatalos lapot kéne indítani Vida Károly vezetésével. Geringer a napilap ötletét elfogadta, Vidát azonban pozsonyi működése miatt nem akarta megtenni szerkesztőnek. Szilágyi kapta a feladatot, hogy előálljon a napilap programjával. Szilágyi szerette volna, ha a lap vállaltan hivatalos lap lesz, de Szentiványi és Geringer egy olyan lapot akartak, mely a hivatalos közlönyök mellett látszatra független a kormánytól.

A Magyar Hirlap névre keresztelt napilapot végül 1849. november 15-én nyomták ki Kozma Vazul nyomdájában, négyezer forintnyi szubvenciót kapva, melyen felül Szilágyi Angyal szerint megkapta a maga ezer forintját is, Buzinkay szerint viszont a kiadótól kapott évi négyezer forint fizetést. A napilap négy oldalon, három-, majd négyhasábos tördelésben jelent meg elején a hivatalos közlönyökkel. Azt ezt követő nem hivatalos részben levél formátumú vezér- és iránycikkek, tárcák következtek, majd bel- és külföldi hírek és hirdetések. A program szerint a lap az „egy és erős Ausztria eszméjét pártolta, de egyszersmind elő akarta készíteni a magyar nemzet szebb és boldogabb jövendőjét”.

Alkotmányos, mégis ingoványos talajon

Nem kellett sokat várni az első cikkre, mely kiváltotta Geringer nemtetszését: december másodikán, Ferenc József koronázásának évfordulóján a lap általános amnesztiát kért a császártól. Innentől kezdve folyamatosak lehettek a lehordó levelek, mivel januárban Szilágyi memorandumban védte magát a március 4-i alkotmányra hivatkozva. Ebben a dokumentumban megjegyzi, hogy mióta a lapjára hivatalosként tekintenek, az olvasók elfordultak tőle, s szerinte ha a kormány által kifogásolt témákban (alkotmány, nemzetiség megőrzése, területi épség) nem sikerül dűlőre jutni, akkor amit ő ír, az csak pusztába kiáltott szó. A kormány továbbra sem volt elégedett a Hírlappal, ezért másik lap alapításába fogott: ez lett később a Pesti Napló.

Bachot többek között az zavarta, hogy a Magyar Hirlap hasábjain levelezőként helyet kaptak a forradalmi emigráció különböző képviselői, például Xantus János (London); Csernátony Lajos, Kossuth titkára (Párizs); vagy Jósika Miklós (Brüsszel). Szilágyi azzal védekezett, hogy az emigránsok belviszályainak leírása a kormányt erősíti. A lapot olvasó császári közegek szemében azonban bármilyen közélettel, központi irányítással kapcsolatos kritikus hang rebelliót jelentett, legyen szó akárcsak egy tisztességtelen szolgabíróról is.

Alexander Bach belügyminiszter

Geringer szerint „a szerkesztő fogékonysága a külső hatások iránt, törekvése az olvasók és előfizetők számának gyarapítására erősebb volt, semmint a kormány és az ország jól felfogott érdekében a programmjához való ragaszkodása”. Szilágyi kezét azonban nem akarták elengedni: 1850 őszén gondolkodtak azon, hogy ő maga másféle állást kapjon, lapját pedig a Pesti Naplóval egyesítve hivatalos lappá alakítsák. Ez a terv 1851-ben is folyamatosan terítéken volt, miközben a lap cikkei folyamatosan okoztak kisebb-nagyobb botrányokat a kormány és a közigazgatás berkeiben.

A lap szerkesztői között találjuk Nádaskay Lajost, aki Buzinkay megfogalmazása szerint „sok gyermeket nevelt, magát és családját kizárólag a tollával tartotta el, ezért engedelmes szolgálója volt kenyéradóinak”. Szintén itt dolgozott Bulyovszky Gyula, a 12 pont egyik fogalmazója, illetve Birányi (Schultz) Ákos kiugrott katolikus pap. Ők hárman végig a lapnál dolgoztak, de írt még ide a kezdetekkor a később közkedvelt publicista, Kecskeméthy Aurél; a később szintén ismertté váló Funták Sándor ügyvéd; Mikulás János lutheránus tanító; valamint a Pesti Napló későbbi főszerkesztője, Török János is.

A magyar sajtó története című könyv Magyar Hirlapra vonatkozó fejezetében Buzinkay Géza kifejti, hogy két táborra oszlott a szerkesztőség: egyrészről a nemesi hagyományokhoz hű, de hatalomnak behódoló írókra (Bulyovszky-Birányi-Nádaskay), illetve a forradalmat és a nemesi hagyományokat elvető, birodalmi polgárosodási programban hívőkre (Kecskeméthy-Funták-Mikulás). Utóbbiak sorban elhagyták a lapot, így az Buzinkay összegzése szerint az emigráns levelezők egyre hangsúlyosabb jelenlétével, illetve a nemzeti érdek egyre hangsúlyosabb hangoztatásával végzetesen eltért a Bach-rendszer iránti lojalitástól.

Falk Miksa

A kormánynak nyilvánvalóan nem tetsző irányvonal ellenére az ügyesen taktikázó Szilágyi mégis évekig a lap szerkesztője maradt 1851-ben és 1852-ben is, míg végül 1853. január elsejével a Magyar Hirlap Budapesti Hirlap néven hivatalos kormánylappá alakult a birodalmi sassal a fejlécében. Ennek a lapnak is Szilágyi maradt a szerkesztője.

A krími háború megindulásakor tehát a Budapesti Hirlap egy magyar érdekeket képviselő, mégis hivatalos kormánylap volt Szilágyi Ferenc vezetése alatt. Buzinkay szerint ezt a paradox helyzetet jól feloldotta, hogy a háború alakulásával szabadon lehetett írni az orosz birodalmi törekvésekről, mely „az egyik legfőbb nemzeti veszély szerepében jelent meg”. A lap kiemelten foglalkozott a kérdéssel, vezércikkei és tárcái kapcsolódtak a háborúhoz, annak eseményeivel pedig külön rovat foglalkozott. Bécsi levelezőként Kecskeméthy is visszatért a laphoz: könyvvizsgálóként olyan iratokat is ismertetett, amelyeket nem egy esetben ő maga tiltott be.

Újjászerveződött és igen színvonalas lett a tárcarovat is, a Pesti Naplót Török János miatt 1854-ben elhagyó „emigránsok” – Kemény Zsigmond, Gyulai Pál, Csengery Antal – is írtak ide. Ennek ellenére csökkent a példányszám: 1852-ben 2700 előfizető vette a lapot, 1853-ban már 2400 körül járt ez a szám, 1854 végére viszont csak 1400 példány kelt el. 1855 elejétől esti lapként délután négy órakor jelent meg a lap. Ez sem segített: az év végére 1200-ra apadt az előfizetők száma. 1856. január elsejétől az ismét reggelente megjelenő lap kiadását a helytartóság vette kézbe, a szerkesztők pedig rendes fizetést kaptak az államtól.

Pesti Napló (1850-1856)

A Magyar Hirlappal elégedetlen Geringer 1850 első hónapjában új magyar politikai napilap megalapítását indítványozta, olyanét, amely „függetlennek látszik s mégis egészében a kormányé”. A cél – szokás szerint – központosított birodalom alkotmányának, és a nemzetiségek egyenjogúságnak népszerűsítése lett volna. A lap kiadásával a szegény sorból felemelkedett Császár Ferencet bízta meg, aki akkoriban anyagi gondokkal küszködött. Császár nem kimondottan felelt meg a politikailag „tiszta” múlt kritériumának: a hétszemélyes tábla bírájaként tevékenykedett a forradalom alatt. Ezt Geringer nem rótta fel neki, sőt, remélte, hogy éppen ezért törleszteni akar majd. A lapot Emich Gusztáv nyomdájában nyomták.

Az első szám 1850. március 9-én jelent meg. A programcikk elveti a történelmi magyar alkotmányt, mint ami fölött eljárt az idő, alapnak a március 4-i alkotmányt tekinti, példának pedig a jozefinista reformokat: ez alól egyedüli kivételt a nyelvtörvény jelentett. A nemzetiségi kérdésben az egyenlőség pártján áll a lap, de szükség esetén védeni fogja a magyar nemzetiséget. Ez az elv a gyakorlatban is megvalósult: a lap rendszeresen közölt cikkeket nemzetiségi levelezőktől, illetve többször kiállt jogaik mellett. Fontos téma az úrbéri viszonyok rendezése, ebben a kérdésben szinte csak jobbágy-párti megszólalóik vannak.

Pesti Napló, 18651

Németh G. Béla értékelése szerint a polgári progresszió módosított változatát képviselték – a kormány által fizetett lapban. Az irány nem volt kifejezetten népszerű: a várt minimum 1200 előfizető helyett az első négy hónapban mindössze 238-an fizettek elő a lapra. Császár szerint azután torpant meg az előfizetők száma, hogy 1850. április 4-én megtámadták a konzervatívok memorandumát. Pedig a hatalom sem volt teljesen elégedett a Pesti Naplóval. Angyal több esetet is feljegyez: a cseh Union lapból átvett írások, Palmerston politikájának védelmezése, illetve Falk Miksa levelei is szúrták a szemét Podolskinak, aki a III. hadsereg rendőri osztályának főnöke volt.

A munkatársak között Császárhoz hasonló sorsú, „plebejus” származású írókat, „honorácior értelmiségieket” találunk. A lapot Szenvey József drámaíró, Schiller-fordító szerkesztette, aki főúri családoknál szolgált nevelőként. A tárcarovat vezetője a szintén szegény sorsból származó Kelmenfy László mérnök, a lap munkatársai szintén hasonló körből érkezett emberek: Lévay József, Récsy Emil, Obernyik Károly, Garay János, Pompéry János, Székely József, illetve Bánffay Simon.

A lap első fél évét ez a kör határozta meg. A népszerűtlenség azonban lemondásra késztette Szenveyt júliusban, aki után egy hónapig Récsi Emil vezette a lapot. Végül Bánffay Simon vette át a szerkesztést, aki alatt a lap kezdeti iránya megváltozott, az eredeti szerkesztőgárda háttérbe került. Ezzel párhuzamosan a kormányzat úgy döntött, hogy megszünteti a lap szubvencióját 1851-re.

„Anyagilag és szellemileg független magyar napilap” 

Bánffay mögött az ókonzervatív Ürményi József házában találkozó kör állt – köztük Csengery Antallal és Kemény Zsigmonddal. Angyal szerint „szerették volna a körülményekhez képest anyagilag és szellemileg független magyar napilappá fejleszteni” a Pesti Naplót. Bánffay szerkesztése alatt 1850-51-ben tényleg megváltozott a lap: Ürményi körének anyagi és szellemi támogatásával a háta mögött teret nyert az ellenzéki érzelmű, konzervatív, nemesi jelleg és a szerkesztőség is átalakult.

A lap munkatársa lett a Bem mellett huszártisztként szolgáló Urházy György, aki később az első magyar haditudósító lesz. Ennél is fontosabb fejlemény volt, hogy megjelentek a lapban Kemény és Csengery cikkei. „Céljuk az volt hogy a negyvenes évek Csengery szerkesztette Pesti Hírlapjának munkatársait ismét összegyűjtsék, irányvonalát a körülményekhez alkalmazva folytassák” – írja Buzinkay. A bécsi levelező Falk maradt.

A megújult Pesti Napló ellenzéki hangvétele kiváltotta a hatóságok haragját: Josef Protmann rendőrfőnök még a sajtóügyek intézésének átvétele előtt nekiállt foglalkozni a lappal. Buzinkay szerint Bánffayt egy év alatt 151 alkalommal a rendőrség, négyszer a hadbíróság elé idézték. Feszültséget okozott például, hogy a lap sokat foglalkozott az 1850. évi népszámlálással, azzal vádolva a hatóságokat, hogy a magyar lakosság számát a valóságosnál kisebbnek akarták feltüntetni. Ezt az elméletet egy, a főpolgármestertől származó hivatalos irat közlésével igazolták is. A nyomozás során Bánffay a forrásvédelem egy kitűnő korai példáját nyújtotta.

Kemény Zsigmond báró

A másik kérdéses pont az emigrációval való kiemelt foglalkozás volt, ezt végül Prottmann 1851. július 28-án az összes lap főszerkesztőjének megtiltotta. A hatóságoknál végül betelt a pohár: Geringer elhatározta, hogy megvonja Császár lapengedélyét és eltávolítja Bánffayt, és ezt meg is tette szeptember 6-án. Egy ideig úgy tűnt, Kecskeméthy Aurél lesz a szerkesztő, de lutheránus vallása miatt végül a katolikus, a lapot egy évvel korábban már szerkesztő Récsi Emil kapta a munkát.

Az új lapba egy ideig nem írt Kemény, elmaradtak Csengery cikkei, bécsi levelezőként pedig Falk helyett Kecskeméthy jelentkezett. Récsi szerkesztése alatt jelent meg először a lapban Jókai Mór: 1851. szeptember közepétől közölték folytatásokban az Erdély aranykora című regényt. A lapban továbbra is foglalkoztak az emigráció ügyeivel és negatívan értékelték III. Napóleon 1852-ben bekövetkező államcsínyét – azt már az olvasóra bízták, hogy a megfelelő párhuzamokat meglássák.

A korábbihoz képest visszafogottabb hangvételű lap eladásai az év végére visszaestek: 700 előfizető vásárolta a Pesti Naplót. Kossuth amerikai útja kapcsán közölték a washingtoni osztrák nagykövet levelét – így egyrészről sértették az emigrációs hírek letiltását, másrészt közhírré tették az osztrák diplomácia kudarcát a kérdésben. Récsi ezért írásbeli intést kapott, 1853 februárjában pedig lemondott a szerkesztésről.

Új szerkesztővel hasonló vizeken

Az új szerkesztő az előző évben rekatolizált Török János lett. Az előző évben a Magyar Hirlapba Magyar életkérdések néven hosszú cikksorozatot publikáló Török Angyal szerint egyrészről nem tudott bánni a pénzzel, másrészről nehezen elviselhető személyiség volt – azonban, hogy fizetett ügynök lett volna, nem hiszi. Török szerkesztése alatt fontos téma lett a magyar nyelvű oktatás, a szellemi fejlődés és a birtokos középosztály polgári fejlődése. A lapnál maradt Szenvey József, Urházy György és Bérczy Károly, visszatért Pompéry János – ő szerkesztette az újdonság rovatot. A tárcarovat vezetője és átalakítója Greguss Ágost esztéta, korábbi nemzetőr lett. Itt folyt le egy komoly vita például a finnugor nyelvrokonságról, illetve 1854 őszéig itt publikált Kemény, Csengery és Gyulai. Bécsből újra Falk Miksa jelentkezett leveleivel.

Török János

Török alatt a lap előfizetőinek száma 3000 fölé nőtt, ebben közrejátszott a krími háború megindulását övező híréhség. Gyakran a lap háromnegyedét ezzel kapcsolatos hírek, illetve a Times cikkeinek fordítása tette ki. A háború alkalmat adott az orosz intervenció és a pánszlávizmus elleni fellépésre, illetve a török-magyar barátság kidomborítására. A lap Urházy György személyében saját haditudósítót is küldött a balkáni frontra. Urházy cikkeit a Külügyminisztériumban láttamoztatni kellett, s működését az osztrákok a helyszínen is megfigyelték – erről később részletesebben szólunk. Falk Miksa leveleinek jó része is a keleti kérdésről szólt.

Az „ellenzéki” lap népszerűsége nem tetszett a hatalomnak. 1854-ben már egyszer megintették a lapot, a második alkalomra pedig 1855 tavaszán került sor az írói segélypénztár megalakítása mellett szóló cikk miatt. Mivel egy következő vétség a megintési rendszer értelmében a lap felfüggesztésével járt volna, Emich Gusztáv inkább leváltotta Törököt. Helyére ideiglenesen Szenvey, véglegesen pedig hosszú időre – kisebb megszakításokkal – Kemény Zsigmond került.

A következő időszakban is fontos téma maradt a krími háború, Kemény vezércikkei és Falk leveleinek tekintélyes része is erről értekeztek. Pompéry szerkesztette az újdonságokat és a lapszemlét, Csengery a külföldi híreket, Greguss a tárcákat. Kemény a lap szerkezetét is racionalizálta. 1855 második felében – a Magyar Hirlaphoz hasonlóan – esti hírlapként jelent meg a Pesti Napló. Az előfizetők száma ugyan jelentősen csökkent – később ezért Kemény le is mondott –, de szerkesztése alatt a lap gyakorlatilag a későbbi Deák-párt orgánuma lett, összpontosítva az irodalmi élet legfontosabb alakjait.

Magyar lap Bécsben: a Magyar Sajtó

Török János leváltása után nem maradt tétlen. 1855. május 6-án és 12-én memorandumban ismertette a kormánnyal egy új, Széchenyi eszméi mentén szerveződő Kelet Népe című lap tervezetét. Az újdonság az volt, hogy ezt a magyar nyelvű lapot nem Pesten, hanem Bécsben akarta kiadni. A Kecskeméthy Aurél által támogatott tervezet több okból is racionális volt: Bécsben könnyebben lehetett friss információhoz jutni, illetve Török így kikerült a magyar hatóságok ellenőrzése alól – paradox módon Bécsben lazább volt a sajtó ellenőrzése, ráadásul egy ideig ignorálták is a Pest-Budáról érkező panaszokat.

Kecskeméthy támogatásával, és a Széchenyi-féle irány megváltozatásával zöld utat kapott a lap még ugyanebben a hónapban, hiába ágált Török ellen feljelentéssel a Budapesti Hírlap szerkesztője, Szilágyi Ferenc. A kauciót kölcsönbe kapták Emich később sikkasztási ügybe keveredő üzlettársától, a lapot pedig a bécsi Wanderer kiadója, Leopold Sommer adta ki.

A Magyar Sajtó címlapja, 1856

Június 6-án egy mutatványszámot adtak ki, július elsején pedig ténylegesen is megindult a lap első évfolyama. A lap munkatársa lett Kecskeméthy Aurél (aki egyben hatósági személyként a cenzúrázását is végezte), illetve Falk Miksa, Elefánty Ferenc magántanár, Vajda János, Székely József és Ágai Adolf, Török Sándor, Greguss Gyula, illetve Frankenburg Adolf, aki visszaemlékezéseiben is megemlékezett a szerkesztőségről.„Általában az ötvenes évek alatt a politikai napisajtó szerepe nem volt történetet alkotni, hanem csak a törtéteket tudomásul venni. De e történetek sem a magunk ügyei voltak, hanem – Krímia és Cochinchina dolgai” – írja Frankenburg.

Buzinkay összegzése szerint a lap gárdája 30 év körüli, különböző vallású honorácior és polgári értelmiségi tagokból állt, a cél pedig a földbirtokos nemesség megnyerése volt a polgári életmódra. Tehát a polgárosodást az alkotmányjogi kérdés elé helyezték. Ez eleinte 1600-2000 előfizetőt vonzott, de hamar csökkenni kezdett a számuk, hiába alakította esti lappá a Magyar Sajtót 1855 decemberében Török. A kiadó 1856-ra még biztosította a lap működését, amely az év végén a pesti Heckenast-nyomdához került: Török, Falk, és Kecskeméthy is otthagyta, egy ideig Jókai próbálta feléleszteni, végül hamarosan eljelentéktelenedett.

Egyéb kiadványok

Még két lapot fogunk vizsgálni az említett időszakban. 1854. márciusában indult meg Landerer és Heckenast kiadásában, Pákh Albert szerkesztésével a Vasárnapi Ujság, melynek fontosságát az adja, hogy képeket is közölt. A hétvégi hetilap első sorban szépirodalommal és közművelődéssel foglalkozott, de az év végén elkezdett politikával is foglalkozni Politikai Ujdonságok c. társlapjában. A lapok célja angol és német példára a népszerű ismeretterjesztés volt, szerkesztői csapata a Szépirodalmi Lapok gárdájából verbuválódott. A főmunkatárs Jókai Mór lett, illetve fontos szerepet kapott Gyulai Pál is. A lapra hamarosan hétezren fizettek elő. Cikkei érintőlegesen foglalkoztak a krími háborúval, míg a Politikai Ujdonságok heti összefoglalókat tudott adni az eseményekről.

Előfizetési felhívás a Vasárnapi Ujságra

Vetni fogunk egy pillantást a témánkhoz kapcsolódó könyvkiadásokra is. Ilyen az 1854-ben kiadott, Fényes Elek szerkesztésében készült Az orosz-török háború című térképekkel és életrajzokkal ellátott ismeretterjesztő kiadványa, illetve Fényes könyve a török birodalomról; az A török-orosz harcz európai és ázsiai szinhelyének részletes leírása címmel Bécsben kiadott munka; illetve a németből fordított Hirlap-szótár az orosz-török viszály előidézte háborunak magyarázatára című kislexikon. Ezek mellett vetni fogunk egy pillantást az első magyar haditudósító, Urházy György Keleti képek című művére, illetve a szépirodalom területéről P. Szathmáry Károly Samil, illetve Jókai Mór Véres könyv című művére.

*

Irodalom:

ANGYAL Dávid: A magyar hírlapirodalom 1849-1860. In: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Szerk., bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Angyal Dávid. Pester Lloyd-Társulat és a Magyar Történelmi Társulat. Budapest, 1926.

BUZINKAY, Géza: A magyar irodalom és a sajtó irányítása a Bach-korszakban. In: Magyar Könyvszemle 1974/3-4, 269-293. o.

DEÁK, Ágnes: Államrendőrség Magyarországon, 1849-1857. 2013. Kézirat.

FRANKENBURG, Adolf: Bécsi élményeim. Litfass Károly. Sopron, 1883.

GORDA, Éva: A magyar haditudósítás az első és második világháborúban. Kézirat. 2012.

KOSÁRY Domokos és Németh G. Béla (szerk.): A magyar sajtó története II. 1-2. 1848-1867. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1985.

Magyarország története a XIX. században. Szöveggyűjtemény. Osiris. Budapest, 2006. 353-360.

NÉMETH, G. Béla: A Pesti Napló kezdeti szakasza. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 64. (1960) 174-188.

PRUZSINSZKY, Sándor: Halhatatlan cenzúra. Médiatudományi Intézet. 2014.

SZABÓ, László: A modern újságírás. Dick Manó Kiadása. Budapest, 1916.

*

A cikksorozat Pintér Bence 2015-ben, a Krími háború a magyar sajtó tükrében címmel az ELTE BTK Történelmi Intézete számára készült mesterszakos szakdolgozatának szerkesztett változata. A sorozat korábbi részei egyben itt érhetőek el.

A bejegyzés trackback címe: https://tortenelem.mandiner.hu/trackback/18892